back to top
2024. október 09. 14:20

KezdőlapF1„Itt egy F1-es csapat, csinálj vele, azt, amit csak akarsz"

„Itt egy F1-es csapat, csinálj vele, azt, amit csak akarsz”

-

Dan Fallows, az Aston Martin technikai igazgatója teljesen új irányba akarja vinni az élmezőnybe vágyó silverstone-i istállót, amelynél meglepően jó és kreatív szakemberekkel találkozott, akikből úgy akarja kihozni a legtöbbet, hogy közben nem órákon át egy monitort bámulnak.

Terjedelmes interjút közölt az Aston Martin F1-es csapata az istállóhoz az idén áprilisban csatlakozott Dan Fallows-zal. A szakember kilenc világbajnoki címben vállalt kulcsszerepet a Red Bullnál, ahonnan az aerodinamikai részleg vezetőjeként távozott 2021 nyarán. Új állomáshelyén a technikai igazgató szerepét tölti be, és hatalmas feladatot vett a nyakába, hiszen az Aston Martin célja, hogy öt éven belül a világbajnok címért harcoljon.

Ehhez Lawrence Stroll, a csapatot birtokló konzorcium vezetője rengeteg pénzt és erőforrást bocsát a gárda rendelkezésére, amely új gyárat és szélcsatornát épít, illetve rohamosan növekszik. Ennek a folyamatnak része a toborzás is, amelynek keretein belül neves szakemberek csatlakoztak más csapatoktól a projekthez.

Dan Fallows, Aston Martin
Dan Fallows Fotó: Aston Martin F1

Arról, hogy miért hagyta el a Red Bullt

„Új kihívásra vágytam. Azok az időszakok adták vissza a legtöbbet a karrierem során, amelyekben új kihívás elé állítottak, és sikerült azt megugranom. Ugyanakkor nem csak az új kihívásról van szó, hanem arról is, hogy itt a lehetőség valami olyan részesének lenni, ami valami szerényebb dologból látványossá válik. Nagyon komolyak az ambíciók az Aston Martin F1-nél, Lawrence Strolltól kezdve az egész csapaton át. Elképesztően izgalmas, hogy nemcsak felkértek, hogy csatlakozzak ehhez az utazáshoz, de a kellő erőforrásokat is a rendelkezésemre bocsátották.”

„Elképesztően izgalmas, amikor valaki ilyen szintű bizalmat fektet beléd, és lényegében azt mondja, hogy »Itt egy Forma-1-es csapat, formáld azzá, amivé akarod, szerezd meg az embereket, akiket akarsz, működtesd, ahogyan akarod, tedd sikeressé, és tedd le a névjegyed.« Azért vállaltam el ezt a kihívást, mert úgy éreztem, hogy a dolgokat lehetne másként csinált. Nem arról van szó, hogy a Red Bull vagy a Mercedes vagy a Ferrari útját kell követni, hanem arról, hogy előálljunk egy ezeknél jobb úttal, az Aston Martin útjával. Ha egyhelyben állsz és sikeres vagy, akkor ugyanazt fogod csinálni, ami egy kissé unalmassá válik.”

Dan Fallows, Red Bull, 2015
A Red Bullnál 2015-ben Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Mit talált, amikor megérkezett az Aston Martinhoz?

„Eddig ez egy elragadó utazás, és még csak néhány hónapja vagyok itt. A leginkább az lepett meg, hogy az Aston Martinnál továbbra is olyan érzés dolgozni, mint egy versenycsapatban, ahol mindenki támogatja a másikat. Amikor egy csapat mérete rövid idő alatt jelentősen megnő, esetlenné válhat, ahol az egyes részlegek nem kommunikálnak egymással. De a kommunikáció iránya itt nagyon egyszerű és világos. Most biztosítanunk kell, hogy ne veszítsük el ezt.”

„Igazán lenyűgözött, hogy milyen magas minőséget képviselnek az itt dolgozó emberek. A mérnökök azon a szinten vannak, ahol lenniük kell, remek ötletekkel állnak elő és igazán kreatívak.  Ami még nem teljesen valósult meg, hogy legyen egy világos, egységes cél, és ez az, amit reményeim szerint én hozzátehetek. Ez arról szól, hogy azt tartsd szem előtt, hogy mit akarsz elérni a pályán, az autó tervezésének legelejétől fogva.”

Miben hasonlít az új csapata a régire?

„Az egyik legizgalmasabb része a Red Bullnál töltött utazásnak az volt, amikor a csapat Jaguarból Red Bullá formálódott. Egy kiscsapat, nagyon kis költségvetéssel hirtelen jelentősen nagyobb költségvetésből gazdálkodhatott, több forrás és nagyobb technikai tudás állt a rendelkezésére. Látni a csapatot növekedni és a növekedés, a siker részesének lenni, és közben hibázni, majd azokból tanulni, elképesztően izgalmas volt. Ami pedig jelenleg az Aston Martinnál történik, nagyon hasonló ahhoz, ami akkoriban a Red Bull-lal történt.”

Mit tanult Adrian Newey-tól, a Red Bull tervezőzsenijétől?

„Rengeteget tanultam Adriantól. Mind tudjuk, hogy mennyire tehetséges tervező, de amit nem értékelnek azok, akik nem dolgoztak vele, az az, hogy technikai szempontból mennyire szerény. Nem arrogáns, nincs problémája azzal, ha el kell engednie egy ötletet, ha valaki előáll a bizonyítékkal, hogy egy másik ötlet jobb. Soha nem szabad félni attól, hogy az ember irányt váltson, és másképp csináljon dolgokat. Ezt tanultam Adriantól.”

Adrian Newey, Christian Horner, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj
Adrian Newey (bal szélen) nagy hatással volt rá Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

Milyennek tartotta az Aston Martin idei autója, az AMR22-es versenyképességét, amikor először tüzetesebben szemügyre vehette a kocsit?

„Amikor először láttam az AMR22-est, világos volt, hogy igencsak eltért a Red Bull filozófiájától. Mivel dolgoztam a Red Bull idei autóján a tervezés kezdeti szakaszában – nagyjából az aerodinamikai fejlesztés fele zajlott le, amikor távoztam –, elég jól értem, hogy mit csináltak, és miként közelítettek meg dolgokat.”

„Odáig nem mennék, hogy ránéztem az AMR22-esre, és azt gondoltam, hogy nem lesz gyors, de azt igen, hogy kihívás lesz vele hasonló teljesítményt elérni, mint amit a Red Bull a saját autókoncepciójával el fog. Kíváncsian vártam, hogy lássam az AMR22 tervezése mögötti filozófiát, de mire megérkeztem, a csapat már arra a következtetésre jutott, hogy alternatív tervezési irányt kell kövessen.”

Ennek az iránynak a részeként az Aston Martin Barcelonában egy B-autót, azaz egy teljesen más koncepciót alkalmazó modellt vetett be, amivel kapcsolatban olyan vádak is érték az istállót, hogy Fallows-t már azelőtt bevonták a munkába, hogy letöltötte volna a Red Bulltól való távozás után kötelezően előírt szabadságát.

„Nem, egyáltalán nem dolgoztam rajta, mert már azelőtt megtervezték, hogy én megérkeztem. Abszolút megértem, hogy a csapat miért csinálta. A tervezés kezdetétől két koncepciót tartottak a tűzben, és már nagyon hamar úgy érezték, hogy a rossz irányba mentek. Ez a döntés pedig segített abban, hogy hamarabb felvegyem a tempót, mert többet tudok a Spanyol Nagydíjon bevezetett koncepcióról, mint a korábbiról.”

Az Aston Martin a Magyar Nagydíjon a szabályok kiskapuját kihasználó hátsó szárnyat vetett be, ami a hétvégi Szingapúri Nagydíjon visszatérhet azok után, hogy Monzában nem használták.

„A szingapúri pályának kedveznie kell ennek a szárnynak, ezért valószínű, hogy újra az autón lesz. Ez a fejlesztés már az én felügyeletem alatt érkezett, és kiváló példája a technikai részleg erejének és mélységének. Az Aston Martin F1-nél kivételesen kreatív emberek dolgoznak, az autó minden részén látom a találékonyságukat, ahogy különböző módokon próbálják a legtöbbet kihozni az új szabályokból. A hátsó szárny, amit Magyarországon vetettünk be, szintén az egyik ilyen.”

Sebastian Vettel, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj
Az autó egyelőre nem tartozik az élmezőnybe, de Fallows szerint az irány jó Fotó: Aston Martin

Miként jutnak eszébe új ötletek?

„Általában éjjel háromkor jönnek, ami az őrületbe kergeti a feleségemet. Hirtelen felébredek az éjszaka közepén egy ötlettel. Furcsa, igazán furcsa. Olyan, mintha az agyad a háttérben dolgozná fel az információkat, miközben alszol. Imádom, és egyenesen azt szoktam csinálni, hogy egy problémával a fejemben jövök el a munkából, majd azt mondom magamnak, »Tessék, te jössz!«, és hagyom az agyamat dolgozni. Néha csalódást okoz, de alkalmanként belém hasít a felismerés, felébredek, és azt mondom, »Ó, igen, pontosan ezt kell tennem.” Annyira furcsa.”

„Megérteni, hogy miként dolgoznak a legjobban az emberek, és hogyan állnak elő új ötletekkel, valójában igazán érdekes. Ez mindenkinél más. Valami miatt nálam az éjszaka közepén történik, egyeseknél séta vagy futás közben, de szinte soha nem akkor, amikor órákon át gondolkozol ugyanazon a problémán. Ezért térképezzük fel, hogy miként helyezhetjük előtérbe a nyílt tereket az új gyárban, mert soha nem akkor jutnak eszedbe a dolgok, amikor egyfolytában egy képernyőt bámulsz.”

Már 2023-ra is készülnek az idei fej

„A súlycsökkentés és az aerodinamikai teljesítmény növelésének érdekében viszünk néhány új elemet Szingapúrba. Azért tesszük, hogy gyorsabbá váljon az autó, de már a jövő évi kocsira is gondolunk. Fontos, hogy folyamatosan hozzunk új fejlesztéseket, és ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy teszteljük azokat a pályán. Bízhat az ember akármennyire a szélcsatornájában vagy a CFD-eszközeiben, a valódi válaszokat a pálya adja meg. Ahhoz, hogy egyre jobban bízzunk abban, amit 2023-ra csinálunk, és az irányban, amerre tartunk, folyamatosan fejlesztéseket kell vinnünk a pályára. A versenyzők visszajelzései az idei változtatásokról jók voltak, és az autó teljesítményében is láttunk előrelépést, ami megmutatja, hogy a jó irányba tartunk.”

Forrás:Aston Martin

Friss