2024. március 28. 11:33

KezdőlapERCCsomós Mixiék a kilencedik hellyel legjobb Eb-eredményüket érték el

Csomós Mixiék a kilencedik hellyel legjobb Eb-eredményüket érték el

-

Csomós Mixi és Nagy Attila egyik legnehezebb és kétségkívül legfárasztóbb rally Európa-bajnoki futama volt a Róma Rally, amelyen pályafutásuk legjobb eredményét elérve a kilencedik helyen végeztek. A HUMDA Academy versenyzőinek nem csak a rengeteg kanyarral, de az embert és technikát egyaránt próbára tevő pokoli hőséggel is meg kellett küzdeniük.

Mindössze tízéves múltra tekint vissza a Róma Rally, amelyet 2013-ban rendeztek meg először, akkor még csak olasz bajnoki futamként. Öt éve, 2018-ban került be az Európa-bajnokság naptárába és rögtön kivívta magának a kontinens egyik legnehezebb versenye címét, amelyen komoly rangot jelent jól szerepelni. 

A verseny egyik különlegességét a közép-olaszországi hegyi szerpentinek jelentik. Nehézségüket jól szemlélteti, hogy az autópálya hálózat kiépülése előtt a távolsági buszokat és teherautókat jobbkormányos változatban használták ezeken az utakon, hogy a sofőrök jobban láthassák az út szélét. 

Erre nem volt szüksége a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Csomós Mixinek és Nagy Attilának, ám az igen feszített, kevés pihenést lehetővé tevő menterend és a két, még Eb szinten is hosszúnak tekinthető, 29 és 32 kilométeres pálya alaposan feladta a leckét a párosnak. Ehhez társult, hogy időnként szinte elviselhetetlen volt a meleg a Skoda Fabia R5-ösben. 

A 13 gyorsasági szakaszból kétszer megállapított időt kaptak a maradék 11-ből hatszor autóztak az első tízben, a legjobb eredményük pedig két hetedik hely volt. A gyorsasági szakaszgyőzelemhez az ötödik Roccasecca–Colle San Magnón kerültek a legközelebb. Az 5,45 kilométeres pályán kilométerenként mindössze 0,17 másodperccel maradtak el a szakaszgyőztestől. 

A Colosseum tövében megrendezett, rendkívül szűk péntek esti szuperspeciál után a 16. helyen álltak, de már az első igazi versenynapon a kilencedik–tizedik helyért harcoltak. Vasárnap a második szakaszon vették át végleg a kilencedik helyezést, amit a célig sikerült megtartaniuk. Ezzel két 11. és egy 10. helyezésük után pályafutásuk legjobb Eb-eredményét érték el.

„Életem legnehezebb versenye volt a Róma Rally – foglalta össze tömören Csomós Mixi. – A pályák szenzációsak, kanyar kanyar hátán, a leghosszabb egyenes szakasz száz méter volt, de előfordultak olyan részek is, ahol tíz méterenként következett egy kanyar. Szerintem ezt a versenyt mindenkinek ki kellene próbálnia, és rögtön át fogja értékelni a rallyról alkotott fogalmát. 

Ehhez jött a rendkívüli forróság. Olyat sem tapasztaltam még, hogy etapon kinyitom a szellőzőt és annyira forró levegő áramlik be a kocsiba, hogy inkább be kell csukni. A telefonom úgy felforrósodott verseny közben, hogy tölteni sem lehetett. A 32 kilométeres gyorsaságin ilyen körülmények között mentünk húsz percet. Ez volt az első alkalom, hogy nem csak szellemi, de fizikai fáradtságot is éreztem a célban. Rögtön megittam másfél liter vizet, de még így is meg akartam halni. Nagyon kemény volt. 

A csapatunk és Attila is nagyon jó munkát végeztek, ilyen körülmények között ennyire összeszedetten, hibamentesen versenyezni, szerintem hatalmas teljesítmény. 

Örülök neki, hogy az eddigi legjobb Eb-eredményünket értük el, de egy kicsit elégedetlen vagyok a saját teljesítményemmel, ráadásul a külső körülmények sem mindig segítettek. Ennél sokkal jobb eredményt szeretnénk elérni és szerintem Atival készen is állunk rá.“

Embert próbáló minden tekintetben

A sofőrök mellett a navigátorok számára is igen komoly kihívást jelentett a Róma Rally. A 32 kilométeres gyorsaságin húsz percen keresztül szinte levegővételre sem volt idő. Emellett etapon sem lehetett lazsálni, hiszen szinte folyamatosan jöttek a támpontok, amiket könnyű volt elvéteni. Péntekről szombatra virradóan pedig a pihenésre sem maradt sok idő. 

„Embert próbáló – foglalta össze két szóban a Róma Rallyt Nagy Attila navigátor. – A pályák tényleg szenzációsak, életemben nem láttam még ennyi kanyart, ráadásul nem csak simák, hanem igazi terhelősek. Sok volt a ritmusváltás. Többször előfordult, hogy harminc kanyar volt egymás után, tíz méternél is rövidebb egyenesekkel, aztán jött 150 méter, majd újra kezdődött egy tíz–húsz kanyarból álló kombináció. 

Sokat mentünk felfelé, aztán sík úton, majd lefelé, aztán hirtelen megint felfelé. Ilyenkor nagyon észnél kell lenni, mert folyamatosan változik a féktáv. 

A 32 kilométeres pályán annyi kanyar volt, hogy a húsz perc alatt talán kétszer tudtam rendesen levegőt venni. Az egyik száz méteres egyenesben lélegeztem fel egyet és majdnem le is maradtam a jobb 45-ről. 

Készültünk a melegre, én például melegben, napsütésben jártam futni, de ilyen hőségre nem számítottunk. Vizes törölközőbe kellett tekerni a vizes palackjainkat, úgy kibírtak egy gyorsaságit. A taposólemezen folyamatosan steppeltem. Annyi meleg ömlött be a tűzfalon keresztül, hogy nem tudtam rajta tartani a lábamat. 

Péntek este a Colosseum melletti szuperspeciállal kezdtünk, amit olyan szűk helyen rendeztek, hogy az eredetileg kirakott három sor gumit le kellett csökkenteni egyre, hogy elférjenek az autók. Ez a gyorsasági eléggé elhúzódott. Utána volt két és fél óránk az esti parc fermébe érni. Mi picivel több mint egy óra alatt tettük meg a távot, de mivel az olasz szabályok nem teszik lehetővé a korai érkezést, várnunk kellett másfél órát. Így hajnal kettőre értünk a szállásra, és reggel hatkor már indulhattunk is. 

Nagyon kemény verseny volt a Róma Rally, nagyon elfáradtunk. Talán éppen ezért esett különösen jól az a sok szeretet, amit a szurkolóktól kaptunk. Hihetetlen, hogy ennyien követik a versenyzésünket és ennyien szurkolnak nekünk. Nagyon hálásak vagyunk érte.“

A Róma Rally kifejezetten nehéz versenynek számít gumik szempontjából is. A Csomós Mixi–Nagy Attila páros kétféle gumival versenyezett, a közepes Z215 T53-mal, amely a legszélesebb tartományban használható versenyabroncs. Amikor már kemény gumit kellene feltenni, még akkor is használható ez a gumi.  A Z215 T33-as kemény abroncs a szélsőségesen meleg, hosszú pályákra nyújtott egy következő lépcsőt. 

Csomós Mixi és Nagy Attila következő rally Európa-bajnoki futama a magyar szurkolók körében is népszerű Barum Rally lesz, a csehországi Zlinben augusztus 27–28-a között. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss