2024. április 19. 18:31

KezdőlapERCFafe Rally: Ők az ERC3-as mezőny esélyesei 

Fafe Rally: Ők az ERC3-as mezőny esélyesei 

-

Hétvégén rendezik a Fafe Rallyt, a Rally Európa-bajnokság első 2022-es versenyét, így ideje kicsit megismerkedni a rajthoz álló mezőnnyel. Az ERC4-es mezőnyben indulókat már nagyító alá vettük, most jöjjenek az ERC3-ban indulók. 

A 40 éves orosz Dmitry Feofanov és lett navigátora, Normunds Kokins az ERC2 tavalyi második helye után a legesélyesebbnek számítanak. A páros a 2019-es Lengyel Rallyn debütált a Rally Európa-bajnokság mezőnyében Mitsubishi Lancer Evo 10-zel, ahol az ERC2 negyedik helyén zárt, majd a Ciprus Rallyn már a kategória harmadik helyét szerezte meg. 2020-ban már öt versenyen indultak a Mitsubishivel, legjobb eredményüket pedig a lett Liepaja Rallyn és a Fafe Rallyn érték el, ahol a dobogó harmadik fokát szerezték meg az ERC2-ben. Az orosz-lett páros 2021-ben a Mitsubishit már csak egy versenyen használták, főként Suzuki Swift R4-gyel indulva a Liepaja Rallyn nyerni tudtak, Lengyelországban, és Nyíregyházán a második, míg az Azori-szigeteken, a Fafe Rallyn, és a Kanári-szigeteken pedig az ERC2 harmadik helyét szerezték meg, így év végén az ERC2 második helyén zártak. 

A 25 éves észt Kaspar Kasari és navigátora, Rainis Raidma tavaly megnyerte a lett junior rally bajnokságot, az ERC mezőnyében pedig a 2021-es Lengyel Rallyn debütált az ERC3 hetedik helyén, majd a Liepaja Rallyn már az ötödik helyet tudta megszerezni Ford Fiesta Rally4-gyel. 

A 30 éves lengyel Igor Widlak Lukasz Wloch navigálásával a 2020-as Róma Rallyn debütált az ERC mezőnyében, ahol nem sikerült célba érniük a Mitsubishi Lancer Evo 10-zel. Tavaly már hat ERC futamon indult Widlak, de már Daniel Dymurski navigálásával, Ford Fiesta Rally3-mal, azonban egyik ERC értékelésbe sem számított bele eredményük. Az RC3-as kategóriában az Azori-szigeteken nyertek, míg a Róma Rallyn, Barum Rallyn, és Fafe Rallyn a második, a Liepaja Rallyn pedig a harmadik helyet szerezték meg.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss