Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíj megnyerésével rendkívüli tettet vitt véghez, hiszen az F1 történetében nagyon kevesen tudtak úgy megnyerni egy versenyt, hogy az azt megelőzőn nem álltak rajthoz. Felkutattuk a korábbi precedenseket.
A Ferrari spanyoljának vakbélműtét miatt kellett kihagynia a Szaúd-arábiai Nagydíjat, amelyen így Oliver Bearman ugrott be a helyére. Tíz napnyi pihenő azonban elég volt Sainznak ahhoz, hogy Melbourne-ben visszatérve ne csak a gyorsabbik Ferrari-pilóta legyen, de a Red Bull hibáját kihasználva a dobogó tetején nyomatékosítsa, hogy a műtét nem hagyott nyomot a teljesítményén.
Mindenekelőtt viszont tisztáznunk kell, hogyan értelmezzük a kihagyást, hiszen az első dzsiddai edzésnapon még Sainz is ott volt a pályán, csak az időmérő és a verseny napján nem vett részt. Ilyen szempontból Sainz esete különleges, hiszen a győzelmük előtti versenyt kihagyók zöme egyáltalán nem vett részt azon a hétvégén. Hárman vannak viszont olyanok, akik az időmérőt is sikerrel vették, és csak a verseny rajtjáig nem jutottak el: Fernando Alonso, aki a mezőny többségével egyetemben bojkottálta az USA Nagydíjat 2005-ben, Mika Häkkinen 2001-ből, akinek a McLarenje nem tudott elindulni a felvezető körre Franciaországban, és Dan Gurney 1962-ből, aki Porschéjának problémái miatt nem indult el az 1962-es Belga Nagydíjon, miután az utolsó helyre kvalifikált.
Ha a fenti hármast is figyelembe vesszük, akkor 19, ha nem, akkor 16 kihagyás utáni győzelmet találhatunk az F1 történetében. De mielőtt rátérnénk utóbbiakra, még egy kitételt kell tennünk, hiszen ebben a számításban az 1950 és 1960 között az F1-es versenynaptár részét képező Indianapolis 500-asokat nem vettük figyelembe, az ottani pilóták ugyanis rendszerint nem vettek részt semmilyen más F1-es futamon.
Orvosi igazolással távol
A 16 távolmaradásból talán furcsa módon Sainz mostani esete mellett csak kettő olyanról tudunk, amikor betegség miatt hiányzott a következő futam győztese. Az egyik éppen a legutóbbi ilyen győzelem esetében történt, de már ahhoz is közel 27 évet kell visszamennünk az időben: Gerhard Berger három futamot hagyott ki az 1997-es szezon derekán orrműtét miatt. Az egy külön történet, hogy az újonc Alexander Wurz remek tempót mutatva ugrott be a helyére a Benettonhoz, Silverstone-ban dobogót is szerezve, ezt követően viszont a Német Nagydíjon Berger visszatért az autóba. És nemcsak visszatért, hanem azonnal dominált is: a pole után a győzelmet is megszerezte 17 másodperces előnnyel Michael Schumacherrel szemben a régi Hockenheimringen. Egyben ez volt önmaga és a Benetton utolsó győzelme is, az osztrák a szezon végén tízszeres futamgyőztesként visszavonult az F1-ből.
A másik ismerten betegség miatti hiányzás Jackie Stewart nevéhez fűződik az 1972-es Belga Nagydíjról. A skót naptára rendkívül sűrű volt abban az évben, hiszen az F1 mellett az USA-ban a Can-Am sorozatban, valamint Európában túraautókkal is versenyzett, emellett pedig még kommentátori feladatokat is vállalt. Talán kimerültségéből is fakadt, hogy nyáron gyomorhuruttal diagnosztizálták, s orvosa tanácsára három hétre minden tevékenységével felhagyott. Ebbe esett bele a nivelles-i belga F1-es futam is, ám Stewart egy hónappal később a Francia Nagydjon már fölényes győzelemmel tért vissza.
Akiket nem engedtek
Emlékezetes esetek tartoznak abba a kategóriába, amikor igencsak változatos okokból „nem volt szabad” egy versenyzőnek elindulnia egy bizonyos futamon – a következőn azonban győzött. Kettőt a szabályok mondtak ki.
A nem csak a Benetton számára viharos 1994-es szezonban Michael Schumacher kétfutamos eltiltást kapott, miután Silverstone-ban figyelmen kívül hagyta a Damon Hill felvezető kör alatti megelőzéséért neki belengetett fekete zászlót. A sikertelen fellebbezés után a németnek a monzai és az estorili versenyt kellett kihagynia, amit követően a jerezi Európa Nagydíjon győzelemmel vágott vissza. Szüksége is volt erre, hiszen a szezon addigi 13 futamából kettőről kizárták, kettőről pedig eltiltották, de a botrányok és tragédiák által szabdalt év végén mégis megszerezte első vb-címét.
Nelson Piquet 1982-ben Detroitban olyasmit tett, amit sem előtte, sem azóta senki: uralkodó világbajnokként nem tudta kvalifikálni magát egy versenyre. Ehhez az első időmérőn a BMW-motorjának problémái, a másodikon pedig az eső járult hozzá – a brazil kilenc másodperccel elmaradt a pole-időtől, ezzel nem fért fel a 26 fős rajtrácsra, akkoriban pedig még nem volt szokás a maihoz hasonló engedményeket adni, ha az FIA úgy ítéli, hogy egy versenyző nem saját képességei, hanem hátráltató tényezők miatt volt túl lassú. Piquet egyszerűen lemaradt a futamról, ám egy héttel később Montréalban már az ő vezetésével aratott kettős győzelmet a Brabham.
Néhány másik esetben a csapatuk fosztotta meg a versenyzőket a futamon való részvétel lehetőségétől azáltal, hogy nem neveztek. A már említett 2005-ös bojkott mellett két további, hasonló kaliberű eset volt az F1 történetében: szintén 1982-ben, amikor a San Marinó-i Nagydíjtól a FISA és a FOCA háborúja miatt maradt távol a privát csapatok nagy része, illetve 1960-ban, amikor a brit istállók biztonsági okokból nem voltak hajlandóak az ovált is használó monzai pályán versenyezni. A rákövetkező versenyt mindkét alkalommal olyasvalaki nyerte, aki hiányzott az előzőről: John Watson és Stirling Moss.
A fentieknél jóval szomorúbb előzményekkel került fel a listára Emerson Fittipaldi. A brazil újoncként az 1970-es szezon közepén kapta meg a Lotus harmadik autóját Colin Chapmantől, és már annak az évnek a végén, Watkins Glenben győzelmet ünnepelhetett – ám tragikus körülmények, Jochen Rindt halálának árnyékában. A végzetes monzai futamtól a Lotus visszaléptette az autóit – Fittipaldi itt egyébként sem kvalifikált –, és ezt követően Kanadában sem indultak, ám ezután az USA-ban Fittipaldi letette a névjegyét, ezzel biztosítva állandó ülését a következő évre.
Jöttek, láttak és győztek
Az olasz Giancarlo Baghetti gyakori vendége a különleges győzelmekről szóló összeállításoknak, hiszen máig ő az egyetlen pilóta az F1-ben (a sorozat indulását leszámítva), aki legelső versenyét, az 1961-es Francia Nagydíjat rögtön meg is nyerte egy Ferrariban ülve – ezáltal pedig ebben a felsorolásban is helye van.
Már koránt sem újonc, de hosszú kihagyás után győzelemmel visszatérő volt viszont Alain Prost, aki 1992-t kívülről figyelve ült be a Williamsbe 1993-ra, hogy még egy utolsó bajnoki címmel megfejelje a karrierjét, és nyert is a kyalami szezonnyitón. 1971-ben pedig Mario Andretti ugyanott szintén győzelemmel nyitotta az évet a Ferrarinál azok után, hogy az előző nyár óta nem indult F1-es futamokon.
Kétszer is megtette
Az F1 első évtizedeiben még a legjobb versenyzők esetében sem volt mindig magától értetődő, hogy világbajnokság összes futamán rajthoz állnak. Olykor egyszerűen azért, mert máshol is versenyeztek, és ütközött egymással a két menetrend. Jim Clark például 1965-ben a Monacói Nagydíj helyett az Indy 500-ra nevezett be, amit meg is nyert, majd két héttel később már Spában állt a dobogó tetején a Lotusszal. Peter Revson szintén igazoltan, amerikai versenyzés miatt maradt távol a Paul Ricardtól 1973-ban, majd két héttel később Silverstone-ban megszerezte első F1-es győzelmét a McLarennel.
Az egyetlen pilóta pedig, aki kétszer is nyert úgy F1-es versenyt, hogy az előzőn nem állt rajthoz, Stirling Moss. A brit a már említett 1960-as eset mellett, amikor a kaliforniai Riverside-on tért vissza győzelemmel, az 1957-es Brit Nagydíjon is így tett. Akkor ráadásul osztozott a sikerben Tony Brooksszal, akivel felváltva vezették a Vanwallt – és hogy még szövevényesebb legyen, Brooks szintén nem volt ott a megelőző Francia Nagydíjon…
Aki nyerhetett volna…
Olyan fölényes formában talán senki nem tért vissza kihagyás után, mint Michael Schumacher az 1999-es Maláj Nagydíjon, felépülve az őt hat futamra parkolópályára helyező, és a bajnoki küzdelemből kivonó lábtöréséből. Tempófölényét azonban mégsem váltotta győzelemre. Csapattársa, Eddie Irvine ugyanis még harcolt a címért, és két futammal a vége előtt csak két pont volt a hátránya a tabellán Mika Häkkinen mögött. Schumacher pedig, bár megkérőjelezhető lelkesedéssel, de valóban mindent megtett, hogy segítse csapattársát Sepangban. Az időmérőt közel egy másodperces előnnyel nyerte meg Irvine előtt, akit viszont a negyedik körben maga elég engedett, hogy nekilásson a McLarenek akadályozásának. Később a német még egyszer elengedte Irvine-t, aki meg is nyerte a futamot, de kétségtelen, hogy Schumachernek megvolt a tempója a fölényes győzelemhez visszatérésekor. Az csak a szezonzáró Japán Nagydíj végén derült ki, hogy a malajziai önfeláldozó versenyzés hiábavaló volt a némettől, hiszen Irvine nem szerezte meg a vb-címet. Így maradt le Schumacher arról, hogy Moss mellett a másik kétszeres tagja legyen a listának.
Versenyzők, akik úgy nyertek futamot az F1-ben, hogy az előzőre nem kvalifikáltak:
Carlos Sainz – 2024, Ausztrál Nagydíj
Gerhard Berger – 1997, Német Nagydíj
Michael Schumacher – 1994, Európa Nagydíj
Alain Prost – 1993, Dél-afrikai Nagydíj
John Watson – 1982, Belga Nagydíj
Nelson Piquet – 1982, Kanada Nagydíj
Peter Revson – 1973, Brit Nagydíj
Jackie Stewart – 1972, Belga Nagydíj
Mario Andretti – 1971, Dél-afrikai Nagydíj
Emerson Fittipaldi – 1970, USA Nagydíj
John Surtees – 1967, Olasz Nagydíj
Jim Clark – 1965, Belga Nagydíj
Giancarlo Baghetti – 1961, Francia Nagydíj
Stirling Moss – 1960, USA Nagydíj
Stirling Moss, Tony Brooks – 1957, Brit Nagydíj
Luigi Fagioli – 1951, Francia Nagydíj