2024. március 29. 13:07

KezdőlapF1Szürreális történet a múltból: japán turistacsoport buktatta le a Red Bull csodafegyverét

Szürreális történet a múltból: japán turistacsoport buktatta le a Red Bull csodafegyverét

-

2005. november 8-án ezen a napon történt a Red Bull Forma-1-es szerepvállalásának eddigi legfontosabb bejelentése, ugyanis ekkor vált hivatalossá, hogy Adrian Newey az istállóhoz igazol. A McLarentől elcsábított tervezőzseni megszerzése viszonylag simán ment, Dietrich Mateschitz meggyőzése, illetve a búcsú a wokingiaktól azonban nem volt zökkenőmentes.

2005. november 8-án a Red Bull Racing bejelentette, hogy leszerződtette Adrian Newey-t a csapat technikai igazgatójának. Az F1-be saját istállóval egy évvel azelőtt, a 2004-es szezon után a Jaguar felvásárlásával beszálló energiaital-gyártó ezzel a külvilág számára is nyomatékosította, hogy nem csak bulizni és a Red Bull-életérzést közvetíteni, hanem nyerni érkezett a száguldó cirkuszba (azok után, hogy szponzorként a 80-as évek vége óta, majd jó néhány szezonon át a Sauber résztulajdonosaként is jelen volt).

„Hatalmas erősítés ez nekünk – kommentálta a McLarent elhagyó, a wokingiakkal és korábban a Williamsszel addigra hat-hat egyéni és konstruktőri világbajnoki címet nyerő tervezőzseni megszerzését Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Ha választhatnék Adrian vagy Michael Schumacher között, mindig Adriant választanám. Ilyen hatalmas az ő hozzájárulása. Szerintem ez a bejelentés pontosan a megfelelő üzenetet közvetíti arról, hogy teljességgel komolyan állunk ahhoz, amit el akarunk érni.”

Max Verstappen, Adrian Newey, Christian Horner, Red Bull, Szingapúri Nagydíj
Adrian Newey (balra) a Red Bull sikereinek alappillére Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

Newey-nak már volt némi előélete a Milton Keynes-ben székelő istállóval, 2001-ben ugyanis kis híján csatlakozott az akkor még Jaguar néven futó gárdához, sőt, már meg is állapodott Bobby Rahal csapatfőnökkel, ám végül Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke mindet bevetett, hogy maradásra bírja, egyúttal megadta neki a Jaguar által ajánlott, a korábbinál két és félszer magasabb fizetést (miközben eredetileg csökkenteni akarta Newey bérét).

A huzavonát követően azonban Newey már soha nem érezte igazán otthon magát a wokingiaknál, amire csak rátett egy lapáttal a McLaren Technology Centre, a csapat ultramodern, egyúttal szürke és rideg főhadiszállásának befejezése, ami a mérnök szerint mindenfajta kreatív gondolkodásnak gátat szabott. Dennis eközben megbízta a manapság az Aston Martin vállalati vezérigazgatójaként dolgozó Martin Whitmarsh-t a McLaren technikai felépítésének átstrukturálásával (így jött létre a később csúfosan megbukó mátrix-szisztéma), ami szintén nem tetszett Newey-nak.

Embed from Getty Images

Adrian Newey és Ron Dennis

Horner „véletlen” felbukkanásai

Az éveken át tartó sikertelenség végül megtette a hatását, de ez önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy Newey elhagyja a McLarent. Kellett hozzá a 2005-ben bemutatkozó Red Bull csapatfőnökévé kinevezett, fiatal és ambiciózus Christian Horner, majd később a Newey-val a McLarennél és korábban a Williamsnél is együtt dolgozó David Coulthard meggyőzőereje is.

„Amikor a dolgok elkezdtek a helyükre kerülni [a Red Bullnál], Christian úgy döntött, hogy a Jaguartól örökölt technikai csapat erősítésre és új vezetőre szorul. Tisztában volt a hírnevemmel, és azután, hogy DC (Coulthard) a fülébe suttogta: »Ha jutni akarsz valamire, meg kell próbálnod megszerezni Adriant«, pontosan ezt is tette. Az volt a taktikája, hogy kapcsolatot épít ki velem úgy, hogy „véletlenszerűen” belém botlik a paddockban. Sétáltam valamerre, ő pedig rendszerint jött szembe. »Ó, heló, Adrian…” – idézte fel könyvében Newey a 2005-ös szezon eseményeit.

„Aztán megállt és elkezdett beszélni – Christian nagyon személyes és társaságkedvelő ember, olyasvalaki, akivel könnyű beszélgetni –, úgyhogy megismertük egymást egy kicsit. Ezután úgy intézte, hogy Marigoldot (Newey második feleségét – a szerk.) és engem meghívjanak az új Star Wars-film monacói premierjére, amelyen Christian és barátnője, Beverley mellett ültünk (be kell ismernem, hogy elaludtam). Ezen apró találkozások során megismertük egymást, én pedig elkezdtem gyanakodni rá, hogy meg akar környékezni.”

Embed from Getty Images

Christian Horner és David Coulthard 2005-ben 

„Ez így zajlott 2005 első felében, majd Silverstone-ban a kamionok mellett sétáltam a paddockban, és amikor a Red Bull kamionja mellé értem, előlépett egy nagyon szigorú tekintetű, fekete bőrkabátos úriember, és német akcentussal azt mondta, »Helmut Marko vagyok, a Red Bullnak dolgozom, hívjon fel!« Azután odaadta a névjegykártyáját, sarkon fordult és elsétált. Ez volt az első találkozásom Helmuttal.”

„Be kell vallanom, kissé megdöbbentett Helmut közvetlensége (azóta megtanultam, hogy Ausztriában ez így megy), de azt gondoltam, van itt valami érdekes. Ez egy fiatal, most induló csapat, a pénzügyi stabilitás megvan, és ez lehetőség lenne arra, hogy többé-kevésbé a kezdetektől fogva a csapat tagja legyek. Ez nagyon vonzó volt a számomra. Nevezhetjük befejezetlen ügynek a Leyton House-időszakból, amellyel kapcsolatban mindig is azon keseregtem, hogy pont akkor húzták ki alólunk a szőnyeget, amikor a dolgok kezdtek érdekessé válni.”

„Ezután két nagyszerű csapatnak dolgoztam a Williams és a McLaren személyében, de ezek olyan csapatok voltak, amelyek már jóval azelőtt versenyeket és bajnokságokat nyertek, hogy én csatlakoztam. Friss dizájnötleteket hoztam, de az infrastruktúra megvolt. Nem kellett részt vennem abban, hogy fejlesszem a csapatot, csak a mérnöki kreativitást kellett biztosítanom és irányt mutatnom.”

Úgyhogy Newey felhívta Hornert, és elmesélte a találkozását Markóval, a Red Bull motorsport-tanácsadójával és Dietrich Mateshitz bizalmasával, majd nagyjából egy héttel később ő, Horner és Coulthard találkoztak, hogy megvitassák, érdekelné-e Newey-t, hogy csatlakozzon az istállóhoz.

Miközben a tervezőzseni egyre inkább szabadulni akart a McLarentől, egyre vonzóbbnak találta a Red Bullt, de azért még kifaggatta Coulthardot arról, hogy biztosan nem csak a pénzszórás és a partizás az energiaital-márka célja, hogy aztán néhány év múlva kiszálljon az F1-ből. „Nem, Adrian. Higgy nekem, ezek tényleg nyerni akarnak!” – hangzott a válasz.

A neheze azonban még hátra volt: meg kellett győzni Dietrich Mateschitz Red Bull-vezért, hogy megéri egy vagyont áldozni Newey-ra.

Helmut Marko, Christian Horner, Adrian Newey, Red Bull Racing, Miami Nagydíj
Marko, Newey és Horner 17 évvel később is együtt van Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Az osztrákok dobtak egy hátast

„Amiről nem beszéltünk, az a fizetés. Ebből a szempontból Christian és én is nagyon britek vagyunk, azaz próbálunk nem a mocskos pénzről beszélni, így ez még szóba sem került, amikor megegyeztünk, hogy elutazunk a Red Bull főhadiszállására Salzburgba, hogy találkozzunk Dietrich-el, a nagy emberrel, és megbeszéljük a feltételeket.”

„Szürreális hétvége volt. Titkos találkozónak kellett lennie, mert továbbra is a McLaren alkalmazásában álltam, és nem akartam, hogy megtudják, hogy udvarolnak nekem. Marigold, én, DC, Christian és Beverley felültünk egy privát gépre Lutonból Salzburgba, hogy találkozzunk Dietrich-el a híres Hetes hangárban.”

Amikor odaértek, jött az első meglepetés.

„Jelképes álcaként baseballsapkát viseltem, miközben bekísértek, hogy odabent egy japán turistacsoport fogadjon. Motorsport-rajongók lehettek, mert azonnal elkezdtek fotózni engem és autogramokat kértek. Ennyit a titkolózásról. Hálistennek ez még jóval azelőtt volt, hogy elszabadult a közösségi média-őrület.”

„Találkoztunk Dietrich-el, kezet ráztunk, majd egy kaszkadőrrepülőben eltöltött szédítő utazással később elvittek Salzburgba, vasárnap reggel pedig a valaha a német légierő kötelékébe tartozó hidroplánnal egy nagyjából 20 mérföldre levő tóhoz mentünk. Ott elköltöttünk egy finom ebédet, majd jött egy újabb utazás, ezúttal már helikopterrel, hogy másodszor is találkozzunk Dietrich-el.”

Dietrich Mateschitz
A végső szót természetesen Mateschitz mondta ki Fotó: GEPA pictures / Red Bull Content Pool

„Eddig a pontig továbbra sem esett szó a fizetésemről. Erről kérdezni mindig kínosnak tűnik, és nem is ez a fő motivációm, de ahogy korábban is mondtam, a fizetéssel mérhető le, hogy mennyire becsülnek, ennélfogva ez fontos nekem. Marigold és én megegyeztünk, hogy ő intézi az egyezkedést, én pedig ugyanannyit kérek, amennyit a McLarennél kerestem, ami ugyanannyi, amennyit korábban a Jaguar ajánlott nekem. Nem is vettem részt a megbeszélésen, amikor előjött az összeg, amit végül nem fogadtak jól. »Küldd haza«, hangoztatta Dietrich vagy Dr. Helmut Marko.”

Természetesen a hazaküldés elmaradt, Mateschitzék ehelyett felhívták a Red Bull-vezérrel évtizedes barátságot ápoló Gerhard Bergert.

„Mondjuk úgy, hogy az osztrákoknak kellett némi meggyőzés arról, hogy megérem az áramat. Végül Dietrich felhívta Gerhard Bergert. Gerhard így emlékezett a beszélgetésre: »Gerhard, itt van velünk Adrian Newey Salzburgban, de nagyon sokba kerül, mit tegyünk?« Gerhard: »Nos, az attól függ, mennyit ér meg neked körönként egy másodperc.« Nagy hálával tartozom Gerhardnak ezért” – emlékezett Newey.

Csúfos búcsú a McLarentől

Mateschitz ezek után már nem hüledezett, hanem elfogadta, hogy, ha ez kell a sikerhez, akkor ez kell. Newey pedig végül a 2005-ös szezonzáró után állt Dennis elé azzal, hogy elmegy, aki ezúttal nem úgy reagált, mint négy évvel korábban (akkor igencsak kiakadt), amikor legértékesebb mérnöke a Jaguarhoz akart dobbantani.

„Neki legyen mondva, Dietrich nem szórakozik és alkudozik. Ha Gerhard Berger azt mondta, hogy megéri, akkor legyen. Megegyeztünk, és amikor visszatértünk a Kínai Nagydíjról, elmentem Ronhoz, hogy közöljem vele a hírt. Ezúttal nagyon máshogy zajlottak a dolgok. Ron tudta, hogy elhatároztam magam. A bejelentésem azonban így is járt egy kis toporgással, mert Ron azt akarta, hogy halasszam el a távozásom bejelentését (az mondták, azt remélte, hogy kulcsembereket hozhat a csapathoz csalinak használva a nevemet, miközben Christian nagyjából ugyanezen okok miatt akarta megejteni a bejelentést.)”

„Végül megelégeltem Ron játszadozását, úgyhogy visszamentem, és azt mondtam, »Ne haragudj, Ron, attól tartok, hogy be fogják jelenteni [a szerződtetésemet], és nem biztos, hogy megállíthatom. A Red Bull be akarja jelenteni, és ennyi.« Amire nem számítottam, hogy az asztalomhoz visszaérve közlik, hogy most azonnal hagyjam el az épületet. Még összepakolhattam a táskámat, mielőtt kikísértek az épületből. Meglehetősen szomorú vége volt ez a McLarennél töltött karrieremnek.”

A 2005-ös MP4/20 volt az utolsó teljes egészében Newey irányítása alatt készülő McLaren, amely a mezőny leggyorsabb autója volt, de megbízhatatlansága miatt nem lett világbajnok

„Egy még keserűbb lábjegyzet, hogy az autónk, az MP4/20-as megnyerte az ‘Év autója’-díjat az Autosport éves díjátadóján, egy nagy év végi iparági bulin, amit a londoni Grosvenor House-ban szoktak tartani. Addigra Marigold és én a Red Bull vendégei voltunk, és az ő asztaluknál ültünk, hogy végignézzük, ahogy Ron begyűjti az elismerést. Azon tűnődtem, hogy vajon megemlíti-e a hozzájárulásomat a beszédében.”

„Megemlített. Elmondta a teremben ülőknek, hogy azért hagytam el a McLarent, és csatlakoztam a Red Bullhoz, mert egy csendes, kevés nyomással járó munkát akartam, egy olyan csapatnál, amelyik soha nem lesz sikeres. Ja és igen, mindezt a pénzért tettem.”

„A mellettem ülő Christian fel volt háborodva a nevemben, én azonban kissé filozofikusabb hangulatban voltam. Azt gondoltam, hogy legalább tudom, hogy a helyes döntést hoztam.”

Ezután Dennis irányításával a McLaren még egyetlen világbajnoki címet nyert (2008-ban Hamiltonnal, de csak az egyénit, a konstruktőri bajnok a Ferrari lett), Newey viszont segített ütőképes csapatot faragni a Red Bullból, amellyel az idén ünnepelte hatodik egyéni és ötödik konstruktőri vb-címét.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss