back to top
2024. május 11. 10:21

KezdőlapF1Hiába a Ferrari kezd az élről, mégis Pérez és a Red Bull...

Hiába a Ferrari kezd az élről, mégis Pérez és a Red Bull bizakodhat?

-

A Red Bull és Sergio Pérez is optimista azt illetően, hogy lesz lehetőségük a verseny elején elkapni a Belga Nagydíjat a pole pozícióból kezdő Carlos Sainzot.

Szombaton még úgy is Max Verstappen volt az időmérő edzés sztárja, hogy hátrasorolásos büntetése miatt csak a 15. rajtkockát szerezte meg azzal, hogy a leggyorsabbnak bizonyult az időmérőn. És könnyen lehet, hogy a futamon is a holland pilóta fogja ellopni a show-t azzal, ahogy ebből a pozícióból megpróbál visszazárkózni legalább a dobogóra, miközben vetélytársai szerint nyerhet is.

Ám nem szabad elfelejteni, hogy az első sorból rajtoló Carlos Sainz és Sergio Pérez mit sem fog törődni azzal, hogy Verstappen merre jár – legalábbis a verseny elején biztosan nem –, helyette mindketten úgy vágnak majd neki a 44 körnek, hogy a győzelemért meccselnek. 

A csata pedig valószínűleg már az első kör elején elkezdődhet közöttük, a Belga Nagydíjon ugyanis az első kanyarig tartó rövidke egyenes után rendkívül hosszú padlógázas szakasz következik, ami rögtön lehetőséget kínál az előzésre. Különösen igaz ez akkor, ha valaki szélárnyék nélkül autózik elöl, mert így a mögötte haladó még DRS nélkül is jelentős tempóelőnybe kerülhet.

Sergio Pérez, Red Bull, Carlos Sainz, Ferrari, Belga Nagydíj
Pérez és Sainz már az első körben összecsaphat Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

Éppen ezért Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, valamint Pérez is abban bízik, hogy hamar megelőzhetik Sainzot. „Nagyjából az összes többi pályán azt mondanám, hogy nem [jobb a második hely], de itt történelmileg is látszik, hogy az első körben eléggé erős a szélárnyék. Max [Verstappen] és Sebastian [Vettel] esetében is láthattuk ezt néhány évvel ezelőtt. Elég jól szokott ez működni, úgyhogy meglátjuk. Persze a pole pozíció továbbra is remek rajthely, de a második hely szerintem itt ugyanannyit ér” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.

„Egyértelmű, hogy az ember nem akar elsőként bemenni az Eau Rouge-ba, ha nagyon közel van mögötte valaki. Remélhetőleg a legtöbbet kihozhatjuk a helyzetből, jól rajtolunk és korán megszerezzük a vezetést Carlostól” – vázolta a tervét Pérez az FIA időmérő utáni sajtótájékoztatóján.

Pérez elmondta azt is, hogy konzervatív megközelítéssel vág majd neki a futamnak, hanem minél hamarabb dűlőre akarja majd vinni a dolgot a Ferrari versenyzőjével. „A második helyről rajtolni ezen a pályán mindig különösen jó lehetőséget jelent, úgyhogy nyomi fogom neki. Igazán remélem, hogy már a futam korai szakaszától kezdve futhatom a saját versenyemet. Ez kulcsfontosságú lesz a győzelmi esélyeimet illetően.”

Ami bizakodásra adhat okot a mexikóinak, az az, hogy az időmérő edzésen a Red Bullok nagyjából 10 km/h-val voltak gyorsabbak a Ferrariknál szélárnyék nélkül.

Verstappennek is segíthet, hogy jól lehet előzni

Max Verstappen időmérős teljesítményéről Christian Horner érthető módon szuperlatívuszokban nyilatkozott. „Hihetetlen volt a tempója. Olyan jó kört futott, hogy nem volt szüksége második mért körre a Q3-ban, így inkább spóroltunk a motorral. Fenomenális teljesítményt nyújtott, és nemcsak a végén, hanem a Q2-ben is, ahol kopottabb gumikkal futott nagyon jó időt. Nagyon ott van a szeren ezen a hétvégén. Kemény küzdelem lesz a 15. helyről, de legalább nem utolsóként rajtol.”

Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull, Belga Nagydíj
Hornernek tetszett, amit Verstappentől látott Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Horner kiemelte, hogy természetesen van kockázat Verstappen rajthelyében, hiszen az első körben könnyű bekerülni a darálóba, de ha ezt megússza akkor fog tudni előzni. A csapatfőnök még pénteken kifejtette, hogy pont ezért is döntöttek úgy, hogy itt vállalják be az erőforráselemek cseréjével járó büntetéseket.

„Megnéztük a versenynaptárt, és úgy éreztük, igencsak szűkösen tudnánk eljutni az év végéig a jelenlegi erőforráselemekkel. Ezután megnéztük a soron következő helyszíneket. Zandvoortban nem akartuk bevállalni, Monzában pedig nehezebb előzni, mint azt az ember gondolná. Szingapúrban szintén nem akartuk, Japánban pedig szintén nehéz az előzés. Az ember elkezd kifogyni a lehetőségekből. Ez egy jó pálya az előzéshez és úgy érezzük, gyorsak lehetünk itt, ezért döntöttünk a cserék mellett. Talán az egész szezonban itt kell a legkisebb tempókülönbség az előzéshez. Talán ez és Bahrein az egész versenynaptár két legkönnyebb pályája előzési szempontból, valószínűleg ezért is vállalták be olyan sokan itt a büntetést” – mondta a csapatfőnök.

Friss