2023. január 31. 13:39
KezdőlapF1Már kulcsfigurájának visszavonulására készül a Red Bull

Már kulcsfigurájának visszavonulására készül a Red Bull

-

Christian Horner elárulta, a Red Bull már készül az Adrian Newey utáni időszakra, és méltatta az istálló mérnöki gárdáját. A bikások csapatfőnöke honfitársát is dicsérte, aki annak ellenére ért el újabb nagy sikert, hogy régimódi módszerekkel dolgozik.

Adrian Newey az egyik, ha nem a legsikeresebb mérnök a Forma-1 történetében. Három csapattal összesen 12 egyéni és 11 konstruktőri világbajnoki címet nyert. 2006 óta a Red Bullnál dolgozik, ám már nem mondható fiatalnak, hiszen karácsony másnapján a 64. életévét tölti be. Mindez azt jelenti, hogy a bikásoknak lassan fel kell készülniük a visszavonulására.

Embed from Getty Images Ez részben már meg is történt, hiszen Newey már nem az F1-es autónak szenteli minden idejét, mivel technikai főigazgatóként más projektekkel is foglalkozik. Persze így is fontos szerepe volt az idei szezonban rekordokat döntő RB18-asban, de csupán Pierre Wache technikai igazgató, Rob Marshall műszaki főnök, valamint Ben Waterhouse vezető teljesítménymérnök munkáját felügyelte. Ennek köszönhetően már megvan az utánpótlás ezen a fronton.

Ezt egy ideje már nyilvánvalóan vizsgáljuk és megvitatjuk – válaszolta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Speedcafénak adott interjújában. – Adrian technikai főigazgatói szerepe átalakult az Advanced Technologies [részleg], valamint az év elején bejelentett RB17-es [hiperautó] révén. Különböző projektek között osztja meg az idejét, ami miatt a többi srác kénytelen volt feljebb lépni. Technikai igazgatóként ott van Pierre Wache, illetve a technikai csapat. Ők fantasztikus munkát végeztek, amelybe nyilván Adrian is beleszól, és szorosan együttműködik ezzel a csoporttal. Olyan a tudása, mint egy enciklopédia. Nagyszerű látni, hogy milyen erősek vagyunk, mekkora a mélységünk technikai fronton, és hogy milyen teljesítményt nyújtottak.”

A két szakember már több mint másfél évtizede dolgozik együtt, és sokszor vezeti sikerre a Red Bullt. Horner úgy jellemezte honfitársát, hogy „ő az egyetlen fickó, aki látja a levegőt”. Tudását az idei, forradalmian új szabályok szerint épült autóknál is remekül hasznosította a csapat, még úgy is, hogy régimódi módszerekkel dolgozik.

„A mátrixban él – fogalmazott Horner. – Évek óta ő a technikai zenekar karmestere. Továbbra is nagyon aktív, még mindig a rajzasztalánál ül. Valószínűleg ez az egyetlen rajzasztal a Forma-1-ben, Ron Dennisszel [a McLaren egykori csapatfőnöke – a szerk.] vitáznom kellett, hogy megszerezzem a McLarentől. Nyilvánvalóan voltak hullámhegyek és -völgyek az évek során, de mindig is szórakoztató volt, végig a versenyzésről szólt.”

Newey és a Red Bull mérnökei minden bizonnyal jövőre is nagy kihívással néznek szembe, hiszen a költségplafon átlépése miatt az FIA korlátozza azt az időmennyiséget, amit a bikások a szélcsatorna, illetve CFD-szimulációk használatával tölthetnek. Horner többször kijelentette, hogy súlyosnak tartja ezt a büntetést, amivel kapcsolatban most sem tágított, de ettől függetlenül nyilván igyekeznek megfelelni a kihívásoknak.

Embed from Getty Images „Természetesen fájdalmas – utalt a szankcióra. – Arra kényszerít minket, hogy hatékonyak legyünk, és nagyon válogassuk meg, hogy mit futtatunk. Ezt csupán menedzselnünk kell. Minden bizonnyal inkább hátrány, mintsem előny, szóval meglátjuk, hogyan alakul. Mi ugyanakkor mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy enyhítsük a potenciális károkat.”

Friss