2024. április 18. 13:44

KezdőlapF1Hamiltonék után a patkányfalka is együtt vacsorázott – íme 577 F1-es futam...

Hamiltonék után a patkányfalka is együtt vacsorázott – íme 577 F1-es futam egy asztalnál

-

Karácsony közeledtével nyolc egykori brit versenyző ebédelt közösen, akik alsóbb kategóriákban anno együtt versenyeztek. Közülük hatan, vagy ha úgy vesszük, heten az F1-ig is eljutottak.

Az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén bejárták a világot azok a képek, amelyek a Forma-1-es mezőny tagjainak közös vacsorájáról készültek. Mint ismert, mindezt Lewis Hamilton szervezte meg, hogy ezzel is hozzátegyen valamit Sebastian Vettel búcsúztatásához. A képek és a beszámolók tanúsága szerint a húsz versenyző kifejezetten jól érezte magát.

Ám nem csak a jelenlegi pilóták tudnak együtt vacsorázni: a korábbi versenyzők közül akadnak, akik egyenesen összejárnak. Így történt ez néhány, egészen pontosan nyolc brit veteránnal is, akik a héten, vélhetően karácsony közeledtének alkalmából ejtették meg az éves közös ebédjüket. A képen több mint félszáz F1-es futam látható, ám a győzelmeket már csak kettő, a vb-címet pedig egy ember szállította.

A fotón, amit többen is megosztottak, sorrendben Damon Hill (115 futam), Martin Donnelly (13), Derek Warwick (147), Jonathan Palmer (83), Martin Brundle (158), Mark Blundell (61), Steve Soper, valamint Perry McCarthy látható. Utóbbi kettő nem jutott el F1-es versenyig, bár McCarthy részt vett tíz nagydíjhétvégén.

Hillt aligha kell bemutatni, hiszen személyében huszonkétszeres futamgyőztesről és nem mellesleg az 1996-os idény Forma-1-es világbajnokáról van szó. Martin Brundle neve szintén sokaknak ismerősen csenghet, hiszen immáron több mint két évtizede vesz részt a Forma-1-es közvetítésekben, általában szakkommentátorként. Előtte kilenc dobogóig jutott. Palmert a fiatalabbak a 2016-ban, illetve 2017-ben szintén az F1-ben versenyző Jolyon Palmer édesapjaként azonosíthatják.

Warwick négy, Blundell három dobogóig jutott el F1-es karrierje során. Ami Donnellyt illeti, neki még a pontszerzés sem adatott meg a Forma-1-ben, miután az 1990-es Spanyol Nagydíj hétvégéjén horrorisztikus balesetet szenvedett, és az autójából is kirepült. A borzalmas bukással és annak következményeivel korábban mi is külön cikkben foglalkoztunk.

32 éve történt az F1 egyik legbrutálisabb balesete, csoda, hogy az elszenvedője túlélte (videó)

A társaságot saját tagjai „Rat Packnek” nevezték el, amit magyarra leginkább patkányfalkaként lehet lefordítani. Hogy kik és mi alapján a tagjai, az nem teljesen egyértelmű. Bizonyos források szerint azok a brit versenyzők alkotják, akik a 80-as években az alsóbb kategóriákban versenyeztek együtt, de akkor felmerül a kérdés, hogy Warwick, Palmer és Brundle mit keresnek az asztalnál, hiszen ők már a 80-as évek első felében F1-es pilótának mondhatták magukat.

Ami a hiányzókat illeti, a háromszoros F1-es futamgyőztes, Michael Schumacher egykori csapattársa, Johnny Herbert biztosan közéjük tartozik, ahogyan Julian Bailey is, aki hét nagydíján egyszer szerzett pontot. Sőt, tíz éve még az ausztrál David Brabhamet is tiszteletbeli taggá avatták, amikor közösen elindultak egy versenyen, igaz, az csak arra az egy alkalomra szólt.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss