2024. április 19. 23:01

KezdőlapERCLeszakadt az ég, ismét Ostberg az élen, Csomós kilencedik

Leszakadt az ég, ismét Ostberg az élen, Csomós kilencedik

-

A Fafe Rally harmadik szombati szakaszára hatalmas eső érkezett, a ködös körülmények pedig Mads Ostbergnek kedveztek, aki ismét átvette a vezetést az ERC szezonnyitón. Csomós Miklós három helyet is javított. 

A Fafe Rally szombati első szakaszán még esőben rajtoltak az első versenyzők, később azonban már elállt a csapadék és néhol már a nap is előbukkant, azonban a pálya komolyan saras volt. 

Ezek a körülmények pedig az elsőként induló Mads Ostbergnek kedveztek, aki átvette a vezetést a péntek esti szuperspeciált nyerő Ricardo Teodósiótól. 

A tavalyi magyar bajnokot Hayden Paddon két szakasz után 2.3, Erik Cais 2.5 másodperccel követte. 

A verseny harmadik szakaszán csupán a rajtnál esett, később szinte száraz volt az út, ezért itt Mads Ostberg is elmaradt a legjobb eredménytől, ami Craig Breené lett, akit Mikko Heikkila 1.5, Hayden Paddon 6.4 másodperc hátránnyal követett, míg Mads Ostberg 7.4 másodpercet kapott. 

Így változott az összetett is, Heikkila vette át a vezetést és 2.7 másodperccel előzte meg Ostberget, míg a harmadik helyre Hayden Paddon lépett 4 másodperc hátránnyal. 

A negyedik, harmadik szombati szakaszt azonban óriási esőben rendezték, és a körülmények ismét Ostbergnek kedveztek, aki 3.8 másodperccel gyorsabb volt Heikkilánál, így összetettben ismét a norvég versenyző állt az élre 1.1 másodperc előnnyel finn riválisa előtt. 

A harmadik helyre Craig Breen lépett 7.5 másodperc lemaradással, Georg Linnamae 10.8 másodperccel a negyedik, míg a jóval rosszabb útviszonyok között vezető Hayden Paddon az ötödik 17 másodperc hátránnyal. 

A magyar versenyzők közül Csomós Miklós és Nagy Attila az első mai szakaszon még óvatos volt, emiatt a Skodát murvás versenyen tanuló László Martin is megelőzte összetettben. 

A következő két pályán azonban Mixiék egy hatodik és egy nyolcadik időt autózva már kilencedik helyre léptek, olyan versenyzőket megelőzve, mint az esőre nagyon készülő Armindo Araújo, Erik Cais, Yoann Bonato és az Eb címvédő Efrén Llarena. 

László Martin és Berendi Dávid a napi második szakaszon nem tudott igazán versenytempóban menni, mert előttük több autó is elakadt, míg a harmadik szakaszon a körülmények miatt nagyon óvatosan vezetve végül a 31. Helyen mehet szervizelni, miután a délelőtti utolsó szakaszt törölték a leromló időjárási körülmények miatt. 

Délutánra bár esetleg elállhat az eső, a leromlott pályákat így is nagyon nehéz lesz teljesíteni. 

Fafe Rally, állás 4 szakasz után 
1 #5 Mads Ostberg / Patrik Barth (NOR / SWE) Citroen C3 Rally2 27:26.2
2 #38 Mikko Heikkila / Samu Vaaleri (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +1.1
3 #3 Craig Breen / James Fulton (IRL) Hyundai i20 N Rally2 +7.5
4 #24 Georg Linnamae / James Morgan (EST / GBR) Hyundai i20 N Rally2 +10.8
5 #2 Hayden Paddon / John Kennard (NZL) Hyundai i20 N Rally2 +17.0
6 #29 Miko Marczyk / Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +23.9
7 #15 Martins Sesks / Renars Francis (LVA) Skoda Fabia RS Rally2 +26.6
8 #19 Mathieu Franceschi / Jules Escartefigue (FRA) Skoda Fabia Rally2 evo +42.5
9 #31 Csomós Miklós / Nagy Attila Skoda Fabia Rally2 evo +43.8
10 #12 Armindo Araújo / Luis Ramalho (POR) Skoda Fabia Rally2 evo +46.5
11 #20 Erik Cais / Igor Bacigal (CZE / HUN) Skoda Fabia RS Rally2 +50.2
12 #4 Tom Kristensson / Andreas Johansson (SWE) Citroen C3 Rally2 +1:00.5
13 #7 Yoann Bonato / Benjamin Boulloud (FRA) Citroen C3 Rally2 +1:08.5
14 #1 Efrén Llarena / Sara Fernández (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 +1:11.1
15 #33 Pontus Tidemand / Julian Thulin (SWE) Ford Fiesta Rally2 +1:19.7 

Időterv (magyar idő szerint) 
2023 március 10., péntek  
12:30 Shakedown (Montim) 3.61 km
22:05 SS1 SSS Fafe 1.43 km Teodósio 1:27.9 58.57 km/h / 1. TEODÓSIO, 2. Cais, 3. Marczyk

2023 március 11., szombat  
09:09 SS2 Boticas / Vale do Tâmega 1 9.64 km Ostberg 7:25.8 77.85 km/h / 1. OSTBERG, 2. Paddon, 3. Cais
09:59 SS3 Boticas / Senhor do Monte 15.05 km Breen 11:16.4 80.10 km/h / 1. HEIKKILA, 2. Ostberg, 3. Paddon
11:27 SS4 Cabeceiras de Basto 1 10.84 km Ostberg 7:05.3 91.76 km/h / 1. OSTBERG, 2. Heikkila, 3. Breen
12:40 SS5 Vieira do Minho 1 11.76 km TÖRÖLVE
15:39 SS6 Boticas / Vale do Tâmega 2 9.64 km
16:29 SS7 Boticas / Senhor do Monte 2 15.05 km
18:02 SS8 Cabeceiras de Basto 2 10.84 km
19:15 SS9 Vieira do Minho 2 11.76 km TÖRÖLVE

2023 március 12., vasárnap  
08:32 SS10 Luílhas 1 8.09 km
09:24 SS11 Seixoso 1 9.97 km
10:14 SS12 Santa Quitéria 1 9.18 km
11:05 SS13 Lameirinha 1 14.90 km
13:31 SS14 Luílhas 2 8.09 km
14:23 SS15 Seixoso 2 9.97 km
15:13 SS16 Santa Quitéria 2 9.18 km
17:05 SS17 Lameirinha 2 (Power Stage) 14.90 km 

Teljes élő közvetítés: WRC+ 
Magazinok: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss