2024. április 19. 21:33

KezdőlapERCAz ERC2 bajnok Pardo bizonyította tehetségét 

Az ERC2 bajnok Pardo bizonyította tehetségét 

-

A spanyol Javier Pardo a tavalyi ERC2 bajnoki cím után az idei Rally Európa-bajnoki szezonra Rally2-es autóra váltott, amivel már a Fafe Rallyn bizonyítani tudta tehetségét. 

Javier Pardo tavaly az ERC2 bajnoki címét hat futamon szerzett hat győzelemmel szerezte meg, majd az idei évre már Skoda Fabia Rally2 evóra váltott, amivel a debütáló versenyen, a Fafe Rallyn két szakaszt nyert és a negyedik helyen ért célba. 

“Az első nap nagyon nehéz volt az időjárási körülmények miatt – mondta a 25 éves spanyol skodás pilóta az ERC hivatalos oldalának. – Sikerült ennek ellenére nyugodtan vezetni és nem hibázni. A második napon már lehetett gyorsítani, így ezt mi is megtettük. Folyamatosan próbáltunk sietni, és a gyors tempót a szakaszok is lehetővé tették. Nagyon jól éreztem magam az autóban és a szakaszokon, így is sikerült két szakaszt nyerni. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel.” 

Pardo az ERC-Michelin Talent Factory sorozat tagja, ahogy Erik Cais és Simone Tempestini is, azonban célba érni csak a spanyol versenyző tudott, cseh és román-olasz társa egyaránt a Power Stage-n esett ki. 

Az ERC-Michelin Factory sorozatban a 28 év alatti Rally2-es versenyzőket értékelik, akik Michelin gumikat használnak. 

A spanyol Javier Pardo a negyedik helyének köszönhetően az Azori-szigetek Rallyn a 3-as rajtszámot viselheti 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:fiaerc.com

Friss