2024. március 29. 16:21

KezdőlapF1Drámai veresége után Vettel olyat tett, amivel lenyűgözte a Red Bullt

Drámai veresége után Vettel olyat tett, amivel lenyűgözte a Red Bullt

-

Adrian Newey felidézte, hogyan reagált Sebastian Vettel pályafutása egyik legdrámaibb vereségére, amikor az utolsó körben bukta el a győzelmet. A Red Bull legendás mérnöke úgy véli, a német pilóta hozzáállásának köszönhetően a csapat többi tagja is keményebben dolgozott.

Sebastian Vettelről köztudott volt, hogy az aprólékos, rendkívül részletes munkának a híve, és az ő jelenlétében általában hosszúra nyúltak a mérnöki eligazítások. Tehetsége és a kiváló autó mellett alighanem ennek is köszönhette, hogy Forma-1-es pályafutása első felében sikert sikerre halmozott, és akármi is történt utána, a Forma-1 történetének harmadik-negyedik legeredményesebb versenyzőjeként vonult vissza.

Ennek kapcsán Adrian Newey, a Red Bullnál manapság technikai főigazgatóként dolgozó legendás mérnök idézett fel egy történetet. Vettel remekül kezdte a 2011-es idényt, hiszen az első hat futamon öt győzelmet és egy második helyet szerzett. Sokáig úgy nézett ki, hogy a soron következő Kanadai Nagydíjon is diadalmaskodik, hiszen szinte végig vezette az emlékezetes káoszfutamot. Az utolsó körben azonban hibázott, így Jenson Button elorozta előle az elsőséget.

„Jenson legyőzte – emlékezett vissza a 64 esztendős szakember a Red Bull saját gyártású podcastjának legutóbbi epizódjában. – Ő pedig teljesen kétségbeesett volt emiatt, mert úgy érezte, nem vezetett annyira jól, amennyire tudott volna, és ezért kikapott, miközben az egy domináns győzelem kellett volna hogy legyen.”

A tengerentúli futamok után a csapatok általában a lehető leghamarabb összepakolnak, hogy minél korábban haza tudjanak utazni. Így tett a Red Bull csapattagjainak többsége is, ám Vettel ezúttal másképp cselekedett. Az akkor még csak egyszeres világbajnokot annyira zavarta a rontás, hogy azon nyomban a végére akart járni az okoknak, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyesmi.

„Körülötte mindenki összepakolta a számítógépeket és minden mást a mérnöki irodában, miközben ő csak ült, és a mérnökével együtt átnézte az adatokat, a televíziós közvetítéseket és mindenfélét – folytatta Newey. – Meg akarta érteni, mit tudna jobban csinálni, ha újra előállna ez a helyzet. Úgy vélem, ez az elkötelezettség az istállóra is átragadt. Ennek következtében a csapat gyakran hajlandó volt plusz erőfeszítésre, mert látták az elvégzett munkáját.”

A brit szakember utolsó mondatának vélhetően nem is abban az évben volt jelentősége, hiszen Vettel tizenegy győzelemmel végtelenül simán védte meg világbajnoki címét. A következő szezon elején azonban korántsem kapott annyira domináns autót, ráadásul kiesések is hátráltatták, így nem volt könnyű dolga. Sokak szerint abban az évben Fernando Alonso nyújtotta a legjobb teljesítményt a pályán, de nem kizárt, hogy a végül újra diadalmaskodó német pilóta ezt a háttérben elvégzett munkájával ellensúlyozta.

„2012 elején az autó egyáltalán nem volt jó – fogalmazott Newey. – Igyekeztünk megérteni a kocsit, hogy visszataláljunk a helyes útra. Sebastian ott ült a mérnökökkel, és próbált rájönni, hogy milyen hiányossága van az autónak, és neki mit kell tennie ezzel kapcsolatban. Rengeteg időt töltött a szimulátorban, és tesztelte az elméleteinket, hogy működnek-e. Ez az elkötelezettség mérnöki oldalon is segített nekünk, hogy javítsunk az autón.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss