Andrea Mabellini kissé növelni tudta előnyét a Rally Hungary ötödik szakaszán, ahol hárman is defektet szedtek össze.
A nagy csatát és nagy magyar drámát tartogató szombat délelőtti szakaszok után az első délutáni gyorsaságin is lehetett izgulni.
Olasz-finn csata, magyar dráma a Rally Hungary-n szombat délelőtt
Andrea Mabellini és Jon Armstrong azonos idővel zárt a szakasz élén, míg Roope Korhonen 3 másodperccel volt lassabb.
Jos Verstappen, Hadik András és Philip Allen is defektet szedett össze Hegyesden.
Összetettben Mabellini előnye 7 másodpercre nőtt Korhonen előtt, míg Armstrong 3.6 másodperccel követi a finn versenyzőt.
Leszakadni látszanak azonban az üldözők, a verseny tavalyi győztese, Simone Tempestini már 20 másodperccel marad el ír riválisától, miközben őt Miko Marczyk 1.8 másodpercre, míg Mads Ostberg 9.6 másodpercre közelítette meg.
A magyar versenyzők közül ismét Herczig Norbert volt a leggyorsabb, így a kilencedik helyen áll, László Martint és az ORB élén álló Német Gábort megelőzve.
Hadik András, Jos Verstappen és Philip Allen is defekttel kezdett a nagyon leromlott állapotú szakaszon.
Jaroslaw Koltun balesetett szenvedett, ezért egy rövid ideig állt az ötödik gyorsasági, de személyi sérülés nem történt.
Rally Hungary, állás SS5 után
1 #2 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 41:06.4
2 #1 Roope Korhonen – Anssi Viinikka (FIN) Tooyta GR Yaris Rally2 +7.0
3 #9 Jon Armstrong – Shane Byrne (IRL) Ford Fiesta Rally2 +10.6
4 #10 Simone Tempestini – Sergiu Itu (ROU) Skoda Fabia RS Rally2 +30.5
5 #3 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +32.3
6 #4 Mads Ostberg – Torstein Eriksen (NOR) Citroen C3 Rally2 +40.1
7 #22 Isak Reiersen – Stefan Gustavsson (SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +1:10.9
8 #5 Jakub Matulka – Damian Syty (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +1:17.2
9 #16 Herczig Norbert – Ferencz Ramón Skoda Fabia RS Rally2 +1:24.1
10 #12 László Martin – Bán Viktor Skoda Fabia RS Rally2 +1:50.2
A Rally Hungary gyorsasági szakaszainak időterve
Május 9., péntek
18:05 SS1 SSS Királyszentistván 2.05 km Tempestini 1:45.2 / 1. TEMPESTINI, 2. Mabellini, 3. Armstrong
Május 10., szombat
09:18 SS2 Hegyesd 1 18.75 km Mabellini 9:34.7 / 1. MABELLINI, 2. Armstrong, 3. Korhonen
10:46 SS3 Kislőtér 1 25.80 km Korhonen 15:16.9 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Armstrong
11:44 SS4 Várpalota 1 8.75 km Mabellini/Korhonen 5:02.0 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Armstrong
14:59 SS5 Hegyesd 2 18.75 km Mabellini/Armstrong 9:25.9 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Armstrong
16:27 SS6 Kislőtér 2 25.80 km
17:25 SS7 Várpalota 2 8.75 km
Május 11., vasárnap
09:27 SS8 Iszka 1 15.34 km
10:35 SS9 Tés 1 10.25 km
11:35 SS10 Nagylőtér 1 15.54 km
13:59 SS11 Iszka 2 15.34 km
15:07 SS12 Tés 2 10.25 km
17:05 SS13 Nagylőtér 2 (PS) 15.54 km
A verseny hivatalos honlapja (térképek, bővebb program ismertető)
Nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények