2024. április 20. 00:40

KezdőlapERCFafe Rally: Solans győzött, Csomós szakaszt nyert, Herczig kiesett

Fafe Rally: Solans győzött, Csomós szakaszt nyert, Herczig kiesett

-

Remekül kezdte az idei Rally Európa-bajnokságot a tavalyi hetedik helyezett Nil Solans, aki hatalmas előnnyel nyerte a Fafe Rallyt. Herczig Norbert az utolsó gyorsasági szakasz előtt a hetedik helyen állt, de nem tudta befejezni a versenyt. Csomós Mixi egy nagyon nehéz szombati nap után szárnyalt és szakasz nyert az Eb-n!

Pokoli körülmények várták a Fafe Rally résztvevőit. Az eső már a pályabejárások alatt is ömlött és szombaton is csak annyi időre állt el, hogy ködbe borítsa a pályákat. 

A nehéz körülmények közepette már a verseny elején búcsúztunk két esélyestől. Az Eb tavalyi második helyezettje, a szezonnyitó spanyol bajnoki futam győztese Efrén Llarena és Sara Fernández a szombati első szakaszon lyukasztotta ki a Skoda Fabia Rally2 evo hűtőjét. 

Fotó: @World // ERC

A szuperspeciált megnyerő, így a versenyt az első helyen kezdő cseh Eric Cais–Petr Tesinsky kettős Ford Fiesta Rally2-vel a harmadik szakaszon búcsúztak egy kormány szervo hiba és két defekt után. 

Jól használta ki kedvező rajtpozícióját a spanyol Nil Solans, akinek ezúttal is Carlos Sainz és Dani Sola egykori navigátora, Marc Martí olvasta az itinert. A Volkswagen Polo GTI R5-tel szombaton reggel az első szakaszon az élre álltak. Az első nap megtartott hét szakaszból ötöt megnyertek és 1 perc 44 másodperc előnnyel vezették a versenyt. 

Másnap már csak taktikázniuk kellett. Az előnyükből egy percet leadtak, de így is magabiztosan nyerték a szezon első Eb-futamát. 

Némi meglepetésre már a harmadik szakaszon az észt/brit Georg Linnamäe–James Morgan kettős zárkózott fel mögéjük a második helyre, szintén Volkswagen Polo GTI R5-tel. Linnamäe volt az egyetlen, aki az elsőnapi saras csúszós pályákról fülig érő szájjal jött le, mondván, hogy ez volt a legélvezetesebb szakasz élete során. 

Fotó: @World // ERC // Herczig–Bacigal

A második helyezését az utolsó szakaszon veszítette el, a vezethetetlenné váló autó miatt. Ezzel együtt a harmadik helyezéssel pályafutása legjobb nemzetközi eredményét érte el. Legutóbb a Svéd Rallyn láthattuk, ahol a WRC2 Openben 5. lett, a WRC2 junior értékelést pedig megnyerte. 

Egy igazi régi motoros, a portugál Armindo Araújo–Luís Ramalho kettős az utolsó gyorsaságin ugrott a harmadikról a második helyre Skoda Fabia Rally2 evóval. 

A negyedik helyen spanyol Javier Pardo–Fernández Pérez futott be, megelőzve az olasz Alberto Battistoli–Simone Scattolin kettős. Mindketten Skoda Fabia Rally2 evóval. 

Herczig az utolsó szakasz előtt esett ki 

Herczig Norbert és Igor Bacigál a hetedik helyen biztos pontszerzőnek tűntek a Skoda Fabia Rally2 evóval – sőt, Tempestini hibája után a hatodik helyre léphettek volna előre – ám az utolsó szakasz előtt a verseny feladására kényszerültek.

„Egy trükkös itinerjel téves értelmezése miatt rossz irányba mentünk, és mire ráeszméltünk a hibánkra, már 7-8 km-t haladtunk a helytelen útvonalon. Sírni tudnánk, de felállunk és tanulunk, erősebben jövünk majd ki ebből is! Nagyon köszönjük, hogy ismét velünk voltatok, ezen a hétvégén is!” – írta Herczig a közösségi oldalán.
Fotó: @World // ERC
Csomós Mixi szárnyalt

Igen nehéz napja volt Csomós Mixinek és Nagy Attilának szombaton. Nem érkezett meg a Hankook nyitott mintás gumija, így a sárban zárt mintással kellett versenyezniük, ami miatt Mixi még a futam feladását is fontolgatta.

Szerencsére nem tett így, mert másnap a száraz körülmények között szárnyaltak a Skoda Fabia R5-tel. Szombaton előbb egy abszolút 4. idővel kezdtek, két szakasz múlva már 3.-at villantottak. A 15. gyorsaságin rátettek egy lapáttal és második időt autóztak, míg a 16. szakaszon, a Santa Quitérán megszerezték az első szakaszgyőzelmüket.

Az első napi hátrányuk ellenére végül a 10. helyre tudtak felkapaszkodni, de szombaton két kivétellel – egyszer túlcsúsztak – végig a top 5-ben autóztak. 

Erőgyorsasági/Power Stage

A Fafe Rally volt az első az Európa-bajnokság történetében, amelyen erőgyorsaságit (Power Stage) rendeztek. Az újra rákezdő eső alaposan megtréfálta a mezőnyt. Többen is elvéreztek rajta. Az erőgyorsasági győzelmet Araújo szerezte meg, Battistolli, Teodósio, Sesks és Magalhaes előtt. Ez egészen addig igaz volt, amíg Ken Torn sokadiknak indulva mindenkit megvert és megnyerte az erőgyorsaságit. Így mindenki egy hellyel hátrébb szorult.

A bajnokságot Solans vezeti 32 ponttal, Araujó a második 28-cal, míg Linnamäe a harmadik 22-vel.

Fotó: @World // ERC
ERC Open/ERC3/ERC4

Az ERC Open kategóriában három célba érkező volt, akik közül a lett Martins Sesks–Renars Francis győzött Skoda Fabia Rally2 kittel. Abszolút értékelésben pedig a hetedik helyen végeztek az ORECA kittes autóval.

ERC3-ban sem volt sokkal nagyobb a mezőny, itt is hárman értek célba, a győzelmet pedig a lett színekben induló Dmitry Feofanov–Normunds Kokins kettős szerezte meg Ford Fiesta Rally3-mal. 

A hét résztvevőből hatan fejezték be a Fafe Rallyt az ERC4-es mezőnyből, ahol a spanyol Óscar Palomo–Xavi Moreno kettős győzött Peugeot 208 Rally4-gyel.

A Rally Európa-bajnokság két hét múlva az Azori-szigetek Rallyval folytatódik.

A Power Stage pontszerzői:
Pilóta Navigátor Márka Idő
1. 🇪🇪 Ken Torn 🇪🇪 Kauri Pannas Ford 11:04,8
2. 🇵🇹 Armindo Araújo 🇵🇹 Luis Ramalho Skoda +14,4
3. 🇮🇹 Alberto Battistoli 🇮🇹 Simone Scattolin Skoda +16,6
4. 🇪🇸 Nil Solans 🇪🇸 Marc Martí Volkswagen +17,5
5. 🇪🇪 Georg Linnamäe 🇬🇧 James Morgan Volkswagen +27,5

 

A Fafe Rally pontszerzői és kiesői:
Pilóta Navigátor Márka Kat. Idő
1. 🇪🇸 Nil Solans 🇪🇸 Marc Martí Volkswagen R2 2:01:14,0
2. 🇵🇹 Armindo Araújo 🇵🇹 Luis Ramalho Skoda R2 +55,7
3. 🇪🇪 Georg Linnamäe 🇬🇧 James Morgan Volkswagen R2 +59,5
4. 🇪🇸 Javier Pardo 🇪🇸 Adrian Perez Skoda R2 +2:56,2
5. 🇮🇹 Alberto Battistoli 🇮🇹 Simone Scattolin Skoda R2 +3:32,6
6. 🇵🇹 Bruno Magalhães 🇵🇹 Pedro Magalhães Hyundai R2 +6:53,3
7. 🇱🇻 Martins Sesks 🇱🇻 Renars Francis Skoda R2-kit +8:55,2
8. 🇵🇹 José Pedro Fontes 🇵🇹 Inês Ponte Skoda R2 +9:24,7
9. 🇵🇹 Ricardo Teodósio 🇵🇹 José Teixeira Hyundai R2 +9:29,5
10. 🇭🇺 Csomós Miklós 🇭🇺 Nagy Attila Skoda R2 +9:58,6
11. 🇵🇹 Pedro Almeida 🇵🇹 Mario Castro Skoda R2 +10:19,1
12. 🇪🇸 Elfrén Llarena 🇪🇸 Sara Fernández Skoda R2 +11:33,7
13. 🇪🇸 Luis Vilarino 🇪🇸 Javier Martínez Skoda R2 +12:43,4
14. 🇧🇷 Paulo Nobre 🇧🇷 Gabriel Morales Skoda R2 +16:54,9
15. 🇦🇩 Joan Vinyes 🇦🇩 Claudi Ribeiro Leite Suzuki R2-kit +17:41,9
16. 🇪🇪 Kaspar Kasari 🇪🇪 Rainis Raidma Ford R3 +18:43,9
🇭🇺 Herczig Norbert 🇸🇰 Igor Bacigál Skoda R2 GY17
🇨🇿 Erik Cais 🇨🇿 Petr Tesinsky Ford R2 GY17
🇷🇴 Simone Tempestini 🇷🇴 Sergiu Itu Skoda R2 GY17
🇪🇸 Josep Bassas 🇪🇸 Axel Coronado Skoda R2 GY16
🇵🇹 Pedro Meireles 🇵🇹 Pedro Alves Hyundai R2 GY14
🇮🇹 Rachele Somaschini 🇮🇹 Nicola Arena Citroën R2 GY12
🇵🇱 Lukasz Kotarba 🇵🇱 Tomasz Kotarba Citroën R2 GY11
🇵🇹 Rúben Rodrigues 🇵🇹 Estevão Rodrigues Skoda R2 GY9
🇮🇹 Simone Campedelli 🇨🇭 Tania Canton Skoda R2 GY7

 

Az ERC összesített pontversenyének állása:
Pilóta Márka Pont
1. 🇪🇸 Nil Solans Volkswagen 32
2. 🇵🇹 Armindo Araújo Skoda 28 -4
3. 🇪🇪 Georg Linnamäe Volkswagen 22 -10
4. 🇮🇹 Alberto Battistoli Skoda 20 -12
5. 🇪🇸 Javier Pardo Skoda 19 -13
6. 🇵🇹 Bruno Magalhães Hyundai 15 -17
7. 🇱🇻 Martins Sesks Skoda 13 -19
8. 🇵🇹 José Pedro Fontes Skoda 11 -21
9. 🇵🇹 Ricardo Teodósio Hyundai 9 -23
10. 🇵🇹 Pedro Almeida Skoda 7 -25
11. 🇪🇸 Elfrén Llarena Skoda 5 -27
12. 🇪🇪 Ken Torn Ford 5 -27
13. 🇪🇸 Luis Vilarino Skoda 4 -28
14. 🇧🇷 Paulo Nobre Skoda 3 -29
15. 🇦🇩 Joan Vinyes Suzuki 2 -30
16. 🇪🇪 Kaspar Kasari Ford 1 -31

 

A Fafe Rally hivatalos, részletesebb végeredménye itt található.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss