back to top
2024. május 08. 15:45

KezdőlapF1Bejelentést tett az Alfa Romeo: újabb hely kelt el a 2023-as F1-es...

Bejelentést tett az Alfa Romeo: újabb hely kelt el a 2023-as F1-es rajtrácson

-

Ahogyan arra számítani lehetett, az Alfa Romeo Forma-1-es istállója bejelentette, hogy meghosszabbítja Csou Kuan-jü szerződését, és jövőre is változatlan felállással versenyez, azaz a kínai pilóta és Valtteri Bottas alkotja majd a párosát.

Meghosszabbította újonc pilótája, Csou Kuan-jü idei szezon végén lejáró szerződését az Alfa Romeo. Azaz pontosabban aktiválta – sajtóhírek szerit már a múlt hónap végén – a kínai versenyző kontraktusában szereplő opciót, Csou így 2023 végéig biztosan a csapat tagja marad.

Az F1 történetének első kínai pilótája pontszerzéssel mutatkozott be a királykategóriában (10. helyen ért célba a bahreini szezonnyitón), majd Kanadában (8.) és Monzában (10.) tudott még az első tízben végezni. Mivel eddig keveset hibázott az első idényében, a javuló teljesítményét az autó fejlesztési hiányosságai pedig egyre jobban elfedték, jó ideje csak formalitásnak tűnt a hosszabbítás.

Az Alfa Romeo által kiadott közleményben a csapat kiemelte, hogy meggyőzte őket Csou hozzáállása és elkötelezettsége, a kínai pilóta ráadásul a szimulátoruk fejlesztéséhez is hozzájárult, és egyetlen lehetőséget sem szalasztott el, hogy segítse az idei autó jobbá tételét.

Csou Kuan-jü, Alfa Romeo
Háromszor szerzett eddig pontot Fotó: James Gasperotti / DPPI

„Már várom, hogy továbbra is együtt dolgozzak Csou-val. Az első naptól, a tavalyi abu-dzabi teszttől fogva lenyűgözött a munkához való hozzáállásával, ami mindig nagyon pozitív tulajdonság – méltatta versenyzőjét Frédéric Vasseur csapatfőnök. – Tudtuk, hogy gyors, de az, hogy ilyen rövid idő alatt alkalmazkodott az F1-hez, a szezon egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta. Nagyon kedves srác, a csapatban mindenki kedveli a személyiségét és a hozzáállását.”

„Megvan benne a kellő alázat ahhoz, hogy kérdezzen és tanuljon, mind a mérnököktől, mind Valtteritől, és elég intelligens, hogy versenyről versenyre a fejlődjön a kapott információval. Jövőre rendelkezésre áll majd ez a tapasztalat, és biztos vagyok benne, hogy újabb lépést tesz majd előre, miközben folytatjuk a csapat fejlesztését.”

„Az álmom vált valóra azzal, hogy eljutottam a Forma-1-be, az érzés pedig, amit az első versenyemen éreztem, örökre velem lesz. A csapat elképesztően támogató volt, az első naptól fogva tárt karokkal vártak, és segítettek alkalmazkodni a legösszetettebb sorozathoz a motorsportban. Többet akarok elérni ebben a sportban és ezzel a csapattal, a kemény munka pedig, amit az év eleje óta végzünk, csak az első lépés afelé, ahol jövőre lenni akarunk. Még sokat kell tanulnom és fejlődnöm, de bízom a munkánkban, és már várom a következő közös fejezetünket” – tekintett előre a pontversenyben jelenleg a 17. helyen álló pilóta.

Friss