2024. április 19. 01:48

KezdőlapF1Mi lesz Daniel Ricciardóval?

Mi lesz Daniel Ricciardóval?

-

Egyelőre nem tudni, hogy Daniel Ricciardo hol folytatja pályafutását a 2023-as szezonban, de minden jel arra utal, hogy szeretne a Forma-1-ben maradni.

Újabb dominó került – legalábbis félig – a helyére az idei F1-es pilótakeringőben azzal, hogy a McLaren és Daniel Ricciardo bejelentette: az idei szezon végén elválnak útjaik. Arról azonban még senki nem szólt, hogy egyrészt ki foglalja el az ausztrál helyét (vélhetően honfitársa, az Alpine-t visszautasító Oscar Piastri lesz az), másrészt pedig hol folyatja Ricciardo. Utóbbival kapcsolatban az Instagramján megosztott videóban maga az érintett sem mondott konkrétumokat, ugyanakkor hangsúlyozta: továbbra is imádja a Forma-1-et, és úgy érzi, képes olyan teljesítményre, mint mclarenes mélyrepülése előtt.

„Ami a jövőt illeti, nem vagyok biztos benne, hogy mi következik… Még nem vagyok biztos benne, de meglátjuk. Mosollyal az arcomon tekintek vissza a McLarennel töltött időre. Sokat tanultam magamról. Olyan dolgokat, amelyek szerintem segíteni fognak a karrierem következő állomásán, de összességében véve az életben is. Ami a sportágat illeti,  azt továbbra is imádom, ennek az egésznek semmilyen hatása nem volt erre. Még mindig ég bennem ugyanaz a tűz, és belül hiszem, hogy továbbra is képes vagyok a legmagasabb szinten csinálni ezt” – jelentette ki a nyolcszoros futamgyőztes.

Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj
Fotó: McLaren Racing

Noha Riccciardónak aláírt szerződése még nincs a következő idényre, Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, ők nem fogják megakadályozni versenyzőjüket abban, hogy másik csapathoz menjen. 

„Soha nem képezte megbeszélést tárgyát Andreas [Seidl csapatfőnök], köztem és Daniel között az, hogy megfontoljuk, hogy jövőre ne engedjük őt a motorsport bármely más formájában versenyezni. És reméljük, hogy versenyezni fog. Ő a család barátja, és mindig az is marad. Korlátozni egy autóversenyzőt abban, hogy versenyezzen, nem olyasmi, amit a McLaren valaha is tenne.”

Sajtóhírek szerint a wokingiak tehát nem kötötték ki a szakításnál, hogy Ricciardo csak akkor kapja meg a teljes 2023-as bérét, ha bizonyos csapatokhoz nem csatlakozik (Kimi Räikkönen 2009-es Ferraritól való távozásakor a maranellóiak például ilyen feltételeket is szabtak), de ezzel kapcsolatban Brown nem akart részletekbe bocsátkozni, csak annyit mondott, hogy békés megoldást találtak.

Az amerikai üzletember egyúttal igen egyértelműen utalt rá, hogy Ricciardo a Forma-1-ben akar maradni. „Nagyon reméljük, hogy Daniel a mezőny tagja lesz jövőre. Nem tudunk semmit arról, hogy mik lehetnek a tervei azon kívül, hogy szeretne a rajtrácson lenni. Sportszempontból reméljük, hogy ott is lesz – jelentette ki, majd elárulta, az is felmerült, hogy Ricciardo az F1-en kívül versenyezve a McLaren kötelékében maradjon. – Daniel Ricciard-drukkerek vagyunk. Vannak más versenyérdekeltségeink is, és ha ezek érdeklik Danielt, örömmel beszélgetünk erről. Hagyom, hogy ő beszéljen a maga nevében, de úgy hiszem, jelenleg nagyon is az F1-re koncentrál.”

Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj
A csapat és ő is mindent beleadott Fotó: McLaren Racing

A McLaren is vállalja a felelősséget

Noha azt nehéz lenne vitatni, hogy Ricciardo az elmúlt másfél szezonban nem tudta hozni azt a teljesítményt, amit a csapat várt tőle, a McLaren vezetői nem akarták az ausztrál pilótára hárítani a felelősséget.

„Ami az eredményeket illeti, nem mindig volt meg a konzisztencia és a forma, amit el szerettem volna érni, ami kemény volt” – ismerte be Ricciardo az Instagram-videójában.

„Végső soron el kell ismernünk, hogy a Daniel és a csapat részéről egyaránt tapasztalható elköteleződés és minden erőfeszítésünk ellenére együtt nem tudtuk működésre bírni ezt a dolgot. Egyértelműen nem ezt akartuk, de közben fontos, hogy mostantól az utolsó kilenc futamra koncentráljunk és mindent beleadjunk együtt, csapatként” – nyilatkozta Andreas Seidl csapatfőnök.

„Az én nézőpontomból fontos leszögezni, hogy a csapat részéről hatalmas elköteleződés és erőfeszítés irányult arra, hogy működjön ez az egész. Ugyanezt tapasztaltuk Daniel részéről is. Számomra a legfontosabb, hogy mindig együtt dolgozzunk a kollégáinkkal és a versenyzőinkkel. Nyitott, őszinte és átlátható párbeszédet folytatunk egymást között, mindig is így tettünk, és szerintem ebben az esetben is ez történt. Mindkét oldal megpróbált mindent, de sajnos nem működött a dolog, ami nyilván az én felelősségem, mert én vezetem a csapatot. Én így látom ezt” – zárta szavait a német szakember.

Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj
Nem tudott alkalmazkodni sem a tavalyi, sem az idei McLarenhez Fotó: McLaren Racing

„Jogos azt mondani, hogy mindannyiunkat meglepett, hogy nem jöttek az eredmények és nem volt több Monza-szerű teljesítmény – vallotta be Brown. – Egyértelműen fantasztikus az önéletrajza, hétszeres futamgyőztesként jött hozzánk, kilenc futammal a vége előtt pedig nyolc győzelem van a neve mellett. Ki tudja, mi történik az év későbbi szakaszában. Remélhetőleg egy új környezetben újra rátalál a formájára.”

Hogy mi lehet ez az új környezet, az egyelőre képlékeny, de papíron az Alpine, az Alfa Romeo, a Haas és a Williams sem erősítette meg egy-egy ülését 2023-ra. Teljesítmény szempontból Ricciardo egyértelműen a franciákkal járna a legjobban, viszont kérdés, hogy az Alpine visszafogadná-e őt. Lévén 2020 végi távozása óta a csapat teljes vezetése kicserélődött, akár még ez is megtörténhet. 

A második legjobb választásnak – nem utolsó sorban az Audi szinte biztosra vehető 2026-os érkezése miatt – az Alfa Romeo tűnik, amely viszont nagy valószínűséggel kitart Csou Kuan-jü mellett. A Haas és a Williams pedig amolyan átmeneti megoldásként szerepelhet az ausztrál kívánságlistáján. Ezek a csapatok legfeljebb az F1-ben maradásra és az önbizalmának visszaszerzésére lehetnek jók hosszú távon, amivel a jövőben akár újra versenyképes üléshez juthatna.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss