2024. április 19. 14:39

KezdőlapF1Ebben az esetben dönthet a visszavonulás mellett Lewis Hamilton

Ebben az esetben dönthet a visszavonulás mellett Lewis Hamilton

-

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton elmondta, mi az a forgatókönyv, aminek a megvalósulása esetén jobban teszi, ha inkább felhagy a versenyzéssel.

Lewis Hamilton a minap töltötte be 38. életévét, de az idén még biztosan a Forma-1-es mezőny tagja lesz, és jó eséllyel azután is, hiszen korábban ő és Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is kijelentette, hogy meg kívánják hosszabbítani a hétszeres világbajnok 2023 végén lejáró szerződését. 

Noha Wolff öt évről beszélt, Hamilton szavai inkább arra engedtek következtetni, hogy ennyire hosszú távra már nem tervez. Emellett az egyik nyilatkozatában megjegyezte, milyen remek lenne világbajnokként visszavonulni, így az sem zárható ki, hogy amennyiben az új szerződésének lejárta előtt megszerzi a 8. vb-címet, azzal fejezi be a pályafutását.

Eközben ugyanakkor számolni kell azzal is, ami előbb-utóbb a legtöbb sportoló pályafutásában elérkezik, azaz a motivációvesztéssel. Hamilton esetében ez még nem áll fenn, de ő is tisztában van vele, hogy amennyiben eljön a nap, hogy már nem akar mindent alárendelni az F1-nek, jobb lesz, ha inkább befejezi.

A RacingNews365 azon kérdésére, hogy miként látná a jövőjét a sportágban akkor, ha tavaly is a világbajnoki címért harcolt volna, Hamilton úgy felelt, hogy „ez nehéz kérdés”, majd kifejtette, hogy lehet akkor most nagyon másként tekintene a helyzetre.

Hamilton a vártnál korábban visszavonulhat? – „Már nem a motorsport számomra a legfontosabb”

„Ha olyan évünk lett volna [2022-ben, mint 2021-ben], és egész szezonban az élen csatáztunk volna, ki tudja, most hol lennék. Szerintem minden évben fel kell magadnak tenned a kérdést, hogy hajlandó vagy-e annyit, ha nem többet beletenni, mint akkor, amikor elkezdted. Hajlandó vagy-e minden idődet a felkészülésre áldozni, edzeni, együtt dolgozni a csapattal és teljesíteni. Ha eljön a pillanat, amikor már csak megjelenek és elvagyok, akkor már nem fogok ide tartozni és nem érdemlek meg itt egy helyet. És akkor kell majd abbahagynom” – jelentette ki.

Egyelőre azonban úgy érzi, még nem jött el ez a pillanat. „Felteszem magamnak a kérdést, hogy képes vagyok-e megtenni ezeket a dolgokat, és meg akarom-e tenni őket. A válasz pedig az, hogy igen.”

És motiváció is akad bőven, hiszen azok után, hogy 2021-ben az utolsó versenyen, finoman fogalmazva is ellentmondásos körülmények között bukta el a nyolcadik bajnoki címet, 2022-ben a Mercedes elszúrta az új autót, így esélye sem volt harcolni az év végi elsőségért.

Max Verstappen, Lewis Hamilton, Mercedes, Red Bull, Brazil Nagydíj
A tavalyi szezon végére feljavuló Mercedes Brazíliában a Red Bullt is elkapta Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Nyilván vissza kell szereznünk a bajnoki címet. Imádom a küldetést és a kihívást a csapatommal. Minden egyes ember a csapatban és a garázsban annyi időt szentelt ránk az életéből, évről évre utaztak, a 2022-es pedig mindannyiunknak több szempontból is nagy kihívást jelentő év volt. De gyönyörű volt látni az utazást, amin mindannyian részt veszünk, és hogy miként tartottunk össze.”

Hamilton elmondta, nagyon hálás azért, hogy láthatta, munkatársai ilyen nehéz időkben is mennyire nyitottak, és nem féltek kimutatni a sebezhetőségüket. „Alig várom, hogy ismét sikeresek legyünk és végre megszerezzük azt a bajnoki címet. Emiatt fogja megérni ez a sok kemény pillanat.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss