back to top
2025. december 24. 00:59

Hund Gábor

6835 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

A Svéd Rally hátterében továbbra is nagy vita zajlik

A Svéd Rally szervezőinek továbbra sem sikerült megegyezniük a helyi számi falvakkal, most azonban már a verseny szervezője is megszólalt az ügy kapcsán. 

Lauri Joona harmadik WRC2-es szezonjára készül

A WRC3 Open kategória 2022-es bajnoka, Lauri Joona idén is a WRC2-ben áll rajthoz, ahol tavaly a hatodik helyen zárt. 

Martins Sesks már Svédországban elkezdheti idei WRC-programját?

Néhány napon belül komoly bejelentés érkezhet sajtóinformáció szerint Martins Sesksről, aki már Svédországban elkezdheti idei WRC-programját az M-Sporttal. 

A Toyota negyedik tesztnapján Pajari is autóba ülhetett a Monte előtt

Sami Pajari már a negyedik Monte-Carlo Rallyján indulhat karrierje során, a WRC-szezonnyitóra pedig pénteken tesztelhetett. 

FIA-elnök: Most jön el az ideje, hogy a WRC helyzetén javítsunk

Mohammed Ben Sulayem 2021-es megválasztása előtt elmondta, hogy kész rendben tenni a WRC-t és javítani helyzetén FIA-elnökként. Ez azonban eddig nem igazán sikerült, Ben Sulayem azonban most azt ígéri, márciusban komoly bejelentések várhatóak. 

Fourmaux tesztje sem volt zavartalan a Monte előtt

Adrien Fourmaux pénteken ülhetett a Rally1-es Hyundai i20-ba, hogy a Monte-Carlo Rallyra készüljön, azonban a tesztet egy defekt hátráltatta. 

Már Svédországban elképzelhető három Rally1-es Ford Puma indulása

A Lappföld Rally előnevezési listájára Rally1-es Ford Pumával megjelent Jourdan Serderidis neve is, aki tesztversenyként indulhat a finn versenyen a Svéd Rally előtt. 

Az M-Sport kész harmadik Ford Pumát is indítani egyes WRC-futamokon

Az M-Sport idén is két autós csapatot mutatott be a WRC-szezonra, ez a szám azonban néhány verseny során nőhet, árulta el Richard Millener csapatfőnök. 

A Hyundai két világbajnoka is elkezdte a felkészülést a Montéra

A tavalyi világbajnok Thierry Neuville havas, aszfaltos úton, míg a 2019-es világbajnok Ott Tanak nedves aszfalton készült szerdán és csütörtökön a WRC-szezonnyitóra. 

Kisebb hiba csúszott Evans tesztjébe a Monte előtt

Elfyn Evans csütörtökön tesztelhetett a Monte-Carlo Rally előtt, azonban a délután során egy kisebb balesetet szenvedett a Rally1-es Toyotával. 

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
347 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
124 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
158 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
6835 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
820 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3315 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1098 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink