Több mint 60 évvel ezelőtt a mai napon, 1962. november 1-jén vesztette életét Ricardo Rodríguez, Mexikó első és máig a legnagyobb tehetségnek kikiáltott Forma-1-es pilótája. Emlékét (és testvéréét) a Mexikói Nagydíjnak otthont adó versenypálya őrzi, és a Ferrari történelmében a mai napig különleges helyet foglal el.
Ricardo Valentín Rodríguez de la Vega 1961-ben, 19 évesen és 208 naposan Mexikó első pilótája, egyben a Ferrari és az F1 legfiatalabb versenyzője (előbbi rekordot a mai napig tartja) lett, amikor az Olasz Nagydíjon bemutatkozott a Scuderia színeiben. Ezen kívül egy sor rekordot felállított még: az 1980-as Kanadai Nagydíjig ő számított az F1 történetének legfiatalabb pilótájának, a 2016-os Belga Nagydíjig a legfiatalabbnak, aki az első sorból rajtolt, a 2000-es Brazil Nagydíjig pedig a legfiatalabb pontszerzőnek. Mindezt úgy, hogy alig több mint egy éven át volt F1-es pilóta, és csak 5 világbajnoki futamon vett részt.
Mexikóvárosban született, gyerekként pedig kerékpározott, majd 11 éves korában motorra váltott. Számos bajnoki címet nyert két keréken, 1957-ben pedig egy Fiat Topolino volánjánál elindult első sportautóversenyén. Az 1958-as Le Mans-i 24 óráson megtagadták tőle a részvételt, mert túl fiatal volt (16 éves és 106 napos), 1959-ben azonban már ott lehetett a mezőnyben, 1960-ban pedig itt is felállított egy korrekordot: 18 évesen és 133 naposan minden idők legfiatalabb Le Mans-i dobogósa lett.
A szemtelenül fiatal Ricardo Rodriguez az 1958-as Le Mans-i 24 óráson
A Ferrari meghívta az Olasz Nagydíjra
Akkoriban „kicsit” másképp mentek a dolgok a Forma-1-ben, amit jól mutat, hogy Rodríguez vendégpilótaként debütálhatott a Ferrariban, az 1961-es Olasz Nagydíjon, amelyen minden idők egyik legnagyszerűbb bemutatkozását produkálta. A tempója rögtön meggyőzött mindenkit arról, hogy helye van a mezőnyben, hiszen mindössze 1 tizedmásodperccel elmaradva Wolfgang von Trips-től a második helyre kvalifikált, és megelőzte a másik két ugyanolyan Ferrarit vezető Phil Hillt – aki másnap megnyerte az 1961-es világbajnoki címet – és Richie Ginthert. A futamon a győzelem megszerzésére is volt esélye, több alkalommal vezette is a versenyt, de az üzemanyagpumpa hibája miatt végül kiesett.
A remek bemutatkozás nem meglepő módon állandó szerződést ért neki 1962-re, de a Ferrari nem indította minden versenyen. Ám így is jól szerepelt a csapat számára különösen nehéz esztendőben: második lett Pauban (vb-n kívüli futam), majd negyedik a már a pontversenybe beleszámító Belga, és hatodik a Német Nagydíjon. Emellett Olivier Gendebiennel és Willy Mairesse-el megnyerte a Targa Floriót egy Ferrari 246 SP-vel.
Az 1961-es Olasz Nagydíj rajtja: 4-essel von Trips, 8-assal Rodríguez
Szinte kivétel nélkül mindenki a jövő világbajnokát látta benne, ám a sors közbeszólt. 1962-ben rendezték meg az első Forma-1-es Mexikói Nagydíjat, ám mivel ez is világbajnokságon kívüli versenynek számított, a Ferrari úgy döntött, hogy nem indul. Rodríguez viszont ki nem hagyta volna a lehetőséget, hogy hazai közönség előtt szerepelhessen a mexikóvárosi Magdalena Mixhuca versenypályán, ezért aláírt a privát csapatot üzemeltető Rob Walkerrel, hogy az istálló Lotus 24-esét vezethesse.
Ünnep helyett tragédia
Az első Mexikói Nagydíj nemcsak Ricardo Rodríguez, hanem két évvel idősebb bátyja, Pedro számára is nagy nap lehetett volna, lévén ekkor mutatkozhatott volna be a Forma-1-ben. Ám végül minden másként alakult.
„Alig ismertem őt, talán tízszer, ha beszéltem vele. Csak sétáltam Monzában, Ricardo pedig odajött hozzám, és közölte, hogy Enzo [Ferrari] nem küld autókat Mexikóba, majd arról érdeklődött, hogy vezethetné-e az autómat. Beszéltem Alf-al (Walker szerelője), aki azt mondta, nincs akadálya, úgyhogy ennyi volt. A Rodríguez család intézte a többit” – idézte fel Rob Walker, hogy miként jött létre az egyezség közte és Rodríguez között.
Ismeretlen autó ide vagy oda, az első edzésnapon Ricardo Rodríguez volt a leggyorsabb, mígnem a nap vége felé John Surtees nem sokkal, de megjavította az idejét a Lolával. Ezt a fiatal mexikói azonban nem hagyta annyiban, ami nem is igazán rajta múlt. „Mindig jókora kíséret volt körülötte, és arra sarkallták, hogy menjen gyorsabban. Az apja is mindig ott volt, és úgy éreztük, hogy mindkét fiát hajtja” – emlékezett vissza Phil Hill, Rodríguez ferraris csapattársa.
A 20 esztendős pilóta ezután visszaült a Lotusba, kihajtott a pályára, és balesetet szenvedett az ultragyors Peraltada kanyarban. Autója a falnak csapódott, ő pedig halálos sérüléseket szerzett. A balesetre két magyarázat létezik, az egyik szerint Rodríguez egyszerűen túlvállalta magát, a másik szerint pedig műszaki hiba történt. „A kanyar bejáratán volt egy hullám az aszfaltban, ezért a többiek nem az út azon részén mentek. Egyesek azt mondják, hogy ezen a hullámon tört el valami az autóban” – utalt egy potenciális felfüggesztéshibára Jo Ramírez, Ricardo Rodríguez barátja, a McLaren későbbi csapatkoordinátora.
Az 1962-es Belga Nagydíjon
Rodríguez magánál volt, amikor hívták a mentőket, de még a kórházba érés előtt belehalt a sérüléseibe, amivel egy újabb rekordot felállított: ő lett minden idők legfiatalabb korban elhunyt Forma-1-es pilótája, és a mai napis is az. Bátyja a történtek után visszalépett a versenytől, amelyet Jim Clark nyert meg, miután menet közben átvette csapattársa, Trevor Taylor Lotusát. A második helyen Jack Brabham, a harmadikon pedig Innes Ireland végzett.
A korai Prost vagy Senna lehetett volna belőle
A McLarennél 1984-től 2001-ig dolgozó, ezáltal Alain Prost és Ayrton Senna rivalizálását is testközelből figyelő Jo Ramírez szerint Ricardo Rodríguez istenadta tehetség volt, akiből a sportág egyik legnagyobb alakja is lehetett volna. „Pedro és Ricardo rengeteg sportautó-versenyen indultak együtt, és mindig Ricardo volt a gyorsabb egy, két, de olykor ennél is több másodperccel. Pedro nagyon keményen próbálkozott, hogy ugyanolyan gyors legyen, de közben gyakran kicsúszott. Pedróban nagy szív és küzdeni akarás lakozott, de Ricardo volt kettejük között a természet adta tehetség.”
33 éve történt: Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből
„Talán elfogult vagyok, de szerintem Ricardóból másik Senna vagy Prost lehetett volna. Nagyon-nagyon különleges volt. Hogy valaki megérkezzen az F1-be, és olyan benyomást keltsen, mint ő 1961-ben Monzában, talán tízévente egyszer esik meg” – elmélkedett Jo Ramírez.
Noha az 1962-es Mexikói Nagydíjon nem indult el, a motorversenyzést és autóversenyzést öccsénél korábban kezdő, az apja által háttérbe szorított Pedro Rodríguez nem hagyott fel teljesen a versenyzéssel, de a következő négy évben csak hobbiként tekintett rá, miközben mexikói autóimport-üzletét irányította. Mindez persze nem azt jelentette, hogy a helyi gokartpályán körözgetett, sőt. A Lotussal és a Ferrarival is indult F1-es futamokon, és még az Indianapolis 500-on is szerencsét próbált.
Balról jobbra: Pedro Natalio Rodríguez (az édesapa), Ricardo Rodríguez, Pedro Rodríguez és Luigi Chinetti
Ám miután kikerült az öccse árnyékából, idővel újra beleszeretett a versenyzésbe, a kétszeres világbajnok Graham Hill szerint pedig „nem kérdés, hogy gyorsabbá vált.” Valószínűleg Ricardo halála után elmúlt belőle az a görcsösség, amivel bizonyítani akarta, hogy van olyan jó, mint a testvére, mindez pedig jó hatással volt a vezetésére.
A javuló eredmények (az 1966-os Francia Nagydíjon Jim Clark helyetteseként negyedik helyen haladt, mielőtt kiesett, Mexikóban pedig dobogóra állhatott) láttán a Copper-istálló ülést ajánlott neki az 1967-es Dél-afrikai Nagydíjra, amelyet beugróként megnyert. Mint később kiderült, ez volt a Cooper utolsó győzelme az F1-ben.
Ettől a ponttól kezdve Pedro Rodríguez ismét főállású autóversenyző lett, Angliába költözött, és minden hétvégén versenyzett valahol. Végül egy világbajnoki futamot nyert, 1970-ben, Belgiumban, a sors kegyetlensége folytán egy évvel később azonban öccséhez hasonlóan a pályán érte a halál, a németországi Norisringen, egy sportautó-versenyen. Sokkal zárkózottabb volt, mint Ricardo, ami miatt a versenytársai furcsán néztek rá, és az sem tette őt népszerűvé, hogy fatalista hozzáállása miatt nem támogatta Jackie Stewart biztonsági törekvéseit. A hozzá közel állók azonban egészen más oldalát is ismerték, de ez már egy következő történet.
Őrzik az emléküket
A Magdalena Mixhuca pályát 1979-ben a Rodríguez testvérek tiszteletére Autódromo Hermanos Rodríguezre keresztelték át. A jelenlegi Mexikói Nagydíjat is itt rendezik – már egy jelentősen módosított, de a régi pályára azért még nyomokban emlékeztető aszfaltcsíkon –, a köztudatban pedig továbbra is élénken él Pedro Rodríguez és Ricardo Rodríguez emléke. Olyannyira, hogy 2022-es versenyen a pole pozíciót megszerző pilóta, azaz Max Verstappen a Rodríguez-testvérek sisakjának replikáit kapta trófeaként ajándékba, más kérdés, hogy kissé esetlenre sikeredett az azzal megejtett fotózkodás, a Red Bull versenyzőjének ugyanis meg kellett fordítania Pedro Rodríguez sisakjának mását, hogy a fényképeken ne látszódjon az annak elején díszelgő hatalmas Ferrari-embléma….
Max Verstappen recibió los cascos de los Hermanos Rodríguez por haber logrado la pole ayer. Recordemos que esos hermosos cascos fueron donados por el Museo Fangio.#F1 #MexicoGP #F1ESTA#Verstappen pic.twitter.com/eeWQCZ2zY7
— El Mejor del Resto 🏁 (@elmejordelresto) October 30, 2022
Ami egyébként az eredeti fejvédőt illeti, Adam Cooper újságíró a Twitteren megosztotta, hogy az Ricardo Rodríguez halála után barátjához, Jo Ramírezhez került, aki nem vitrinbe tette, hanem abban robogózott, de hogy ne haragítsa magára Ron Dennist, a McLaren csapatfőnökét, lekaparta róla a Ferrari-jelet.