2024. március 28. 22:40

KezdőlapF1Még mindig a legnagyobb tavalyi probléma hátráltatja a Ferrarit

Még mindig a legnagyobb tavalyi probléma hátráltatja a Ferrarit

-

Az idei autó jobb, mint a tavalyi, de bőven vannak még megoldandó problémái a csapatnak.

A Ferrari nem kezdte rossz formában az idei évet, hiszen az előszezoni tesztelés alapján ott lehet a Red Bull mögött a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, de azért hátrafelé is figyelnie kell a hatalmas előrelépést produkáló Aston Martin és a Mercedes miatt is.

A maranellóiaknak korántsem volt annyira sima a felkészülésük, mint az RB19-cel szárnyaló Red Bullnak, ám legalább bízhatnak abban, hogy amennyiben sikerül zöld ágra vergődniük a 2023-as autóval, előreléphetnek.

A Formu1a.uno egyik, Ferrarinál dolgozó forrása megerősítette, hogy az SF-23-assal az ideálisnál nagyobb hasmagassággal köröztek a teszten, hogy mérsékeljék az időnként még az idei autóval is fellépő delfinezést. Az kívülről is látszott, hogy Leclerc és Sainz alatt időnként igencsak elkezdett pattogni az autó, vélhetően ekkor kísérleti jelleggel közelebb engedték azt az aszfalthoz.

A Red Bull érinthetetlen, a Ferrari még a dobogóról is lecsúszhat a bahreini szezonnyitón

Az olasz szaklap információi szerint a felfüggesztéssel is kísérletezett a Scuderia, amely nem igazán találta még meg a megfelelő egyensúlyt az idei autóhoz. Ebben szerepe lehet a Pirelli új gumijainak is, amelyek nagyobb tapadást biztosítanak az első tengelyen, mivel alacsonyabb nyomással lehet üzemeltetni őket. A gumikból adódó gyorsulást 1,5 másodperc körülire saccolta Mario Isola, a Pirelli motorsport-főnöke.

A Formu1a.uno megjegyzi, hogy a Ferrari várhatóan agresszívabb megközelítéssel vág majd neki az eheti bahreini versenyhétvégének, azaz lejjebb engedi majd a padlólemezt, azaz gyorsulásra számíthatunk.

De nemcsak a nagyobb hasmagasság miatt viselkedett dívaként az autó (különösen Charles Leclerc alatt), hanem az első tengellyel kapcsolatos aerodinamikai jellegű problémák miatt is. Erre megoldás lehet a várhatóan az idei harmadik futamra, az Ausztrál Nagydíjra elkészülő új első szárny, miként javíthat a helyzeten a már a Bahreini Nagydíjon érkező új hátsó szárny is. Ezt Leclerc autójára már a teszten feltették, ám rögtön elromlott rajta a DRS, így kénytelenek voltak visszatenni az alacsonyabb leszorítóerős változatot.

Már a rajt előtt támadják a Ferrari trükkös megoldását?

Az SF-23-as összességében gyorsabb autó lett a tavalyi F1-75-ösnél, ám egyelőre komplikáltabb kihozni belőle a benne rejlő teljesítményt. Az új hátsó szárny mellett a Bahreini Nagydíjon segítheti a maranellóiakat az is, hogy az időmérőt és versenyt villanyfénynél rendezik, a teszten ugyanis magas pályahőmérséklet mellett küszködtek a legjobban, és ekkor volt leginkább szembetűnő az autó alulkormányzottsága.

Ami pedig egyértelmű előrelépést tavaly óta, az az, hogy a kocsi sokkal hatékonyabb lett: egy rivális csapat mérnökének elmondása alapján a GPS-adatokból kiindulva az SF-23-as 10 km/h-val képes jobb tempóra az egyenesben az F1-75-nél ugyanakkora leszorítóerő mellett, ami azt is eredményezheti, hogy a tavalyi évvel ellentétben a gyors dzsiddai pályán jobbak lesznek, mint Bahreinben.

Hogy ez mire lesz elég, az majd kiderül, de egyelőre egyértelműen a Red Bull van az élen, amelynek autója továbbra sem delfinezik, valamint remekül kezeli a gumikat, és az egyensúlyával sincsenek gondok. Ugyanez elmondható a bizonyos mértékben a bikások által követett aerodinamikai filozófiát másoló Aston Martinról és Alfa Romeóról is, ami bizonyára nem véletlen.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss