2024. április 19. 10:29

KezdőlapERCÚjabb WRC2 bajnokot láthatunk a magyar pályákon

Újabb WRC2 bajnokot láthatunk a magyar pályákon

-

Pontus Tidemand az ERC bajnoki címért száll harcba 2023-ban, így a Rally Hungaryn is láthatjuk a korábbi WRC2 bajnokot.

Tidemand is az MRF csapathoz igazol az idei ERC szezonban, és egy Rally2-es Fiestával próbálja elhódítani a kontinensbajnoki címet.

Pontus Tidemand és az indiai márka együttműködése egészen 2015-ig nyúlik vissza, amikor a svéd egy Škoda Fabia S2000-el versenyzett az Asia Pacific Rally Cup-on. Ő uralta a bajnokságot, a hat fordulóból ötöt megnyerve megszerezte a bajnoki címet. Párhuzamosan a WRC2-ben is versenyzett egy R5-ös Fabiával, akkor negyedik lett a bajnokságban.

Tidemand 2017-ben megszerezte a WRC2-es koronát, majd 2019-ben négy WRC futamon is elindulhatott a csúcskategóriában az M-Sport Ford versenyzőjeként. Az elmúlt két szezonban viszont mindössze öt svédországi verenyen indult, de most abban reménykedik, hogy sikerül visszatérnie az élvonalba. Az ERC-ben egy a GN Motorsport által felkészített Ford Fiesta Rally2-vel indul, a navigátora pedig az a Julia Thulin lesz majd, aki Robert Virvest a tavalyi FIA Junior WRC címhez segítette.

„Izgalmas visszatérni az MRF Tyres-hez” – mondta Tidemand. „Nagyon szép emlékeink vannak együtt 2015-ből, és alig várom, hogy induljak. Az álom még mindig ott van. Ha egy kicsit kihagysz, az lehetőséget ad arra, hogy újraértékeld mindazt, amit eddig csináltál, és megnézd, mi a helyes és mi nem. Nagyon várom, hogy újra visszatérhessek a nagyobb versenyekhez.”

Kiélezett küzdelem várható a jövő hónapban a szezonnyitó Fafe Rallyn, ahol Erik Cais, Craig Breen és Georg Linnamäe is megerősítették indulásukat, de Efrén Llarena és Martiņš Sesks is ott lesz a március 10-12. között rendezett versenyen. A magyarok közül pedig Csomós Mixi is Eb pontokért harcol már a Rally2-es mezőnyben.

„Mindent elolvastam róla” – nevetett Tidemand, utalva arra a rendkívül versenyképes mezőnyre, amellyel most szembe kell néznie. „Egyenesen a legforróbb csatába megyünk! Úgy értem, a verseny olyan jó lesz, mint a WRC2, vagy talán még jobb, mint a WRC2. A Fafe Rallyn megpróbálunk jó eredményt elérni. Ez az első verseny a szezonban, ezért fontosnak tartom, hogy tiszta versenyünk legyen, és szerezzünk be néhány fontos pontot. Szerintem ez a fő cél.”

Tidemand
foto: GN Motorsport

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss