2024. március 29. 13:54

KezdőlapF1Binotto visszaszólt Rosbergnek, közben a volt Red Bull-pilóta is belerúgott a Ferrariba

Binotto visszaszólt Rosbergnek, közben a volt Red Bull-pilóta is belerúgott a Ferrariba

-

Nem hagyta válasz nélkül Nico Rosberg kritikáját a Ferrari csapatfőnöke.

Nico Rosberg a Holland Nagydíj után nem rejtette véka alá nem éppen pozitív véleményét a Ferrariról és Mattia Binottóról. A 2016-os világbajnok Forma-2-es és Forma-3-as csapatokhoz hasonlította az ismét nagy hibát vétő Scuderiát, majd elmondta, hogy Binottónak mindenképpen személyi változtatásokat kell eszközölnie.

A válasz természetesen nem maradt el a maranellóiak vezetőjének részéről. „Először is úgy gondolom, hogy könnyű a paddockon kívülről beszélni. Könnyű így kritizálni – szúrt oda Binotto Rosbergnek, aki azért nem utazhat el a futamokra, mert nincs beoltva a koronavírus ellen, így rendszerint otthonából jelentkezik be a Sky Sports adásában. – A válaszom Rosbergnek az, hogy nem fogunk kirúgni embereket. Nagyszerű embereink vannak, és már bizonyosságot nyert, hogy a sportban a stabilitás a fontos, valamint az, hogy napról napra, versenyről versenyre fejlődjünk.”

„Nagyszerű embereink vannak a csapatban, efelől nincs kétségem. Minden csapatnak évekbe telik és rengeteg tapasztalat kell ahhoz, hogy elöl legyen, és szerintem nincs oka, hogy az esetünkben miért kellene ennek másként lennie.”

Scuderia Ferrari, Carlos Sainz, Holland Nagydíj
Legutóbb Sainz kiállását szúrták el Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„Igen, nagyon késői döntés volt [Sainz kerékcserére hívása], hogy reagáljunk Lewis-ra. Túl későn hívtuk ki. De neki (Rosbergnek) is tudnia kellene, mert tapasztalt pilóta, hogy sokkal könnyebb az ilyen dolgokat orvosolni, mint a teljesítmény hiányát. Az én véleményem szerint jelenleg az autó teljesítménye  számít” – utalt Binotto arra, hogy sokkal nagyobb problémának tartja az F1-75-ös utóbbi futamokon tapasztalt tempóhiányát, mint a csapat hibáit.

A Toro Rosso egykori versenyzője sem kertelt

Nemcsak Rosberg találta be a vörösöket, és a Ferrarit az idei szezonban érő kritikaáradathoz hozzátett most egy kicsit Jaime Alguersuari, a 2009 és 2011 között a Toro Rossónál versenyző egykori Red Bull-junior, aki a Sky Sportsnak mondta el a véleményét a vörösök idei produkciójáró.

„Borzasztó és frusztráló. Világos, hogy csodálatos autót építettek, és a szezon előtti teszteken ők voltak a leggyorsabbak. De valamilyen oknál fogva nem jön össze nekik. Ott voltak a motorhibák, az autó egyáltalán nem megbízható, a Forma-1-ben pedig nem elég a leggyorsabbnak lenni, be is kell fejezni a versenyeket.”

„A pilóták is nagyon nehéz helyzetben vannak pszichológiailag, mert tudod, hogy te vagy a leggyorsabb, képes vagy futamokat nyerni és harcban lehetnél a világbajnok címért, de valahogy mindig elszúrják. Vagy a stratégia nem jó, vagy a motorral van gond… Ez valamilyen módon mindenképpen hatással van rád, és mentálisan problémát jelent, amitől elkezdesz hibázni. Mindent egybevetve nem találták meg a helyes utat, ami frusztráló.”

A Ferrari helyzete gyakorlatilag reménytelennek tűnik bármelyik idei világbajnoki cím megnyerésére, és már a csapattagok nyilatkozataiban is érezhető, hogy letettek a Red Bull és Max Verstappen legyőzéséről.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss