2024. április 18. 19:21

KezdőlapF1Hamilton a vártnál korábban visszavonulhat? - „Már nem a motorsport számomra...

Hamilton a vártnál korábban visszavonulhat? – „Már nem a motorsport számomra a legfontosabb”

-

Jövőre még biztosan itt lesz, és ha meghosszabbítja 2023 végén lejáró szerződését, akkor vélhetően azután is, de lehet egy olyan forgatókönyv, amely esetén visszavonulhat.

Lewis Hamilton 38 évesen pályafutása 17. szezonját fogja kezdeni jövőre a Forma-1-ben, és bár a jelenlegi szerződése 2023 végéig szól, a hétszeres világbajnok már korábbam előrevetítette, hogy meg fogja hosszabbítani azt. A Sport Bildnek adott interjúban azonban volt néhány olyan megjegyzése, amelyek alapján nem zárható ki, hogy a Mercedes sztárja akár a vártnál korábbi visszavonulás mellett is dönthet.

Hamilton elmondta, hogy az idei, számára győzelem nélküli év nemhogy csökkentette volna a motivációját, hanem még éhesebbé tette a sikerre, és megtanította értékelni azokat az eredményeket is, amiket korábban nem feltétlenül tudott. „Néhány eredmény győzelemmel ért fel, még ha nem is volt az – nyilatkozta. – Azelőtt annyi sikerben volt részünk, hogy egy kissé üresnek éreztem. Nyertünk, de ez volt a várható. Furcsa ez, mert nyerni olyan nagyszerű dolog. De még szebb volt látni, hogy mennyire örültünk az apró lépéseknek.”

Már megvan Hamilton utódja a Mercedesnél?

„Az ötödik helyért küzdöttünk, és mindenki izgatott volt. Aztán a negyedikért, és akkor is mindenki teljesen izgalomba jött. Jó élmény volt ennyire boldognak lenni egy negyedik vagy ötödik hely miatt. És ott volt az érzés, hogy felküzdjük magunkat, hogy megszerezzük az első dobogós helyezést, és hogy már majdnem ott vagyunk. Erre mindannyiunknak szüksége volt.”

A hétszeres világbajnok bevallotta, hogy az idén megtanulta jobban értékelni a sikert, és bár csak második lett Brazíliában csapattársa mögött, aki a Mercedes idei egyetlen győzelmért szerezte, mégis „elképesztően boldog” volt a csapat teljesítménye miatt.

Ezekből is leszűrhető, hogy a motivációja töretlen, ismét nyerni akar, és ezért fogja meghosszabbítani a szerződését. Hogy hány évvel, azt persze nem árulta el, de azt igen, hogy azért nagyon hosszú távra már nem tervez. „Olykor felkelsz, és ott van ez az érzés, hogy nem akarom többé ezt csinálni. Máskor meg arra gondolsz, hogy még egész életemben ráérek más dolgokat csinálni, és több mindent akarok elérni [a Forma-1-ben]. Nem lesz nagyon hosszú időre szóló [a szerződéshosszabbítás], de egyértelműen maradni fogok.”

Hamilton következő válasza pedig kételyeket ébreszthet azzal kapcsolatban, hogy ha esetleg jövőre ismét világbajnok lesz, kitölti-e az új szerződéséből hátralevő időt. De ugyanez igaz az összes olyan idényre, amely nem a szerződése szerinti utolsó esztendő. Kérdésre ugyanis a Mercedes veteránja elmondta: „Világbajnokként visszavonulni szerintem minden sportoló álma, úgyhogy az enyém is.”

Hamilton nem nyert semmit az idén, de így is megmentette Russell karrierjét

Ez persze nem mindenkinek sikerül, miként Hamilton barátjának és szövetségesének, a sisakot az idei év végén szögre akasztó Sebastian Vettelnek sem jött össze. A négyszeres világbajnok azonban – hiába fiatal még – nem akarta már az egész életét alárendelni szeretett sportágának, és a családjával, illetve más, számára fontos dolgokkal is szeretett volna foglalkozni.

Elmondása szerint Hamiltonnál is eljött már a pillanat, hogy nem az F1 tölti be a központi szerepet a gondolkodásában, egy újabb vb-cím így akár a befejezésre is sarkallhatja őt. „Számomra sem a motorsport a legfontosabb. Talán, amikor gyerek voltam, és valószínűleg akkor is, amikor elkezdtem a Forma-1-ben versenyezni, az volt. De mióta a 30-as éveimbe léptem, rájöttem, hogy az élet arról szól, hogy emlékeket gyűjtsünk a barátokkal és a családdal. Kulcsemlékekről szól azokkal az emberekkel, akik a legtöbbet jelentik neked. Erre fókuszálok és úgy tervezem a dolgaimat, hogy ilyen pillanatok szülessenek, mert hosszú távon ez az, amit magaddal viszel” – mondta.

Arra, hogy mikor jön el annak az ideje, hogy Hamiltonnak már egyáltalán nem lesz fontos az F1, és inkább élete következő szakaszába lépne, még nehéz válaszolni, de egy újabb világbajnoki cím könnyen arra sarkallhatja az abban az esetben már a vb-címek terén is egyedüli csúcstartóvá váló britet, hogy megtegye ezt a lépést.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss