2024. április 19. 11:42

KezdőlapERCLászló Martin szlovén ezüsttel melegített a Barumra 

László Martin szlovén ezüsttel melegített a Barumra 

-

László Martin Bán Viktor navigálásával állt rajthoz a hétvégi Zelezniki Rally Szlovéniában, ahol a helyiek ásza mögött a második helyet szerezte meg a Rally2-es Skodával. 

Szombaton rendezték a Szlovén Rally Bajnokság negyedik futamát, az aszfaltos Zelezniki Rallyt, melyen kilenc szakaszt és csaknem 91 km versenytávot kellett a mezőny 57 indulójának teljesíteni, köztük László Martinnak és Bán Viktornak Rally2-es Skodával, valamint Szilágyi Jánosnak és Kováts Edithnek Rally4-es Forddal. 

A versenyt végül a helyiek ásza, Rok Turk és Blanka Kacin nyerték Hyundai i20 N Rally2-vel, míg Lászlóék az előkelő második helyet szerezték meg 59.2 másodperc hátránnyal, a harmadik helyen a német Albert von Thurn und Taxis és Bernhard Ettel zárt ugyancsak Skodával, további 4 másodperc hátránnyal. 

László Martinék a Barum Rallyra készülve két szakaszt is tudtak nyerni. 

Szilágyiék eközben az abszolút 22. helyen zártak, a 4-es kategóriában pedig a kilencedik helyet szerezték meg. 

A Barum Rallyt hétvégén rendezik. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss