back to top
2024. október 05. 05:35

KezdőlapF1Botrányos húzása után Ecclestone-ék megfenyegették a Senna vb-címét elcsaló FISA-elnököt

Botrányos húzása után Ecclestone-ék megfenyegették a Senna vb-címét elcsaló FISA-elnököt

-

Jean-Marie Balestre a Forma-1 történetének egyik legellentmondásosabb figurájaként 1979-ben került a FISA élére, és rögtön egy botrányos cselekedettel indított.

A Forma-1 korábbi ügyvezető igazgatója, Bernie Ecclestone szemszögéből a sportág történetét bemutató Lucky! című dokumentum-sorozat példátlan betekintést nyújt többek között abba is, hogy milyen hatalmi játszmák zajlottak a FISA (Fédération Internationale du Sport Automobile – a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábban ezen a szervezeten keresztül irányította az autóversenyzést) és az Ecclestone által vezetett FOCA (Formula One Constructors Association – a „magánkézben” lévő, főleg brit csapatok szövetsége) között zajló háborúban.

33 éve történt: Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből

A Lucky! harmadik epizódjában tűnik fel először a FISA élére 1978-ban kinevezett, 1985-től az FIA elnöki pozícióját is betöltő francia Jean-Marie Balestre. Ő az, aki az 1989-es Japán Nagydíj után mondvacsinált indokkal Ayrton Senna megbüntetésére utasította a szuzukai sportfelügyelőket, ezzel gyakorlatilag honfitársának, Alain Prostnak ajándékozva a világbajnoki címet.

A briteket közismerten megvető sportpolitikusnak ugyanakkor nem ez volt az első ilyen húzása, ugyanis már FISA-elnökségének kezdetén, az 1979-es Argentin Nagydíjon is önhatalmúlag avatkozott közbe, és megbüntette a rajt után szerinte balesetet okozó John Watsont, sőt, a következő versenytől el is tiltotta a McLaren pilótáját.

„Balestre utána sem járt, hogy ki hibázott vagy mi történhetett, egyszerűen kizárta őt a követező futamból, sőt, 3000 fontra meg is büntette. Meglepett, hogy kinevezte magát versenybírónak, versenyigazgatónak, döntéshozónak, és gyakorlatilag ítéletvégrehajtónak is” – idézte fel Ecclestone az esetet.

Ecclestone és barátja, a későbbi FIA-elnök, akkor a FOCA jogi tanácsadójaként dolgozó Max Mosley azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a következő versenyen, Brazíliában „elkapták” Balestre-t.

Embed from Getty Images

John Watson

„Brazíliában beszéltem Max-el, és ő is egyetértett abban, hogy ez nem helyes. Jean-Marie-t elhívtuk a pálya egyik félreeső részére, és megmondtam neki, hogy ezt nem csinálhatja, nem szabályszerű. Jeleztük, hogy gondoskodunk róla, hogy John újra a pályán lehessen. Egy kicsit ráijesztettünk [Balestre-re], hogy mi lesz akkor, ha nem gondolja meg magát. Le kellett írnia, hogy ez pontosan hogyan néz ki majd a gyakorlatban. Végül gyakorlatilag semmissé tette minden intézkedését, eltörölte a bírságot, és John is versenyezhetett.”

Balestre azonban korántsem hunyászkodott meg, és még jó ideig keserítette a brit csapatok életét a FISA-FOCA háborúban. Ecclestone szerint például felbérelt egy mérnökcsapatot, amelynek az volt a feladata, hogy kifundálja, milyen szabályváltozásokat kell bevezetni ahhoz, hogy a Renault és a Ferrari az élre törhessen. Hogy miért pont ez a két csapat? Ecclestone szerint azért, mert tőlük kapta Balesetre a legnagyobb hatalmat.

F1-es autóval hajtott neki egy rendőrnek, a Ferrari elnöke szerinte gyilkolni is képes lett volna

Friss