back to top
2024. május 08. 22:22

KezdőlapF1Ezért nem volt jogos, hogy saját pilótáját hibáztatta az Alpine

Ezért nem volt jogos, hogy saját pilótáját hibáztatta az Alpine

-

Sikerült két szék közül a pad alá esnie az Alpine-nak azzal, hogy Fernando Alonsót és Oscar Piastrit is elveszítette. Eközben viszont igencsak visszatetsző módon viselkedtek a fiatal ausztrállal, aki tulajdonképpen csak ugyanazt csinálta, amit a csapat vele.

A Holland Nagydíj pénteki napján végre pont került a Forma-1-es nyári szünet elején kirobbant átigazolási botrányra, és az F1-es szerződéseket vizsgáló Contract Recognition Board (CRB) döntése nyomán a McLaren bejelentette, hogy Oscar Piastri az ő pilótájuk lesz 2023-ban. Az Alpine „a döntést tudomásul vette”, az ügyet pedig „lezártnak” tekinti, ám kérdés, hogy a csapaton belül milyen hamar lesznek képesek lezárni azt, hogy négy hét leforgása alatt egy kétszeres világbajnokot és a fiatal generáció legnagyobb tehetségét is sikerült elveszíteniük.

Merthogy a nyilvánosságra hozott részletek alapján az Alpine – leginkább Laurent Rossi vezérigazgató – óriási hibát vétett. Kiderült ugyanis, hogy a McLaren már július 4-én, a Brit Nagydíj utáni hétfőn szerződést kötött Piastrival. Az Autosport úgy tudja, hogy ez még csak tartalékpilótai szerepről szólt 2023-ra azzal az opcióval, hogy amennyiben Daniel Ricciardo nem tölti ki 2022 végéig szóló kontraktusát, és az idei szezon végén távozik a csapattól – mint ahogy azt Spában végül bejelentették –, az ausztrál automatikusan megkapja az ülését.

Oscar Piastri, Alpine, teszt, Abu-dzabi, 2021
Piastri felkészítésébe rengeteg pénzt ölt az Alpine, amit az utóbbi egy hónapban lépten-nyomon hangsúlyozott Fotó: Alpine

Tehát Piastri egy hónappal azelőtt aláírt a McLarenhez, hogy Alonso a Magyar Nagydíj után az Alpine-t is meglepve bejelentette távozását a francia istállótól. A kétszeres világbajnok döntése utáni nyilatkozatokból tudjuk, hogy az Alpine július elején még Alonsóval tárgyalt a folytatásról, és még a hungarporingi futam idején is azt gondolták, hogy meg tudják tartani a spanyolt, ami egyben azt is jelentette volna, hogy Piastrinak csak másik csapatnál tudnak versenyzői ülést adni (Otmar Szafnauer csapatfőnök elmondása szerint ez benne is volt a szerződésében).

Ez a csapat minden bizonnyal a Williams lett volna, ami Piastri számára érthető módon kevésbé volt vonzó opció, mint a McLaren. Az a McLaren, amelynek csapatfőnöke, Andreas Seidl a Porsche WEC-csapatában együtt töltött évek óta nagyon jó kapcsolatot ápol Mark Webberrel, aki történetesen Piastri menedzsere. Miközben Webberék vélhetően egyre frusztráltabban figyelték, ahogyan az Alpine a mezőny sereghajtójához kívánja küldeni őket, a McLaren nem tett mást, mint lecsapott a pilótapiacon elérhető egyik legjobb pilótára, és csöndben aláírt vele.

Ebben semmi ördögtől való nincs, és bármelyik istálló hasonlóan cselekedett volna, ha van rá lehetősége. És itt jön a képbe az Alpine vezetőinek, elsősorban Rossinak a felelőssége (Alonso szerint Szafnauer részt sem vett az ő hosszabbításáról folytatott tárgyalásokban, míg a Piastrival tavaly novemberben kötött szerződés aláírásakor még nem is volt az Alpine tagja), hiszen a botrány kirobbanása után is teljes magabiztossággal állították, hogy kikezdhetetlen a Piastrival aláírt kontraktus, és biztosak benne, hogy a CRB nekik kedvező döntést hoz majd. Ugyanolyan magabiztosságot mutattak, mint azzal kapcsolatban, hogy Alonso náluk marad. Csakhogy mindkét esetben csúnyán ráfaragtak.

Fernando Alonso, Alpine
Fotó: Alpine

És miközben jogi szempontból is igyekeztek hangsúlyozni a kikezdhetetlenségüket, próbálták rossz fényben feltüntetni Piastrit, megkérdőjelezve az F2-es bajnok morális értékrendjét és becsületességét, mondván, dollármilliókat invesztáltak a felkészítésébe, hogy végül az ausztrál kitoljon velük. Mindez azonban csak az egyik nézőpont. Piastri és menedzsmentje ugyanis joggal lehetett azon a véleményen, hogy többet érdemelnek a bizonytalanságnál és annál, hogy akár 2025-ig a mezőny – jelen állás szerint – legrosszabb csapatában kelljen versenyezniük.

Hiszen Piastri mégiscsak zsinórban megnyerte az F3-as és F2-es bajnoki címet, aminek nem F1-es versenyzői ülés, hanem egy év a partvonalon lett a „jutalma”, pedig joggal várhatták volna, hogy az Alpine már 2022-re elintézi nekik, hogy akár a Williamsben bemutatkozhassanak. Ezek után viszont a 2023-as debütálás is elúszni látszott egy versenyképes autóban, és ha Alonso aláírja a neki kínált egy plusz egy éves szerződést (és ki is tölti azt), Piastri legkorábban 2025-ben ülhetett volna be az Alpine-ba, addig pedig jó eséllyel a Williamsnél kellett volna versenyeznie. Mindezt szembeállítva egy igen valószínűnek tűnő 2023-as mclarenes versenyzői üléssel, kicsit más megvilágításba helyezhető a történet.

Persze, az vesse az első követ az Alpine-ra, aki félreállított volna egy továbbra is kirobbanó formában versenyző Fernando Alonsót egy újonc – még ha az utóbbi évek legjobb újonca is – kedvéért, így teljesen érthető, hogy a franciák meg akarták tartani a kétszeres világbajnokot, és a saját érdekeiket szem előtt tartva jártak el Piastrival abban a tudatban, hogy az ausztrál pilótát szerződés köti hozzájuk, és legfeljebb elküldik a Williamshez, amíg Alonso vissza nem vonul.

Ami viszont már nem érthető, és megkérdőjelezi az Alpine alkalmasságát, hogy miután Piastri és menedzsmentje szintén a saját érdekeiket helyezték előtérbe, és reagáltak az Alpine által kreált helyzetre, a csapat igencsak visszatetsző módon elkezdte vádolni a saját versenyzőjét, aki nem tett mást, mint ugyanúgy viselkedett, ahogyan ők. Egészen más lett volna a helyzet, ha Piastrinak aláírt versenyzői szerződése lett volna az Alpine-nal 2023-ra, amelyből megpróbált volna kihátrálni, hogy a McLarenhez mehessen. Így azonban nem történt más, mint a bizonytalan jövőt felcserélte egy sokkal kecsegtetőbbnek tűnő ajánlatra.

Oscar Piastri, Alpine
Piastri csak a saját érdekeit nézte Fotó: Alpine

A sors fintora, hogy ha nem ír alá július 4-én a McLarenhez, és kivár legalább a Magyar Nagydíj hétfőjéig, akkor most minden bizonnyal az Alpine 2023-as pilótájaként készülhetne a következő szezonra. Ehelyett a franciák két szék között a pad alá estek, és ahelyett, hogy egy kétszeres világbajnok és a jövő generáció legnagyobb tehetsége közül legalább az egyiket megtartották volna, mindketten hátat fordítottak nekik.

Ricciardo semmiről sem tudott

A sztori másik érdekes szála Daniel Ricciardo távozása. Mint az most kiderült, Piastrit már kilenc nappal azelőtt szerződtette a McLaren, hogy Ricciardo posztolta az Instagramra: „Elkötelezett vagyok a McLaren iránt a következő év végéig, és nem hagyom hátra a sportágat.”

A július 4-i dátum napvilágra kerülése tehát joggal veti fel a kérdést, hogy a McLaren Ricciardo háta mögött igazolta-e le honfitársát, miközben csak a nyári szünetben egyezett meg a versenyzőjével arról, hogy az idei szezon végével elválnak az útjaik.

„Most először hallottam erről a dátumról, de nem vagyok tisztában az időpontokkal és azzal, miről egyeztet a csapat. Hogy őszinte legyek, már ezelőtt a dátum előtt beszéltünk, ha nem is a jövőmről, de arról, hogy hol próbálhatunk meg fejlődni azért, hogy szebb legyen a jövőm a csapattal. Tisztában voltam vele, hogy lesznek beszélgetések, úgyhogy az időpontokat illetően nem az én dolgom, hogy mit csinál a csapat, melyik nap beszél ezzel vagy azzal, és felkészíti-e Oscart. Ha ez a helyzet, akkor legyen. Ez nem igazán az én döntésem” – nyilatkozta Ricciardo a Holland Nagydíjon.

Daniel Ricciardo
Ricciardót is meglephette, hogy már július elején szerződtették Piastrit Fotó: McLaren

Amikor Andreas Seidl-t, a McLaren csapatfőnökét szembesítették az ellentmondással, azt válaszolta, hogy „nem volt gond”.

„Nyilván nem fogunk belemenni a részletekbe azzal kapcsolatban, hogy mi szerepel az Oscarral aláírt szerződésben. Viszont, ami Danielt illeti, ahogyan azt a múlt héten is kommunikáltuk, az idei év során Zak [Brown, a McLaren vezérigazgatója], én és Daniel mindig nyitott és átlátható párbeszédet folytattunk arról, hogy hol állunk. Ebből a szempontból tehát nincs probléma.”

Mindez ugyancsak arra utal, hogy a McLaren tartalékpilótának szerződtette Piastrit 2023-ra, hiszen máskülönben három, szerződésben álló versenyzője lett volna a következő szezonra, és ha Ricciardo ragaszkodik hozzá, hogy kitöltse a kontraktusát, komoly fejvakarás kezdődhetett volna Wokingban. De mivel már ekkor is jó esély mutatkozott rá, hogy Ricciardóval megegyeznek a korai szakításról, csak be kellett biztosítaniuk, hogy Piastri automatikusan honfitársa helyébe léphessen.

Friss