back to top
2025. május 09. 10:42
Többi

    KezdőlapORB48 páros a Rally3 harmadik versenyén 

    48 páros a Rally3 harmadik versenyén 

    -

    Hétvégén rendezik a Rally3-as bajnokság idei harmadik versenyét, melyen összesen 31 páros küzd meg a bajnoki pontokért, további 17 egység pedig a nézőket igyekszik szórakoztatni a Just4Fun kategóriában. 

    A Rally3 orfűi versenyén Zákányi János és Vidécz Zsolt rajt-cél győzelemmel kezdett, majd az Eger Rallyn Békési Richárd és Tóth Gergely nagy csatában tudta legyőzni Geng Bencét és Geng Ferencet, míg Zákányiék a harmadik helyen zártak. 

    A bajnokság harmadik versenyét már a Nyergesújfalu központú Céltrans Rallyn rendezik, ahol a BajnaLábatlan szakaszt kell ötször teljesíteni háromszor oda, majd kétszer vissza. 

    Az 50 km versenytávval rendelkező futamon összesen 48-an indulnak, köztük a Rally3-as bajnokságot vezető Zákányiék, akiket 10,4 ponttal követi aTakács István-Takács István páros, és a 12 pontos hátrányban álló Geng Bencéék. 

    A bajnoki címvédő Bíró Gergő és Bíró Balázs az első két versenyen nem tudott célba érni, így ezen szeretnének a hétvégén javítani.

    A Rally3-as mezőnyt a Just4Fun kategória egészíti ki, akik csak a nézőknek igyekeznek majd autózni. Ebben a mezőnyben olyan versenyzőket lehet majd látni, mint a BMW-s Hevesi Norbert-Lipóczki Dániel kettős, a Janovich Roland-Csáthy Miklós duó, a Matics Mihály-Zejda Viktória kettős, vagy éppen a Rongits Attila-Hannus László páros.

    Friss