2024. április 20. 12:19

KezdőlapF1A Ferrari elengedte a Red Bullt és inkább a dobogót védi, azaz...

A Ferrari elengedte a Red Bullt és inkább a dobogót védi, azaz Alonsóra és a Mercedesre figyel

-

A Bahreini Nagydíj időmérője hatalmas csatát is hozhatott volna Max Verstappen és Charles Leclerc között a pole pozícióért, de nem hozott, mivel a Ferrari inkább a futamra koncentrált. Ám a maranellóiak nem a Red Bull ellen készülnek ezzel a lépéssel, hanem sokkal inkább hátrafelé kacsintgatnak.

Noha a Q3 első mért körei után Charles Leclerc mindössze egy tizedmásodperccel volt elmaradva az élen álló Max Verstappentől, a Ferrari úgy döntött, hogy nem küldi ki a monacói pilótát a harmadik szakasz végén, és inkább megspórol egy lágy gumiszettet (vélhetően Sainz-cal is megtették volna ezt, csak a spanyol hibázott az első körében, így neki nagyobb szüksége volt arra, hogy javítson az idején).

„Nem volt semmilyen probléma. Csatában voltunk a pole-ért, ami őszintén meglepett, mert nem számítottam erre a tesztelés és a kissé nehézkesen alakuló szabadedzések után. De sikerült megtalálnunk a tempót az időmérőre, ami remek. Ugyanakkor észben kell tartanunk, hogy a versenytempó terén a jelek szerint hátrányban vagyunk a Red Bullhoz képest. Szerintem jobb, ha harmadik helyről indulunk új gumikkal, mintha az elsőről kissé kopottakkal. Nem tudom, hogy megszereztük-e volna a pole-t, vagy sem, de szoros lett volna” – nyilatkozta Leclerc az időmérő után.

A Ferrari feladta a pole-t, hogy taktikázzon, ezzel hatalmas csatától fosztva meg a nézőket

Sokakban felmerült a kérdés, hogy amennyiben a Ferrari előre tervezetten gumit spórolt, miért nem a Q3 végén küldte ki Leclerc-t, amikor jobbak voltak a körülmények (ezt mutatja, hogy mindenki javított, aki akkor is kiment). Erre magyarázat lehet az, hogy a maranellóiak nem akartak kockáztatni azzal, hogy csak egyetlen körre hagynak időt Leclerc-nek, hiszen amennyiben hibázik, nem tudott volna javítani. Ezért inkább azt választották, hogy fusson egy kört a Q3 elején, és amennyiben az elég jól sikerül, többet nem próbálkozik.

Az időmérőre talált tempót mellesleg magyarázhatja, hogy a Ferrari mindenki másnál többet tartalékolt a motorjával a szabadedzéseken, Sainz és Leclerc ugyanis 5-8 km/h-val lett gyorsabb a célegyenesben a harmadik szabadedzéshez képest, ami rengeteg.

Charles Leclerc, Bahreini Nagydíj, Ferrari
Leclerc a Q3-ban egyetlen mért kört tett meg Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Ferrari már hátrafelé figyel

A pénteki második szabadedzésen teljesített hosszabb etapok alapján a Red Bullnak és az Aston Martinnak a legjobb a versenytempója (Alonso és Verstappen tizedre azonos körátlagot produkált), míg a Ferrari a tesztekhez hasonlóan a fokozott hátsó gumikopással küzdött. Ennek tükrében teljesen érthető, hogy megpróbálnak legalább Leclerc-rel a lehető legjobb helyzetbe kerülni a versenyre.

Ennek oka viszont nem az, hogy így nagyobb esélyt látnak a Red Bull legyőzésére, hanem az, hogy nagyobb eséllyel tudják felvenni a versenyt Alonsóval (aki gumispórolás céljából szintén csak egyszer próbálkozott a Q3-ban) és a két Mercedesszel. Ezt támasztja alá Helmut Marko és Leclerc nyilatkozata is. A Red Bull tanácsadója az időmérő után a német Sky-nak azt mondta: „A hosszabb etapok elemzése alapján Alonso lesz a legfőbb ellenfelünk holnap, mert a Ferrarinak messze túl nagy a gumikopása.”

Leclerc az FIA sajtótájékoztatóján pedig közölte: „Realistának kell lennünk. A Red Bull és az Aston Martin nagyon gyorsnak tűnik a versenyen. Ezért döntöttünk úgy a Q3-ban, hogy veszítünk egy vagy két helyet a rajtrácson, viszont új gumikkal indulunk. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a jó döntés.”

Ami a két Ferrari mögül rajtoló spanyolt illeti, a szabadedzésekkel ellentétben most már ő sem próbálta annyira alacsonyan tartani az elvárásokat, és az Autosportnak elismerte, hogy holnap abszolút lehetséges felkapaszkodnia a dobogóra. „Meglátjuk, de igen. Azért nevetek, mert a dobogóért harcolni az első versenyen… ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. De amit eddig láttunk az autóval kapcsolatban, és az, hogy Aston Martinnak eddig is nagyon jó volt a gumikezelése, az alapján, ha lehetőségünk lesz, azt meg fogjuk ragadni.”

Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj
Az Aston Martin erős lehet a versenyen Fotó: Aston Martin

„Csodálatos volt, az egész hétvége szürreális a számunkra – folytatta Alonso. – Minden edzés és az autó teljesítménye túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Aztán az időmérőn arra számítottunk, hogy nagyjából fél másodpercre leszünk a Red Bulltól, ami be is jött.”

A 41 esztendős veterán elmondta, hogy előzetesen azt gondolták, hogy a Ferrari és a Mercedes is érinthetetlen lesz, ezért továbbra is nehéz elhinniük, hogy nem. „Annyira furcsa kimondani, hogy az ötödik helyről rajtolunk, és talán ennél is feljebb célzunk. Azt gondoltuk, hogy az első három csapat érinthetetlen lesz az idén a tavalyi előnyük miatt, és talán a középmezőny élére állhatunk.”

Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj
Alonso elsőre beállította az Aston Martin legjobb időmérős eredményét. Fotó: Aston Martin

„De most az ötödik helyről rajtolunk, és talán harcban lehetünk a Ferrarival a dobogóért, ami elképesztő. Úgyhogy dolgozzunk tovább, maradjunk két lábbal a földön, és hajtsuk végre a lehető legjobban a versenyt, hiba nélkül, jó rajttal és bokszkiállásokkal, és aztán meglátjuk, ez mire lesz elég. De eddig olyan, mintha álmodnánk.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss