back to top
2024. október 27. 03:27

KezdőlapF1Sainz pole-ba repítette a Ferrarit Mexikóban, Verstappen mellett most Norris is segítő...

Sainz pole-ba repítette a Ferrarit Mexikóban, Verstappen mellett most Norris is segítő nélkül maradt

-

A Ferrari a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén is folytatta remek formáját, Carlos Sainz ugyanis elhappolta a rajtelsőséget Max Verstappen és Lando Norris elől.

Az időmérő első szakaszának legfőbb történetszála mindenképpen az volt, hogy Verstappen mellett Norris is elveszítette lehetséges segítőjét a versenyre. Az a szezonbeli formája alapján már nem is mondható igazi meglepetésnek, hogy Sergio Pérez gyengélkedett, de hazai pályáján csupán a 18. rajthely megszerzése nagyjából egyenértékű csalódás azzal, mint amikor tavaly az első helyért támadva koccant és esett ki a futam első kanyarjában.

Oscar Piastri hasonló problémái azonban sokkal váratlanabbul érkeztek ezen az időmérőn. A McLaren ausztrálja maradt mostanra az egyedüli, aki a szezon összes futamán az első tíz hely valamelyikéről rajtolt, ráadásul eddig Mexikóvárosban is erős formát mutatott, hiszen a harmadik edzésen úgy lett ő a leggyorsabb, hogy Norrisszal ellentétben ő erre a hétvégére még nem kapta meg a McLaren új padlólemezét. Piastri első Q1-es köre nem volt kellően erős, a másodikban pedig a 12-es kanyarban lecsúszott a pályáról, ami miatt a köridejét is elvették. Végül a Sky Sportsnak ezt a hibát nevezte meg annak okaként, hogy csupán a 17. rajthelyet szerezte meg, mert szerinte ott egy másodpercet nyert volna a tiszta kanyarvétellel. Bokszkiállás nélkül a hajrában nekiveselkedett még egy harmadik körnek is, ám az sem volt elég gyors ahhoz, hogy továbbjutást érjen.

A két élcsapat pilótáit még a 16. helyen kieső Franco Colapinto is megelőzte, mögöttük pedig Esteban Ocon és Csou Kuan-jü búcsúzott még a Q1-ben.

A leggyorsabb időt a Q1-hez hasonlóan a Q2-ben is Norris jegyezte, ezúttal sorrendben Verstappennel, a két Ferrarival és a két Mercedesszel a nyomában. Az Austinban a középmezőny élcsapatává előlépni látszó Haas ezúttal is remekelt, mindkét autóval bekerülve a legjobb tíz közé, amikor már csak az utolsó körök maradtak hátra.

A végjáték azonban elmaradt, ugyanis Cunoda Juki a stadionrész előtt hibázott, RB-jével pedig a falba csapódott. Piros zászlóval leállították az időmérőt, s mivel már csak tíz másodperc volt hátra a Q2-ből, ezzel véget is ért a szakasz.

Váratlan kiesések ezúttal nem történtek, Cunoda mellett Liam Lawson, Fernando Alonso, Lance Stroll és Valtteri Bottas búcsúzott.

A pálya helyreállítása és a sérült RB elszállítása miatt a megszokott menetrendhez képest néhány perccel később vette kezdetét a Q3.

A két fő bajnoki esélyes első köre azonnal fordulatot hozott, hiszen Norris fél másodperccel lassabb volt Verstappennél – ám hamarosan jött az újabb csavar azzal, hogy a holland köridejét a 2-es kanyarban történt pályaelhagyása miatt törölték. Eközben nevető harmadikként a Ferrarik tűntek fel az eredménylista élén, Sainz 1:16,055-tel kezdett, Leclerc három tizeddel követte.

Persze mindenkinek maradt még egy lehetősége: Verstappen és Norris egyaránt sokat tudtak javítani előző próbálkozásukhoz képest, de Sainz mögött maradtak, a holland pedig megelőzte a britet. A Ferraritól az év végén búcsúzó spanyol szintén tovább gyorsult, s több mint két tizedmásodperces előnnyel megnyerte az időmérőt. Mögötte Verstappen, Norris, Leclerc, Russell, Hamilton és Magnussen állhat majd fel a vasárnapi futam rajtrácsára. Ez Sainz F1-es karrierjének hatodik, idei első pole-pozíciója.

A versenyt – óraátállítás után – közép-európai idő szerint vasárnap 21 órai kezdéssel rendezik.

Az időmérő végeredménye:

Image

Friss