back to top
2024. május 08. 19:13

KezdőlapF1A 15. helyről is Verstappen a Belga Nagydíj esélyese?

A 15. helyről is Verstappen a Belga Nagydíj esélyese?

-

A fogadóirodák is a Belga Nagydíjat a 15. helyről kezdő Max Verstappen győzelmére fizetik a legkevesbbet, és a pole pozícióból rajtoló Carlos Sainz szerint sem zárható ki, hogy a holland pilótának lesz esélye nyerni. George Russell pedig még ennél is magabiztosabb a címvédő esélyeit illetően.

A Belga Nagydíj időmérő edzésén mutatott óriási fölényét elnézve Carlos Sainz nem lepődne meg, ha vasárnap a hátrasorolásos büntetése miatt csak a 15. helyről rajtoló Max Verstappen is harcban lehetne a győzelemért. Maga az érintett is úgy véli, hogy ilyen gyors autóval a dobogónak meg kell lennie.

„Nyilván örülök, hogy a pole-ból rajtolok, de a Maxhoz és a Red Bullhoz képest ezen a hétvégén tapasztalt különbség miatt már nem vagyok túl boldog. Mélyre kell ásnunk, hogy megértsük, miért annyira gyors a Red Bull ezen a pályán. A pole-ból rajtolni viszont jó, megpróbáljuk innen megnyerni a versenyt holnap” – nyilatkozta az időmérőn elért második helyezése után a spanyol pilóta, aki több mint 6 tizeddel maradt el a holland idejétől.

„Az első Q3-as köröm tisztább volt. A kivezető kör kissé zűrös volt a szélárnyékkal való játszadozás miatt és azért, hogy ki akar elöl lenni. Végül nekem kellett elöl menni és nem volt szélárnyékom. Összességében kissé zűrös volt, az első köröm viszont elegendőnek bizonyult a második helyhez, amiről tudtam, hogy pole-t fog érni” – magyarázta Sainz, hogy miért nem javított a Q3 végén.

Carlos Sainz, Ferrari, Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull, Belga Nagydíj
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ami a versenyt illeti, a 16. helyről induló Charles Leclerc-hez hasonlóan a spanyol is bízik benne, hogy csökkenthetik a különbséget. „Egy kicsit zavarbejtő ez a hátrány Maxhoz és a Red Bullhoz képest, ami miatt már azon gondolkozom, hogy mi lesz holnap a versenyen, mert szerintem a versenytempónk kicsit jobb az időmérős tempónknál. De egyértelmű, hogy tempót kell találnunk.”

„Úgy gondolom, hogy igen – felelte arra, hogy Verstappennek lehet-e esélye ennyire hátulról nyerni. – Ha én futottam volna olyan kört, amilyet ő, én is bíznék benne, hogy amennyiben történik valami az elején vagy jön egy biztonsági autó, amivel csökkenthetem a különbséget, sikerülhet.”

A nyolcadik időt autózó, holnap az 5. helyről rajtoló George Russell szerint Verstappennek nemhogy sansza lesz, hanem egyenesen ő az esélyes. „Úgy fog átmenni a mezőnyön, mint kés a vajon, és valószínűleg elég kényelmesen meg fogja nyerni. Ő és a Red Bull mérföldekkel vannak mindenki előtt.”

Verstappen a győzelemről ugyan nem beszélt, de a dobogót ő is elérhetőnek tartja. „Előre kell lépnünk, és különösen egy ilyen autóval sajnálatos lenne, ha nem állnánk dobogóra – nyilatkozta – Csodálatos időmérő volt, de összességében az egész hétvégén nagyon ott vagyunk. Az autó nagyon jól működik, és tulajdonképpen csak finomhangoltunk kellett, az időmérőre pedig minden összeállt.”

Max Verstappen, Red Bull, Belga Nagydíj
Csak bottal ütötték a nyomát Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Óvatosnak kellett lennünk a felhasznált gumik mennyiségével és egy kicsit gondolnunk kellett a holnapra, de a körömmel nagyon elégedett vagyok, és örülök, hogy itt lehetek. Ez egy csodálatos pálya, és a szurkolók is azok, remélem, hogy jó napjuk volt. Itt olykor könnyebb beletalálni egy körbe, mint más pályákon, ahol egy apró elfékezés már nagy időveszteséggel jár. Ez volt az idei szezonom egyik legjobb időmérős köre.”

Verstappent nem mellesleg a fogadóirodák a futam legfőbb esélyesének tartják, hiszen még úgy is az ő győzelme fizet a legkevesebbet, hogy Sainz az első, Sergio Pérez pedig a második helyről indul.

Friss