2024. április 19. 09:12

KezdőlapF1„Hatalmas űrt fogok érezni" – minden szétesik, amikor Hamilton életében is eljön...

„Hatalmas űrt fogok érezni” – minden szétesik, amikor Hamilton életében is eljön az elkerülhetetlen?

-

Lewis Hamilton a közelgő visszavonulásáról is őszintén beszélt élete első podcast-interjújában.

Noha szerződéshosszabbítás előtt áll a Mercedesszel, január elején töltötte be a 38. életévét, így kétségtelenül pályafutása utolsó szakaszában jár. És miközben számít rá, hogy a legtöbb élsportolóhoz hasonlóan őt is sokként fogja érni, amikor majd visszavonul, tudatosan készíti elő a Forma-1 utáni életét. Lewis Hamilton Jay Shetty podcastjában többek között erről is beszélt.

„Banánnal dobáltak és az n-betűs szót használták” – Hamilton élete legnagyobb traumájáról beszélt

„Imádom, amit csinálok, úgyhogy igazán kemény lesz, amikor majd befejezem a versenyzést. 30 éve versenyzem, és amikor az ember elkezd agyalni, azt kérdezi, hogy mi fog felérni ezzel?”

„Valószínűleg soha semmi nem fogja pótolni azt, amikor az ember belép a stadionba, vagy ott van egy versenyen, a sportág csúcsán, a rajtrács elején, azokat az érzelmeket. Amikor abbahagyom, hatalmas űrt fogok érezni.”

Mint a legtöbb élsportoló esetében, Hamilton életének nagy részét is az tölti ki, hogy miként tud minél jobbá válni. Ilyenkor pedig benne van a pakliban, hogy az embert felkészületlenül éri, amikor hirtelen teljesen más helyzetben találja magát.

„Amikor más sportolókkal beszéltem, arról beszéltünk, hogy ha nagyon arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobbak legyünk abban, amit csinálunk, más dolgok, amiket szeretünk, minden más háttérbe szorul. Hogyan maradhatsz fókuszált, és fedezheted fel közben más képességeidet és szenvedélyeidet?”

„Beszéltem néhány emberrel, akik visszavonultak, és sokuk azt mondta, hogy különösen, amikor visszavonultak, minden szétesett, minden a földre omlott. Semmihez nem tudtak kezdeni, aztán rájöttek, hogy mi lesz a következő lépésük. Átestek a felfedezés érzelmi hullámvasútján, ami időbe telik.”

Reagált a Mercedes a Hamilton szerződéséről szóló vad pletykákra

Hamilton ugyanakkor már most is rengeteg dologgal foglalkozik a pályán kívül, legyen szó környezetvédelemről, jótékonykodásról vagy a kisebbségek melletti kiállásról.

„Próbálok tanulni ezekből a dolgokból, és alkalmazni őket abban, hogy megtaláljam, mivel kapcsolatban vagyok még szenvedélyes. Ma már úgy érzem, hogy rengeteg dolog van készülőben, hogy amikor visszavonulok, hálás legyek azért, hogy valami jobb dologba foghatok. Ugyanakkor kétségem sincs, hogy nekem és az apukámnak mindig is el kell majd mennünk a gokartpályára, mert mindig versengő alkat leszek. Ez benne van a DNS-emben, és soha nem fog megváltozni. Mindenben versenyzem.”

A hétszeres világbajnok elárulta, hogy a 20 éven át az NBA-ben kosárlabdázó, a liga történetének egyik legnagyobb játékosaként visszavonuló, 2020 januárjában helikopterbalesetben életét vesztő Kobe Bryant példájából merít erőt, hiszen a Los Angeles Lakers klasszisa egyáltalán nem traumaként élte meg, amikor abbahagyta a kosárlabdázást, és kifejezetten élvezte, hogy más dolgokba is kiteljesedhet, és többek között átadhatja a tudását a jövő nemzedékének.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss