2024. április 19. 09:22

KezdőlapERCLengyel Rally: Délelőtt Paddon, délután Sesks szárnyalt, László Martin közel a pontszerzéshez 

Lengyel Rally: Délelőtt Paddon, délután Sesks szárnyalt, László Martin közel a pontszerzéshez 

-

A Rally Európa-bajnokság idei harmadik, lengyel versenyén délelőtt még Hayden Paddon diktálta a tempót, délután azonban Martins Sesks sokkal jobban birkózott meg a mély pályákkal, így vezet az első napot követően. 

A Lengyel Rally péntek esti szuperspeciál szakaszát még a tavalyi győztes Miko Marczyk nyerte. Szombaton azonban már Martins Sesks kezdett szakaszgyőzelemmel, az élre azonban Hayden Paddon állt, aki a délelőtt következő két szakaszán is a leggyorsabb volt, így 1.4 másodperccel vezetni tudott Sesks előtt. 

Marczyk számára már kevésbé indult jól a nap, hiszen az első szakaszon árokba csúszott, ami miatt 20 másodpercet vesztett, így a déli szervizelést az ötödik helyen végezhette csapata. 

A harmadik helyén szombat délben az ír Josh McErlean állt 20.7 másodperccel Sesks mögött és 2 másodperccel megelőzve az olasz-román Simone Tempestinit. 

Nem sikerült befejeznie délelőtti versenyt a regnáló lengyel bajnok Tom Kristenssonnak, aki egy sziklát talált el, ami eltörte a kormányösszekötőt. Ugyancsak korán véget ért a nap Andrea Nucitának, aki egy lassítóban hibázott és megsérült autójának hűtője. 

Délután már sokkal rosszabb körülmények várták a versenyzőket, és a sok helyen igen mély nyomokkal teli pályákon Martins Sesks vette át az irányítást, mindhárom normál szakaszt megnyerve 9.5 másodperc előnyre tett szert Paddon előtt, és pozícióját már a nap végi szuperspeciálon is sikerült megőriznie. 

Marczyk délután már folytatta jó tempóját, miközben közvetlen riválisai küzdöttek a leromlott pályákon, így a lengyel versenyző zárta a napot a harmadik helyen mögötte pedig Josh McErlean, valamint a délutánra már jobban beállított Citroent vezető Mads Ostberg áll. 

Nem sikerült túl jól a nap a címvédő Efrén Llarenának, aki a legjobb 10-be sem tudott bekerülni, míg Filip Mares a délelőtti borulás után fel tudott zárkózni a legjobb 15-be, így holnap az elsők között indulhat. 

László Martin és Berendi Dávid ma este akár előadást is tarthat a lengyel pályákon való takarításról, miután a napot még harmadikként, majd Nucita kiesése után már másodikként indulva kellett teljesítenie, így nem is csoda, hogy a 17. helyen várhatja a vasárnapot, amikor már sokkal tisztább pályákon vezethet. 

Az ERC Junior mezőnyben jól kezdő Herczig Patriknak és Varga Kristófnak nem sikerült teljesíteni a szombatot, az első délutáni szakaszon estek ki az ötödik helyről, míg az ERC4-ben érdekelt Hangodi Bendegúz és Bunkoczi László a kategória 12. helyen áll a napot záró szuperspeciál előtt. 

Holnap új pályákon zajlik a második napi verseny. 

Lengyel Rally, állás 8 szakasz után 
1 #8 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Skoda Fabia RS Rally2 53:38.1
2 #1 Hayden Paddon – John Kennard (NZL) Hyundai i20 N Rally2 +8.2
3 #6 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +41.4
4 #21 Josh McErlean – John Rowan (IRL) Hyundai i20 N Rally2 +50.1
5 #3 Mads Ostberg – Patrik Barth (NOR – SWE) Citroen C3 Rally2 +51.6
6 #7 Matthieu Franceschi – Jules Escartefigue (FRA) Skoda Fabia Rally2 evo +53.5
7 #5 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +56.8
8 #10 Mikko Heikkila – Samu Vaaleri (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +57.2
9 #12 Simone Tempestini – Sergiu Itu (ITA – ROU) Skoda Fabia Rally2 evo +58.8
10 #22 Erik Cais – Igor Bacigál (CZE – SVK) Skoda Fabia RS Rally2 +1:10.0
11 #2 Efrén Llarena – Sara Fernández (ESP) Skoda Fabia RS Rally2 +1:16.5
12 #15 Pontus Tidemand – Julia Thuin (SWE) Ford Fiesta Rally2 +1:45.3
13 #24 Simone Campedelli – Tania Canton (ITA) Skoda Fabia Rally2 evo +1:49.6
14 #14 Filip Mares – Radovan Bucha (CZE) Skoda Fabia Rally2 evo +1:52.2
15 #11 Grzegorz Grzyb – Adam Binieda (POL) Skoda Fabia Rally2 evo +1:53.8
16 #25 Dennis Radström – Johan Johansson (SWE) Ford Fiesta Rally2 +2:13.8
17 #16 László Martin – Berendi Dávid Skoda Fabia Rally2 evo +2:42.6 

Időterv
2023. május 19., péntek
17:00 Rajtceremónia, Mikolajki
18:30 SS1 Mikołajki Arena 1 2.50 km Marczyk 1:47.7 / 1. MRACZYK, 2. Paddon, 3. Cais

2023. május 20., szombat
07:10 Szerviz A – Hotel Gołebiewski (15 perc)
08:45 SS2 Świętajno 1 18.54 km Sesks 9:51.9 / 1. PADDON, 2. Sesks, 3. Heikkila
09:45 SS3 Markowskie 1 13.53 km Paddon 6:49.5 / 1. PADDON, 2. Sesks, 3. Tempestini
10:35 SS4 Wieliczki 1 17.35 km Paddon 8:18.7 / 1. PADDON, 2. Sesks, 3. McErlean
12:30 Gyűjtő (15 perc)
12:45 Szerviz B – Hotel Gołebiewski (30 perc)
14:35 SS5 Świętajno 2 18.54 km Sesks 9:51.8 / 1. SESKS, 2. Paddon, 3. Marczyk
15:35 SS6 Markowskie 2 13.53 km Sesks 6:46.7 / 1. SESKS, 2. Paddon, 3. Marczyk
16:25 SS7 Wieliczki 2 17.35 km Sesks 8:16.9 / 1. SESKS, 2. Paddon, 3. Marczyk
18:30 SS8 Mikołajki Arena 2 2.50 km Paddon 1:48.1 / 1. SESKS, 2. Paddon, 3. Marczyk
18:45 Szerviz C – Hotel Gołebiewski (45 perc)

2023. május 21., vasárnap
06:30 Szerviz D – Hotel Gołebiewski (15 perc)
08:05 SS9 Barczewo 1 10.73 km
08:55 SS10 Biskupiec 1 12.30 km
10:05 SS11 Gmina Mrągowo 1 9.40 km
10:55 SS12 Mikołajki 1 6.68 km
11:15 Gyűjtő (15min)
11:30 Szerviz E – Hotel Gołebiewski (30 perc)
13:20 SS13 Barczewo 2 10.73 km
14:10 SS14 Biskupiec 2 12.30 km
15:40 SS15 Mikołajki 2 6.68 km
16:17 Gyűjtő (40 perc)
17:05 SS16 Gmina Mrągowo 2 (Power Stage) 9.40 km
17:45 Szerviz F – Hotel Gołebiewski (10 perc)
18:05 Cél Mikołajki
18:15 Dobogó Mikołajki

Teljes élő közvetítés (fizetős): WRC+ 
Magazinok (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss