2024. április 19. 07:16

KezdőlapF1Már megvan Hamilton utódja a Mercedesnél?

Már megvan Hamilton utódja a Mercedesnél?

-

Ralf Schumacher nem tartja kizártnak, hogy Lewis Hamilton jövő év végén távozik a Forma-1-ből, és úgy véli, ez esetben akár unokaöccsét, Micket is beültethetik az autóba. A Mercedes motorsportrészlegének egykori alelnöke szintén nem tartja kizártnak ezt a forgatókönyvet.

Mick Schumacher számára rosszul indult és minden bizonnyal nagyrészt ennek köszönhetően rosszul is végződött az idei szezon. A német pilóta az idény elején többször is csúnyán összetörte autóját, ráadásul tempója elmaradt Kevin Magnussenétől, és után hiába javult fel, a Haas megköszönte neki a munkát. Ugyanakkor többen is úgy vélik, hogy hosszú távon akár még jól is kijöhet ebből a helyzetből.

A 23 éves versenyzőnek a Mercedes dobott mentőövet, hiszen a csillagos istálló szerződtette őt teszt- és tartalékpilótának. Bár egyelőre nincs szó arról, hogy a jövőben állandó jelleggel lehetőséget kapjon a csapatnál, néhányan már erről kezdtek el találgatni. Köztük nagybátyja, Ralf Schumacher is, aki azzal érvelt, hogy Lewis Hamilton szerződése 2023 végén lejár.

„Ez egy nagyszerű lehetőség Mick számára – nyilatkozta a hatszoros F1-es futamgyőztes a Sport1.de-nek. – Egy élcsapatnál figyelheti a munkát, és sokat tanulhat. Ő nem csupán fejlesztőpilóta, aki a szimulátorban segíthet visszatérni a Mercedesnek a csúcsra, [hiszen] tartalékversenyzőként egy állandó pilótát kell helyettesítenie, ha az kiesik. Az elmúlt három évben gyakran állt elő ilyen helyzet. Lewis Hamilton még mindig abszolút élversenyző, de már nem a legfiatalabb. Szóval soha nem lehet tudni, szerintem ez a csapat és Mick számára is kedvező szituáció.”

Sokan úgy vélik, hogy Mick Schumacher számára hosszabb távon az Audi jelenthet megoldást, főleg a vezérigazgatónak szerződtetett Andreas Seidllel a fedélzeten. Ezt Ralf Schumacher sem tartja elvetendő ötletnek, de úgy véli, hogy „a Mercedesnél is történhet valami”. Szerinte erre elsősorban akkor van esély, ha Hamilton idén is kikap csapattársától.

Megőrült a csapatfőnökpiac – a McLaren vezetője is távozik

„Tételezzük fel, hogy George Russell ismét gyorsabb lesz Lewis Hamiltonnál – fogalmazott. – Vajon akkor [Hamilton] folytatni fogja egyáltalán? Ez izgalmas lesz. Lewis viszont akkora megbecsültségnek örvend a Mercedesnél, hogy ő maga dönthet, mindenesetre a pénz nem lesz tényező számára, abból neki több mint elég van. Az lesz a döntő szempont, hogy kinek fekszik majd jobban az autó.”

Ahhoz, hogy Mick Schumacher a Mercedes állandó versenyzője legyen, nyilvánvalóan nem csak Hamilton visszavonulásának kell megvalósulnia, hiszen ez esetben minden bizonnyal bőven lesz jelentkező az ülésre. Ugyanakkor nem csupán unokabátyja tartja elképzelhetőnek ezt a forgatókönyvet, hanem a Mercedes motorsportrészlegének egykori alelnöke is.

„Véleményem szerint ez valóban váratlanul nagy szerencse Mick számára, és a Mercedes jól teszi, hogy egy német pilótát szerződtet a Forma-1-es csapatához – jelentette ki a Redaktionsnetzwerk Deutschlandnak a 2012-ig a márka kötelékében lévő Norbert Haug. – Semmi sem lehetetlen, ha Mick koncentráltan, szorgalmasan és a tanulás iránti lelkesedéssel oldja meg a rábízott feladatokat, és én pontosan ezt feltételezem.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss