2023. február 06. 13:59
KezdőlapF1Szakadékba zuhant és megégett, de a toronyba csapódást már nem élte túl...

Szakadékba zuhant és megégett, de a toronyba csapódást már nem élte túl a népszerű F1-es pilóta

-

66 évvel ezelőtt vesztette életét Ken Wharton, aki 15 Forma-1-es futamon indult, de legnagyobb sikereit más kategóriákban érte el, ráadásul olykor saját gyártású autót vezetett. A népszerű brit pilóta számos nagy bukást megúszott, de a Ferrari volánja mögött végzetes balesetet szenvedett.

1957. január 12-én, azaz éppen 66 évvel ezelőtt hunyt el Ken Wharton. A brit pilóta nagy ismertségre és népszerűségre tett szert hazájában, mivel egyrészt több nagy sikert is elért pályafutása során, másrészt mérnökként többször is saját gyártású autóval versenyzett. Haláláig borzalmasan szerencsésnek mondhatta magát, mivel már korábban is több nagy balesetet úszott meg (viszonylag) ép bőrrel, de azon a bizonyos napon nem volt esélye a túlélésre.

Wharton 1916. március 21-én született. 19 évesen kezdett el versenyezni, majd a második világháború után az akkoriban kifejezetten népszerűnek számító hegyi versenyeken szerepelt. Nem is sikertelenül, hiszen 1951-ben Stirling Moss, a Forma-1 későbbi 16-szoros futamgyőztese mögött végzett második helyen egy freiburgi viadalon, a brit bajnokságot pedig megnyerte. Ez utóbbit egyébként a következő három évben megismételte, így a mai napig ő az egyedüli, aki zsinórban négyszer végzett ennek a pontversenynek az élén.

Emellett más kategóriákban is eredményesnek számított. A brightoni triálversenyen sorozatban háromszor nem talált legyőzőre, és ugyanennyiszer nyerte meg a Tulipán Ralit, Hollandia legrégebbi raliversenyét. A hosszútávú versenyzésben szintén megállta a helyét: az 1953-as Le Mans-i 24 órás versenyen kategóriagyőzelmet aratott, míg egy évvel később a Reimsi 12 óráson az akkor már évek óta a Forma-1-ben szereplő Peter Whiteheaddel közösen, egy Jaguar D-Type volánja mögött diadalmaskodott.

A formaautózásban kevésbé volt sikeres, bár a világbajnokságba nem számító futamokon azért többször felállhatott a dobogóra. Annak ellenére, hogy a Forma-3-ban nem ért el számottevő eredményeket, az 1952-es szezonnyitó Svájci Nagydíjon debütálhatott az F1-es pontversenyben, egy Frazer-Nash volánja mögött, a Scuderia Franera színeiben.

Wharton a tizenharmadik helyre kvalifikálta magát, ám a leintésnél a negyedik helyen állt. Azonban ehhez hozzá kell tenni, hogy egyrészt kétkörös hátrányban ért célba, másrészt valójában csak Toulo de Graffenriedet előzte meg a pályán, a többiek mind kiestek előle. Ráadásul alighanem minden másképp alakult volna, ha a későbbi világbajnok Alberto Ascari, a szintén Ferrari-versenyző Luigi Villoresi, valamint Juan Manuel Fangio is részt vesz a viadalon. Előbbi az Indy 500-as szereplése, míg csapattársa egy közúti baleset, hagyta ki a futamot, a címvédőnek pedig egyik csapattal sem volt szerződése. Ebből a szempontból nagy kérdés, hogy Piero Taruffinak lenne-e futamgyőzelme, ha a három említett pilóta is ott van a rajtrácson. (Az olasz versenyző halálának egyébként szintén ma van az évfordulója, 1988-ban vesztette életét.)

Embed from Getty Images

Wharton ezzel le is tudta egyetlen pontszerzését a Forma-1-ben, hiszen innentől kezdve 1955-ig még 14 futamon vett részt, amiből hatszor kiesett, és a többi alkalommal sem végzett az első ötben, a leggyorsabb kört pedig egyszer sem futotta meg. A brit pilóta a Cooper, a Maserati és a Vanwall autóját is vezette. Az olasz márkával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az 1954-es Német Nagydíjat Villoresivel együtt azért hagyták ki, mert márkatársuk, Onofre Marimón halálos balesetet szenvedett az időmérőn.

A sokadik nagy bukást már nem úszta meg

Whartonra az eredményei mellett leginkább azért emlékeznek sokan, mert számos hatalmas bukást megúszott viszonylag olcsón. Már első versenyeinek egyikén, 1935. augusztus 17-én látványos balesetet szenvedett, amikor az Austin Sevenjével felborult a Donington Park Redgate-kanyarjában. Szerencséjére csupán kisebb horzsolásokat szenvedett a karján, ám ezzel bőven nem volt vége a nagy eséseknek.

Jóval később, az 1952-es Monte-Carlo-ralin Fordja egy szakadékba zuhant, és egy összetört Citroënre esett, ám Whartonnak hihetetlen módon ekkor sem esett baja. Egy évvel később már-már csodával határos módon maradt épségben: egyik példaképe, Fangio a szívén viselte a brit versenyző karrierjét, és többször is tanácsokat adott neki. Az 1953-as, Albiban rendezett Forma-2-es versenyen azonban a Maestro a szokásosnál nagyobb tempóban vett be egy amúgy sem lassú kanyart, a mögötte haladó Wharton pedig le akarta őt követni. Rajta viszont már kifogott ez a sebesség, és kirepült az autójából, ám egy árokban landolva nem sérült meg, ellenben tökéletes kilátása nyílt arra, hogy a szaltózó BRM összetörik.

Két évvel később két újabb balesetet úszott meg. A silverstone-i BRDC International Trophyn elszenvedett bukása után az autója kigyulladt, Wharton pedig égési sérüléseket szenvedett. Pár hónappal később, egy észak-írországi sportautóversenyen pedig belekeveredett egy tömegkarambolba, amelyben két pilóta is életét vesztette.

Embed from Getty Images

Ekkor még nem tudhatta, hogy mindez nála is hamarosan bekövetkezik. 1957 elején szintén egy sportautófutamon indult el egy Ferrari Monza volánja mögött. A viadal 18. körében Jack Brabhammel és a hazai pályán versenyző Bob Gibbonsszal csatázott, amikor a brit pilóta előzési manőverbe kezdett. A manőver azonban végzetesnek bizonyult, ugyanis az autó a pálya melletti időmérő toronynak csapódott, majd háromszor átfordult, és fejjel lefelé állt meg. (A balesetről videó is készült.) A 40 éves versenyző ekkorra már kirepült a kocsiból, ám sérülései végzetesnek bizonyultak, és egy órával a kórházba szállítását követően meghalt. Népszerűségét jól mutatja, hogy temetésén több mint 1100 ember vett részt.

Friss