2024. március 28. 16:04

KezdőlapERCEz volt Csomós Mixi nagy trükkje

Ez volt Csomós Mixi nagy trükkje

-

A Lengyel Rallyn debütált éles versenykörülmények között a Hankook újfejlesztésű, extrém saras pályára készült abroncsa az R213M. Még a dél-koreai gyártó szakemberei is azt gondolták, hogy erre az abroncsra nem lesz szükség a száraz időben zajló versenyen, ám a Csomós Mixi tesztje meglepő eredményt hozott. 

„A G5-ös közepes, a G7-es kemény és az R213M versenyabroncsokat is kipróbálták Mixiék a verseny előtti teszten és arra a számunkra is kicsit meglepő megállapításra jutottak, hogy a nagyon laza, mély talajra az alapvetően extrém saras pályára fejlesztett R213M abroncs a legmegfelelőbb – mondta Kismarty-Lechner Gábor, a Hankook versenygumik Kelet-Európai forgalmazója, az RTH Versenyabroncs Kft. ügyvezető igazgatója. – Ezért ezt az abroncsot használták a teljes verseny alatt.”

Ez annál is meglepőbb, mert a verseny előtt Kismarty még azon viccelődött, hogy a Hankook ugyan legyártotta az extrém esős körülményekre szánt abroncsot, de mivel a Fafe Rallyn már volt ilyen égszakadás, elég valószerűtelen, hogy egy szezonon belül kétszer forduljon elő ilyen extrém időjárás, úgyhogy valószínűleg 2022-ben már nem lesz lehetőség az új gumi kipróbálására.

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

Sőt, a verseny előtt a Hankook szakemberei is azt tanácsolták Mixiéknek, hogy a G5-ös és a G7-es abroncsokat használják, még akkor is, ha esik az eső. Azonban a csapat úgy döntött, hogy a G5-ös, a G7-es és az R213M abroncsból is annyit visz magával, hogy akár az egész versenyen tudjanak azonos keveréket használni.

A Lengyel Rally előtti helyszíni teszten mind a három abroncsot kipróbálták és még a dél-koreai gyártó mérnöke is meglepődött rajta, hogy az extrém sárra tervezett abroncs viselkedett a legjobban a mély, homokos talajon.

„Ez az eset is alátámasztja a programunk fontosságát, hiszen erről a versenygumiról eddig csak tesztadataink voltak, nem tudtuk éles körülmények között kipróbálni. Tulajdonképpen logikus dolog volt a választás, hiszen a nyitottabb mintázat jobban ki tudta rúgni magából a laza talajt. De amíg nem próbálod ki, addig soha sem lehetsz biztos benne. 

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

Nagyon elégedettek voltunk a versennyel, Mixi és Attila szinte végig az első hétben autózott, ami a versenyzői képességük mellett a Hankook versenygumik teljesítményét is jól mutatja.

És természetesen nagyon örülünk, hogy kiderült az új abroncsunkról, hogy van még egy felhasználási területe. Ezt a tapasztalatot Mixiéknek köszönhetjük.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss