back to top
2024. július 16. 13:33

KezdőlapERCCsomós Mixi magabiztosan kezdi az ERC szezont

Csomós Mixi magabiztosan kezdi az ERC szezont

-

Egy év tapasztalattal a hátuk mögött és ezúttal már bajnoki pontokért harcolva kezdi Csomós Mixi és Nagy Attila az idei rally Európa-bajnokságot a portugáliai Fafe Rallyn. A HUMDA Academy párosa nagyon erős mezőnyben fog megmérkőzni, de magabiztosan várják a szezonnyitót.

Már nem kell sokat aludni, hiszen március 10–12-én kezdetét veszi a 2023-as FIA rally Európa-bajnokság a szezon leghosszabb nevű versenyével, a Rally Serras de Fafe e Felgueirasszal. A verseny hagyományosan jó felkészülési lehetőség a rally világbajnokság ötödik fordulójára, a Portugál Rallyra, így nem csak az ERC, de a vb mezőnyből is többen jelezték részvételi szándékukat.

Összesen 38 Rally2-es autó nevezett a versenyre, köztük több világbajnoki (abszolút) futamgyőztes, Európa-bajnoki futamgyőztes, Európa- és nemzeti bajnokok, úgyhogy az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze.

Ebben szeretne bizonyítani Csomós Mixi és Nagy Attila, akik hatalmas várakozással vágnak neki az idei szezonnak. A tavalyi Fafe Rally pályafutásuk egyik legemlékezetesebb versenye volt, hiszen az első napi égszakadásban Mixi még azt is fontolóra vette, hogy kiáll a versenyből. Szerencsére nem tette, így másnap, a Santa Quitéria gyorsaságin megszerezték első Eb szakaszgyőzelmüket, a versenyben pedig végül a 10. helyen végeztek. Ennél egy alkalommal sikerült előréb célba érniük, Rómában a kilencedikek lettek, a másik két befejezett versenyükön (Kaanári-szigetek és Liepaja) a 11. pozícióban értek célba, a Barum Rallyn pedig egy sajnálatos balesettel ért véget az első ERC szezonjuk.

Csomós
Fotó: Csomós Mixi

A HUMDA Academy versenyzőpárosa, idén már az Eb-mezőnyben, Eb-pontokért küzd majd.

„Vegyes emlékeink vannak a Fafe Rallyról” – mondta Csomós Mixi. „Az első nap igazi rémálom volt a sáron, a második nap, és főleg a gyorsasági szakaszgyőzelem, hatalmas lendületet adott a csapatnak, ami kitartott a szezon végéig.”

„Idén egy év tapasztalattal a hátunk mögött állunk rajthoz. Egyrészt az Eb-ről is van elképzelésünk, de ami a legtöbbet számít, a nyolc pályából haton már versenyeztünk, megvan az itinerünk és van róla belsőkamerás felvételünk is. Ha már egy pályán egyszer átmentél versenytempóban, akkor van egy kialakult képed róla, éles körülmények között próbálhattad ki, melyik kanyarban mi fér el, és tudod, hogy mondjuk a dobbantót, amitől tartottál, az autó észre sem veszi. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően sokkal magabiztosabban tudunk gyorsan menni. Idén nem várható olyan nagy eső, mint tavaly, ha esni is fog, akkor is arra számítunk, hogy csak megnedvesíti a murvát, ezért döntő lesz a rajtpozíció. Szerintem hátrébb, a már letakarított pályán gyorsabb lehetsz. Ezért fontos a kvalifikáció. Ezt szerencsére olyan pályán rendezik, amin már szintén mentünk tavaly. Nagyon erős a mezőny, de szerintem egy tiszta, jó versennyel az első 5–10 közé be kell férnünk.“

Csomós Mixi
fotó: Csomós Mixi

Nagy Attilának inkább szép emlékei vannak a versenyről, és szokás szerint egy kis háttér-információval is szolgál.

„Én csak a jóra emlékszem a Fafe Rallyról” – mondta a navigátor. „Óriási dolog volt tavaly gyorsasági szakaszt nyerni. Emlékszem, hogy Mixivel nem akartuk elhinni. Már csak ezért az egy szakaszgyőzelemért érdemes volt a tavalyi év minden nehézségét vállalni. Idén tapasztalt párosként térünk vissza. Nekem sokkal könnyebb lesz a dolgom az etapokon, amik ismerősek lesznek, és az is óriási előny, hogy kész, versenytempóban leellenőrzött itinerünk van a legtöbb pályára.”

Háromféle Pirelli gumi közül választhatunk. A rally Európa-bajnokságon idén minden versenyre minden gumigyártó egyetlen mintázatú abroncsot jelölhet, amiből három keveréket lehet használni. A Pirelli a K mintázatot választotta, puha (K8A) közepes (K6A) és erősített oldalfalú (K6A reinforced), ezekből válogathatunk. .

Minden verseny előtt elmondjuk, hogy mennyire hálásak vagyunk a szurkolóknak a rengeteg támogatásért. Döbbenet volt, hogy mennyien jöttek el a tesztünkre, ahol az is kiderült, hogy az új Skoda Fabia Rally2 evo gyorsabb, mint az R5 volt. Jó hír a szurkolók számára, hogy idén már benne lehetünk az ERC hivatalos élő közvetítésében. 14 páros kapott belső kamerát a versenyre. Mi idén regisztráltunk először a sorozatra, úgyhogy hivatalosan újoncok vagyunk, ezért erre a versenyre nem kaptunk. Remélem, a következőkre sikerül kiharcolnunk egyet.”

Csomós Mixi
fotó: Csomós Mixi

 

Friss