Andrea Mabellini fantasztikus teljesítménnyel vezeti a Rally Hungary-tr az első napvégén, pedig a versenyzőknek nagyon sok problémával kellett megküzdeni. A legjobb helyről a magyar indulók közül László Martin várhatja a folytatást.
Ahogy az várható volt, az idei Rally Hungary is rengeteg drámai pillanatot tartogatott a szurkolóknak és versenyzőknek egyaránt.
A problémák sora már péntek este, a szuperspeciálon elkezdődött, majd szombat délelőtt folytatódott és csak ezt követően jött a pályák délutáni teljesítése, ami a helyenként méllyé változott talajon még több drámát hozott.
Olasz-finn csata, magyar dráma a Rally Hungary-n szombat délelőtt
Andrea Mabellini már délelőtt nagyon jól teljesített és 4 másodperccel előzte meg a korábbi WRC3-as bajnok és finn bajnoki címvédő Roope Korhonent. A harmadik helyen Jon Armstrong állt, mindössze 10.6 másodperccel Mabellini mögött.
Az első délutáni pályán az olasz és ír versenyző azonos eredménnyel volt a leggyorsabb, míg Korhonen 3 másodperccel maradt el, így összetettben Mabellini 7 másodperccel vezetett Korhonen és 10.6 másodperccel Armstrong előtt.
A következő pálya azonban még több problémát hozott. Simone Tempestini a pénteki nyitó szakasz után ismét a leggyorsabb tudott lenni, miközben Jon Armstrong két defektet is összeszedett a Kislőtéren, de kereket kellett cserélnie Herczig Norbertnek is, míg Korhonen Armstrong porában vesztett sok időt, ezért végül megállapított eredményt kapott a finn versenyző.
Mabellini így is 8 másodpercre növelte előnyét Korhonen előtt, míg a harmadik helyre Tempestini állt csaknem fél perc hátránnyal, majd Miko Marczyk 3.7, Mads Ostberg pedig 9.8 másodperc további hátránnyal következett.
A napzáró Várpalota melletti pályán ismét Andrea Mabellini volt a leggyorsabb, így 10.6 másodperccel vezet az első nap végén Roope Korhonen előtt, míg a harmadik helyen Simone Tempestini 30.8 másodperc hátránnyal áll.
A román versenyzőt Miko Marczyk 7.4, a délután már jobb tempóban autózó Mads Ostberg 11.1 másodperccel követi.
A hatodik helyen Isak Reiersen már 1:26.7 perc hátránnyal zárta a napot, míg őt Jakub Matulka 8.8 másodperccel követi.
Herczig Norbert defektje után László Martin lépett a legjobb magyar versenyző szerepébe és a délelőtt nagy forgást bemutató pécsi pilóta a nyolcadik helyről várhatja a folytatást az ORB élén álló Német Gábort és Ollé Sasát megelőzve.
Az ERC Master Cup értékelésében Ollé vezet Jos Verstappen előtt, míg a harmadik helyen Hadik András várhatja a vasárnapot, aki több defektet is összeszedett az első napon.
Az ERC3 értékelésében, a napzáró szakasz előtt Bertalan Mártonék a harmadik helyen állnak.
Vasárnap újabb hat gyorsasági és némi csapadék is vár a versenyzőkre, azonban a versenytáv már kevesebb lesz, ez azonban nem jelent sokkal könnyel körülményeket. A záró napon akár a délelőtt kieső Turán Frigyes és Csomós Mixi is visszatérhet a mezőnybe.
Rally Hungary, állás SS7 után
1 #2 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 1:01:17.9
2 #1 Roope Korhonen – Anssi Viinikka (FIN) Tooyta GR Yaris Rally2 +10.6
3 #10 Simone Tempestini – Sergiu Itu (ROU) Skoda Fabia RS Rally2 +30.8
4 #3 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +38.2
5 #4 Mads Ostberg – Torstein Eriksen (NOR) Citroen C3 Rally2 +41.9
6 #22 Isak Reiersen – Stefan Gustavsson (SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +1:26.7
7 #5 Jakub Matulka – Damian Syty (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +1:35.5
8 #12 László Martin – Bán Viktor Skoda Fabia RS Rally2 +2:04.3
9 #25 Német Gábor – Németh Gergely Skoda Fabia RS Rally2 +2:27.4
10 #27 Ollé Sasa – Ollé Rebeka Skoda Fabia Rally2 evo +3:39.3
11 #23 Norbert Maior – Francesca Maior (ROU) Citroen C3 Rally2 +3:39.5
12 #7 Jos Verstappen – Renaud Jamoul (NED – BEL) Skoda Fabia RS Rally2 +4:17.4
13 #26 Kovács Antal – Csáki Richárd Hyundai i20 N Rally2 +4:40.4
14 #11 Dominik Stritesky – Igor Bacigál (CZE – SVK) Skoda Fabia RS Rally2 +4:47.7
15 #24 Bogdan Cuzma – Marc Banca (ROU) Skoda Fabia RS Rally2 +4:51.2
A Rally Hungary gyorsasági szakaszainak időterve
Május 9., péntek
18:05 SS1 SSS Királyszentistván 2.05 km Tempestini 1:45.2 / 1. TEMPESTINI, 2. Mabellini, 3. Armstrong
Május 10., szombat
09:18 SS2 Hegyesd 1 18.75 km Mabellini 9:34.7 / 1. MABELLINI, 2. Armstrong, 3. Korhonen
10:46 SS3 Kislőtér 1 25.80 km Korhonen 15:16.9 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Armstrong
11:44 SS4 Várpalota 1 8.75 km Mabellini/Korhonen 5:02.0 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Armstrong
14:59 SS5 Hegyesd 2 18.75 km Mabellini/Armstrong 9:25.9 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Armstrong
16:27 SS6 Kislőtér 2 25.80 km Tempestini 15:14.0 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Tempestini
17:25 SS7 Várpalota 2 8.75 km Mabellini 4:56.3 / 1. MABELLINI, 2. Korhonen, 3. Tempestini
Május 11., vasárnap
09:27 SS8 Iszka 1 15.34 km
10:35 SS9 Tés 1 10.25 km
11:35 SS10 Nagylőtér 1 15.54 km
13:59 SS11 Iszka 2 15.34 km
15:07 SS12 Tés 2 10.25 km
17:05 SS13 Nagylőtér 2 (PS) 15.54 km
A verseny hivatalos honlapja (térképek, bővebb program ismertető)
Nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények