back to top
2024. november 21. 18:07

KezdőlapF116 pilótacserét és az F1-legendának maradandó sérülést hozott minden idők egyik legbrutálisabb...

16 pilótacserét és az F1-legendának maradandó sérülést hozott minden idők egyik legbrutálisabb futama

-

1955. január 16-án rendezték minden idők egyik legkeményebb F1-es versenyét Argentínában. A mezőny tagjai annyira kimerültek a hőségben, hogy mindenkinek szüksége volt ilyen-olyan segítségre, ami manapság elképzelhetetlen lenne. A futamgyőztes pilóta maradandó sérüléseket szenvedett.

Ahhoz, hogy egy pilóta megfelelően tudjon teljesíteni a Forma-1-ben, a megfelelő vezetési tudás és felkészültség mellett a másik minimumfeltétel, hogy fizikailag a lehető legjobb állapotban legyen. Nem volt ez másképp a hőskorban sem, ám előfordult, amikor a körülmények a legjobbakkal is kibabráltak. Ennek egyik, ha nem a legékesebb példája az 1955-ös Argentin Nagydíjon történt, amelyet éppen 68 éve rendeztek, és a legtöbb pilótának muszáj volt átadnia az autót.

Ez a mondat vélhetően több ponton is magyarázatra szorul. Egyrészt mai fejjel már egyáltalán nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy januárban F1-es versenyt rendezzenek, pedig ez messze nem csak az 50-es években volt jellemző. Olyannyira, hogy még az 1982-es Dél-afrikai Nagydíjat is az év első hónapjában tartották, de az is előfordult, hogy ugyanezen a helyszínen már újévkor összemérték a tudásukat a pilóták.

Ami viszont csak az 50-es években volt jellemző, az a futam alatti pilótacsere. Akkoriban megengedett volt, hogy egy versenyző átadja az autóját az egyik csapattársának. Ez esetben egyenlő arányban elosztották a pontokat egymás között, függetlenül attól, hogy melyikük hány kört tett meg. Ez általában akkor történt meg, ha az adott csapat első számú pilótája kiesett, hiszen ilyenkor az istálló egy másik autójával folytatta a versenyt, hogy maximalizálja a pontjait. Ez az oka, hogy az F1-es versenyzők győzelmeinek számát összeadva hárommal nagyobb számot kapunk, mint ahány F1-es viadalt rendeztek az elmúlt 73 évben.

Embed from Getty Images

Arra viszont akkoriban is nagyon ritkán volt példa, hogy egy kocsit összesen három pilóta juttasson célba. Az 1955-ös Argentin Nagydíjon azonban ez is megtörtént, ráadásul nem is egy esetben, ugyanis a mezőny tagjainak nagy része egyszerűen fizikailag nem bírta a hőséget. Sőt, valójában azoknak is szükségük volt segítségre, akiknél a végeredmény alapján ez nem látszik.

Buenos Airesben már harmadszor rendeztek futamot, és mivel a déli féltekéről van szó, ez a legnagyobb nyári melegben zajlott. Az előző két évben azonban ez nem okozott nagy problémát, hiszen összesen egy pilótacserére volt szükség. Az 1955-ös idénynyitón azonban extrém magas volt a hőmérséklet, ami extrám futamot hozott.

A hazaiak kedvence, és az akkori Forma-1 egyik legnagyobb sztárja, Juan Manuel Fangio a harmadik helyről indult, ám már az első kör végére átvette a vezetést. Mindez azonban nem tartott sokáig, hiszen Alberto Ascari, majd a másik argentin élmenő, José Froilán González is visszaelőzte. A Lancia kétszeres világbajnoka azonban a 22. körben hibázott, és összetörte az autóját, így feladta a versenyt. Nem sokkal később Stirling Mossnak az üzemanyagrendszere, Maurice Trintignant-nak pedig a motorja romlott el.

Innentől vélhetően még most, a televízió és a Live Timing segítségével is nehezen lennének követhetőek az események, nemhogy akkor. Ami egyértelmű, hogy a Lancia hamar kiszállt a küzdelemből, ugyanis Ascari kiesése előtt Luigi Villoresi autója üzemanyag-szivárgás miatt adta meg magát, majd a veterán pilóta Eugenio Castellotti versenygépét vette át, de azt összetörte.

A többiek szintén megkezdték a cserék sorát. Elsőként az 1950-es világbajnok hajtott be a bokszba, miután teljesen kimerült, és Umberto Magliolinak adta át a volánt. Ezt követően a másik állva maradt Ferrarit vezető González szervezete sem bírta a gyűrődést, így Farina kisvártatva újrakezdhette a körözést. A Maserati pilótáinak nagy része is küszködött az elemekkel: Harry Schell, Jean Behra, Luigi Musso és Sergio Mantovani váltogatták egymást összesen három autóban, illetve az amerikai pilóta egy negyedikben is ült, ezek közül egyébként kettő ért célba. A Mercedesnél pedig Hans Herrmann, Karl Kling és Moss cserélgették egymást.

A futam bő három óráig tartott, és összesen hét kocsi látta meg a kockás zászlót. A verseny során összesen 16 pilótacsere volt, és Trintignant, Behra, valamint Schell három autót is vezetett. A többséget tehát túlságosan nagy kihívás elé állították a körülmények, de akadt két pilóta, aki úgy teljesítette a 375 km-t, hogy egyszer sem adta át a munkaeszközét.

Igaz, ők is kénytelenek voltak segítséghez folyamodni, ami egyébként lassította őket. Fangio szűk másfél másodperccel nyerte meg a futamot, miután González hibázott mögötte, ráadásul a leggyorsabb körért járó pontot is begyűjtötte, ám egyszer ideiglenesen elvesztette a vezetést, amikor kénytelen volt kiállni, mert muszáj volt innia. Az ötödik helyen záró Roberto Mieres pedig többször is kiment a bokszba, ahol hideg vizet öntöttek rá, hogy ezzel tartsa frissen magát.

„Minden égetett a pilótafülkében, még a kormánykerék is – számolt be a verseny győztese az elképesztő körülményekről. – Bizonyos pillanatokban a hőmérséklet százhúsz fokra nőtt. A futam feléig alig kaptam levegőt. Aztán González üldözőbe vett, és természetesen folyamatosan tájékoztattak a próbálkozásairól. Úgy gondoltam, biztosan lesznek következményei ennek az üldözésnek a bátor Ferrari-pilóta számára, így is történt. Ami engem illet, nekem mindig volt tartalékom a sebesség tekintetében, hogy szükség esetén meg tudjak indulni, de erre nem került sor. Hála istennek minden jól végződött. Soha, soha nem fogom elfelejteni ezt a futamot.”

Ez utóbbi egyébként egészen biztos, hiszen a Maestro élete végéig őrizte magán a verseny nyomait. Állítólag a viadal előtt egy hónappal hazájába költözött, és csupán egy litert ivott naponta, hogy így akklimatizálódjon, de egyvalamire nem tudott felkészülni. A kipufogó annyira felhevítette az autó belső részét, hogy a lábán égési sérüléseket szenvedett. Nagy szerencséje volt, hogy a következő, Monacói Nagydíjat csak május végén tartották, mert három hónapig tartott a felépülés, de a sebhely soha nem tűnt el teljesen.

A sors iróniája, hogy a következő évben Fangio úgy nyerte meg hazája versenyét, hogy pilótacserére volt szükség, igaz, nem a hőség miatt. Az akkor már a Ferrarinál versenyző pilóta eredeti autójában meghibásodott az üzemanyagpumpa, ám Musso átadta neki az autóját. Ennek következtében az olasz versenyző egyetlen F1-es diadala valójában egy fél győzelem volt.

Friss