2024. április 20. 12:05

KezdőlapF1Szenzációs F1-es játékterem nyílt Londonban (videó)

Szenzációs F1-es játékterem nyílt Londonban (videó)

-

Új szórakozási lehetőség nyílt Londonban, miután hivatalos F1-es játékterem nyílt a város szívében. Nemcsak a szimulátorok, hanem az ételek és az italok széles választékának is köszönhető, hogy szinte biztosan jól fogják érezni magukat az oda ellátogatók.

Nemrég nyílt meg a Forma-1 első hivatalos játékterme, az F1 Arcade. A helyszín London, azon belül is a One New Change bevásárlóközpont. A játékteremben hatvan szimulátor található, ami már önmagában vonzóan hangzik, de nemcsak emiatt lehet érdemes kipróbálni, hanem a gasztronómiai élményért is.

Ami a játékot illeti, egyelőre kétfajta mód van, egy a kisebb és egy a nagyobb létszámú csoportok számára. A hivatalos honlap szerint mindkettő 13,75 fontba, azaz kicsivel több mint 6500 forintba kerül fejenként. Később azonban arra is lesz lehetőség, hogy az egész terem egyazon eseményen vegyen részt, illetve nemcsak sima futamokat, hanem egy teljes „nagydíjhétvégét” is le lehet bonyolítani.

Ráadásul ezeken belül is rengeteg beállítás létezik, így a teljesen amatőrök és a haladók számára is élvezhető a játék. A szimulátorokat egyébként egy piacvezető cég tervezte az F1-gyel együttműködve, és a mozgás, valamint a hanghatások révén is próbálták annyira valósághűvé tenni az élményt, amennyire csak lehetséges.

Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor a játékteremben egy hatalmas bár is áll, ételek és italok széles választékával. Burgerektől kezdve, tengeri sügéren át egészen a taco néven ismert mexikói töltött lepényekig mindenfélét lehet kapni, és természetesen mindez az italokra is igaz. A vendégek akár a menüt is választhatják 25-től 75 fontig terjedő értékben.

A koncepciót Adam Breeden alkotta meg, aki a versengéssel egybekötött társasági életnek az úttörője, és más területen számos ilyen jellegű szórakozóhelyet hozott létre. A megnyitó előtti ünnepségen ott volt az F1 vezetése, köztük Stefano Domenicali, a sportág elnök-vezérigazgatója, valamint Ross Brawn, az idén leköszönő sportigazgató is.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy London szívében kínálhatjuk az első ilyen jellegű prémium és exkluzív szórakozási élményt – nyilatkozta Breeden. – Ez volt az eddigi legambiciózusabb projektem, amely tartalmazza mindazt, amit a versengéssel egybekötött társalgási életről tudunk, kiegészítve a Forma-1 márkájának az erejével. A legmodernebb technológia, magas színvonalú ételek és italok, valamint a helyszín megdöbbentő dizájnja új szintre emeli a minőséget.”

A helyszín egyébként a nagydíjhétvégéken külön programokkal jelentkezik, és hamarosan nem csak Londonban. Azt már bejelentették, hogy Birminghamben is épül majd egy játékterem, de a jövőben világszerte lesznek ilyen szórakozási lehetőségek. A tervek szerint számos brit, amerikai, európai, közel-, illetve távol-keleti városban megjelenik az F1 Arcade.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss