2024. március 28. 23:52

KezdőlapF1Az FIA-nak el kellett volna vennie Pérez győzelmét

Az FIA-nak el kellett volna vennie Pérez győzelmét

-

Sergio Pérez teljesen megérdemelten nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat, ám, ha a felügyelők következetesen alkalmazzák a szabályokat, a mexikói pilóta nem tarthatta volna meg a győzelmet.

A Szingapúri Nagydíj sportfelügyelőinek két és fél órával a leintés után sikerült közölni a döntést Sergio Pérez büntetéséről, így egészen eddig senki nem lehetett biztos abban, hogy valóban az lett a verseny végeredménye, amilyen sorrendben a pilóták áthaladtak célvonalon. Ez már önmagában igencsak rossz fényt vet az évek óta kritikák kereszttüzében álló FIA-ra, amely a jelek szerint képtelen tanulni a korábbi hibákból, és végre tenni valamit azért, hogy felgyorsítsa a döntési folyamatokat a hasonló esetekben.

Természetesen vannak olyan szituációk, amelyek során jobb megvárni azt, hogy meg lehessen hallgatni az érintetteket, és be lehessen gyűjteni minden rendelkezésre álló kamerafelvételt és telemetriai adatot, de az, ami a Szingapúri Nagydíjon Pérezzel történt, nagyon nem tűnik ilyennek.

Pérez a biztonsági autós fázisok során háromszor is a megengedettnél jobban lemaradt a Safety Cartól, de csak egyetlen alkalomért kapott büntetést, méghozzá 5 másodpercet. Mivel a verseny végéig 7,6 másodperces előnyt tudott kiautózni Charles Leclerc-rel szemben, megtarthatta az első helyet.

Csakhogy a felügyelők arra vonatkozó indoklása, hogy a háromból miért csak az egyik esetért büntették meg a mexikóit, igencsak zavarba ejtő. Pérez ugyanis az első ilyen esetet azzal magyarázta, hogy túlságosan vizes volt a pálya, és hidegek voltak a fékek és a gumik, ezért nem tudott szorosan Bern Mayländer nyomában maradni. A fedélzeti kamerás felvételeket megnézve ez azonban egyszerűen nem igaz.

Ennyire torlódtak fel a többiek Pérez mögött, amikor először maradt le tíz autóhossznál jobban a Safety Cartól Forrás: F1 TV

A kihágás a 10. körben, a 13 és 14-es kanyar között történt, akkor, amikor már az egész mezőny tudta, hogy a Mercedes a kör végén a bokszutcába hajt és elengedni a mezőnyt. Viszont ameddig nem kapcsolja le a fényjelzést, nem lehet tőle tíz autónyi távolságnál jobban lemaradni. Pérez – miután korábban szóltak neki, hogy az újraindításhoz készülve melegítse a fékeket – azonban a 13-as kanyarból kifelé valami miatt egyszerűen nem gyorsított, hanem csak gurult a pályán, aminek köszönhetően feltorlódott mögötte a mezőny. Charles Leclerc pedig szinte rögtön rádiózott is, hogy a Red Bull versenyzője sokkal jobban lemaradt tíz autónál.

Pérez pedig azután, hogy Mayländer eltűnt a távolban, odalépett a gázra, és a 14-es kanyarig tartó egyenesen végigszáguldva ismét utolérte a Mercedest. A pálya ideális íve abszolút nem tűnt annyira nedvesnek, hogy ne tudott volna közel maradni a Safety Carhoz, és ha hozzátesszük, hogy az azt megelőző körben ugyanott simán tudta közelről követni a biztonsági autót, a magyarázata egyáltalán nem állja meg a helyét.

Leclerc fedélzeti kamerájából látszik, hogy egy körrel korábban ugyanott Pérez még úgy is simán közel maradt a biztonsági autóhoz, hogy akkor kihúzódott a pálya igencsak vizes bal oldalára, hogy hűtse az abroncsait Forrás: F1 TV

 

Mindezt fokozni lehet azzal, hogy a felügyelőknek sikerült azt az ellentmondást megfogalmazniuk a döntésről szóló indoklásban, hogy „nem fogadjuk el”, hogy a körülmények miatt ne lehetett volna betartani a tíz autónyi távolságot, „mindazonáltal enyhítő körülményként figyelembe vesszük” Pérez indoklását.

Magyarul: az FIA szerint Pérez közel tudott volna maradni a biztonsági autóhoz, de mivel ő azt mondta, hogy nem – holott egy körrel azelőtt be is bizonyította ennek az ellenkezőjét –, büntetés helyett csak megrovást kap.

Másodszor is megcsinálta ugyanazt

A történet persze akkor válik teljessé, ha megnézzük, miért büntették meg végül a mexikóit, aki a második biztonsági autós fázis során, a 36. körben centiről centire lemásolta azt, amit a 10. körben csinált, és ugyanott, a 13-as kanyar kijáratát követően visszalassított, miközben a 35. körben még közel tudott maradni ugyanezen a szakaszon a Mercedeshez.

Itt a felügyelők még megspékelték a dolgot azzal, hogy kiemelték, a versenyigazgató ugyanezen Safety Car-fázis során figyelmeztette Pérezt arra, hogy ne maradjon le nagyon, mert egyszer már megtette ezt, a második (összességében harmadik) kihágásért így már mindenképpen büntetniük kellett.

Amennyiben következetesek, a felügyelőknek három darab 5 másodperces büntetést (de kettőt biztosan) kellett volna kiosztaniuk Péreznek, vagy egyszer sem kellett volna megbüntetniük őt, lévén az esetek semmiben nem tértek el.

Leclerc kamerájából azt láthatjuk, hogy a 36. körben Pérez annyira lemaradt a 13-as kanyar után a Safety Cartól, hogy a Mercedes már nem is látszik az egyenesben Forrás: F1 TV

Hogy miért maradhatott le valójában a Red Bull versenyzője, vélhetően nem tudjuk meg, de gyanús, hogy egyszerűen bealudt, avagy túl korán akart helyet hagyni magának Mayländer mögött, tudván, hogy a kör végén elengedik a mezőnyt.

Akármi is az ok, ez az eset természetesen korántsem jelenti azt, hogy az FIA a Red Bullnak akart volna csalni. Azt viszont nem nehéz belelátni, hogy nem szerették volna oly módon rombolni a sportág ilyen szempontból amúgy is megtépázott renoméját, hogy két és fél órával a verseny leintése után új győztest hirdetnek. Csakhogy a szabályok szerint ezt kellett volna tegyék. Vagy már sokkal korábban, a futam alatt dönteniük kellett volna.

És itt merül fel az, hogy a jövőben sokkal a legtöbb esetben gyorsabb döntések kellenek az FIA részéről, amennyiben ugyanis már a futam alatt megbüntetik Pérezt, vélhetően senkinek nem lett volna egy szava sem, valamint a nézők is úgy izgulhatták volna végig az utolsó köröket, hogy biztosan tudják, amennyiben Leclerc 5 vagy 10 másodpercen belül marad, az övé a győzelem. Nem mellesleg a Sky Sportsnak Mattia Binotto is megjegyezte, hogy ebben az esetben a monacói nem támadta volna akkora elánnal a riválisát, és nem nyírta volna ki az első gumijait, azaz adott esetben jobb tempóra lett volna képes a leintésig.

De következetesség szempontjából ugyanígy – bár nehezen – el lehetne fogadni, ha egyik esetért sem adtak volna büntetést, bár akkor minek a szabály. Viszont lehetőség szerint a vizsgálatot és a döntést akkor is célszerű lett volna a verseny alatt közölni, elkerülve, hogy még órákon át ne legyen biztos győztes.

Szingapúri Nagydíj, dobogó
Egyáltalán nem nézett volna ki jól, ha az eredményhirdetés és a nyilatkozatok után órákkal megváltoztatják a győztes kilétét Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

De nem így történt, Pérez pedig nyert, amivel alighanem minden jóérzésű sportrajongó egyetért, hiszen fair küzdelemben, pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtva győzte le Charles Leclerc-t, miközben semmilyen versenyelőnye nem származott abból, hogy a biztonsági autós fázisok során háromszor is a megengedettnél jobban lemaradt a Safety Cartól. Az FIA teszetoszasága és újabb következetlen döntése azonban sokakban mégis hagy némi rossz szájízt.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss