2024. április 19. 08:38

KezdőlapERCCsomós Mixiék még lazulnak és üzenik, nem kell télikabát

Csomós Mixiék még lazulnak és üzenik, nem kell télikabát

-

Hétfői lazulással vette kezdetét Csomós Mixi és Nagy Attila számára a rally Európa-bajnokság ötödik futama, a Liepaja Rally. Szerdán a hivatalos teszten próbálhatják ki a Skoda Fabia R5-öt és a Hankook három különböző keverékű abroncsát. Csütörtökön és péntek délelőtt lesz a pályabejárás, a két, egymástól meglehetősen távol eső csoportba sorolt pályákon. A szakaszokat a rendezők az utolsó pillanatig titokban tartják, de addig is a versenyzők számára készült videóból lehet memorizálni őket. 

„Igen, valóban furcsa, hogy a verseny hetében még csak a gyorsasági szakaszok sorszámai szerepelnek a hivatalos időtervben – mondja Nagy Attila. – A versenyzők egy kódot kaptak, az alapján tudtuk letölteni az útvonallapot, azon már szerepelnek a pályák nevei, de szigorúan megkértek, hogy ezt ne adjuk tovább. 

Hétfőn tettek közzé szintén ezen az oldalon egy videót a pályákról, amit kifejezetten a versenyzőknek készítettek. Mixi ezt egy kicsit felgyorsítva szokta nézni és memorizálja a szakaszokat, úgyhogy mire a pályabejárásra érünk, már ismerősek lehetnek neki. 

Mi már kint vagyunk Lettországban. Bevallom, egy kicsit hidegebb időre számítottunk, hoztam kabátot, mindenféle meleg holmit, de 30 fok van, a tenger 25 fokos, és komolyabb strandjuk van, mint a Kanári-szigeteken. A mai (hétfői) nap a lazulásról szól, úgyhogy megnézzük a tengerpartot, de azt nem ígérem, hogy fürdeni is fogunk, mert nekem még a 25 fok is hideg. 

Fotó: Nagy Attila // Még nem teljesen rally hangulat 🙂

A szerelvény a versenyautóval hétfőn hajnalban indult Sárospatakról, vagy ma este, vagy kedd hajnalban érkeznek meg. Szerdán, a hivatalos teszten fogunk menni. A rendezők két pályát jelöltek ki, azok közül kellett választani egyet. Mindegyik hét kilométer hosszú és 16 autónál többet nem engednek rájuk. Számításaink szerint kb. tízen leszünk, úgyhogy öt–hat kört tudunk menni. Ez elég lesz arra is, hogy a Hankook háromféle gumiját kipróbáljuk. 

Csütörtökön és pénteken lesz a pályabejárás. A pályák egyik része 60 kilométerre van Liepajától, a másik 150-re. Pénteken délig kell felírni őket, utána este shakedown. A verseny érdekessége, hogy 150 kilométerre Liepajától van a rajt, oda trélerrel viszik fel a srácok az autót. Majd elrajtolunk, lesz egy 15 perces szervizünk, utána lebontanak mindent és mennek vissza Liepajába az esti szervizre. Mi pedig versenyautóval fogjuk megtenni ezt az etapot. Vasárnap ér véget a verseny, remélem, ezúttal a célban is pezsgőzhetünk.“ 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss