2024. április 20. 12:59

KezdőlapF1Aggasztó jelek a bahreini paddockból: Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrariból?

Aggasztó jelek a bahreini paddockból: Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrariból?

-

Charles Leclerc nem úgy fogadta az újabb kudarcot, ahogyan tette azt a tavalyi szezon első felében.

„Van, ami sosem változik” – sóhajtott fel alighanem sok Ferrari-szurkoló a Bahreini Nagydíj 40. körében, hiszen hiába a télen elvégzett változtatások és a szezon előtt tett kijelentések a megbízhatósági problémák kiküszöböléséről, Charles Leclerc rögtön az első versenyen megbízhatósági probléma miatt esett ki, és nagyon valószínű, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjat 10 helyes rajtbüntetéssel lesz kénytelen kezdeni.

Hogy ez mit jelent a Ferrari idei szezonjára és világbajnoki reményeire nézve (sok jót nem), azt most még korai lenne eldönteni, hiszen 22 verseny hátra van a szezonból, de mindenesetre senkinek sem felemelő érzés úgy kezdeni az évet, hogy nulla ponttal távozik az első versenyről, miközben a legnagyobb riválisa nyer, és 25 pontot zsebel be.

Ez látszott Charles Leclerc-en is, aki értelemszerűen nem volt feldobódva, ám Scott Mitchell-Malm, a The-Race.com újságírója mást is megfigyelt a monacói pilóta viselkedésében: míg Leclerc a tavalyi szezon elején még igyekezett leplezni a frusztrációját az újságírók előtt, és szavaival lelket önteni a csapatba, addig ennek most nyoma sem volt.

Tényleg ez romlott el a Ferrarin? – Leclerc már a következő futamra büntetést kaphat

Ez persze nem teljesen új jelenség, hiszen ugyanezt a Leclerc-t láttuk a tavalyi év második felében is, de az mindenképpen aggasztó rá és a Ferrarira nézve, hogy az idén már az első futamot követően sem próbálta meg palástolni az elégedetlenséget, és nem igyekezett inkább a pozitívumokat kiemelni.

Persze az vesse rá az első követ, aki ilyen helyzetben jó képet tudna vágni mindehhez, és ne azt érezné, hogy nem elég, hogy a sok kemény munka, várakozás és reménykedés után már az első versenyen megbízhatósági problémával szembesülnek, de ráadásul a tavalyi szezonkezdettel ellentétben ezúttal még a tempójuk sincs meg ahhoz – legalábbis Bahreinben nem volt –, hogy győzzenek.

Természetesen még semmi sincs lefutva, hiszen 22 verseny hátravan, és a Red Bull tavaly megmutatta, hogy ennél nagyobb hátrányból is vissza lehet kapaszkodni, ám ahhoz egy megbízható és gyors autóra lesz szüksége a maranellóiaknak.

És a jelek szerint főleg az előbbi az, amit nehezebb lesz összehozni, hiszen a bahreini, vélhetően az energiatárolóval kapcsolatos lerobbanás nem egyedi eset, hanem a tavalyi sormintát folytatva a sokadik fekete pont. Ráadásul Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondása szerint a semmiből jött, és a próbapadon megtett 6-7000 km során egyszer sem találkoztak ilyesmivel, miközben az első egységet már a verseny előtt kicserélték, azaz Leclerc-nél a vadonatúj romlott el (na nem mintha az elsőt sokat használta volna, főleg annak tükrében, hogy a fél szezont ki kellene bírnia).

Leclerc-rel kapcsolatban a versenyzőket évek óta hétről hétre személyesen kérdezgető Micthell-Malm felvetette, hogy Leclerc gyakorlatilag teljes ferraris karrierje arról szól eddig, hogy időről időre frusztráltan és csalódottan kell a mikrofonok elé állnia. Emlékezzünk csak vissza, rögtön az első ferraris versenyén, a 2019-es Bahreini Nagydíjon át kellett élnie, hogy egy technikai probléma megfosztja őt pályafutása első F1-es győzelmétől.

Abban a szezonban, majd az azt követő kettőben persze nem volt esélye a vb-címért harcolni, ami önmagában is frusztráló, de talán kevésbé dühítő úgy elbukni egy jó eredményt, ha az ember tudja, hogy az semmit sem változtat az év végi elsőség szempontjából. A Ferrari azonban az idén úgy hasalt el az első akadálynál, hogy úgy vágott neki a szezonnak: semmi más nem elfogadható, csak a győzelem és a világbajnoki cím.

Ami annak tükrében, hogy tavaly milyen autóval kezdték az évet, abszolút érthető kijelentés. A maranellóiakkal csúcsra érni igyekvő, ezt az álmot gyerekkora óta hajszoló Leclerc viszont ötödik ferraris szezonjának elején azzal volt kénytelen szembesülni, hogy talán egy újabb elvesztegetett idény következhet, és most még abba sem tud kapaszkodni, hogy az autó gyors, és majd a következő versenyen biztosan lesz esélye a győzelemre.

2019, Bahreini Nagydíj, Leclerc alatt az élen állva lassult le az autó:

Vasseur úgy véli, hogy mivel az SF-23-as egy körön közel volt a Red Bullhoz, azaz gyors, a megfelelő beállítások megtalálásával meg tudják majd oldani a gumikopási problémáikat ahelyett, hogy ehhez ilyen irányú fejlesztésekre lenne szükség. Ám miközben nem zárhatjuk ki, hogy ez így lesz, a Ferrarihoz hasonló autófilozófiát alkalmazó, a maranellóiaktól számos alkatrészt megvásároló Haas valósággal zabálta az abroncsokat a szezonnyitón, ami akár mélyebben gyökeredző, az autófilozófiában rejlő gondokra is utalhat.

Leclerc és az idei szezon izgalmainak kedvéért alighanem mindenki annak drukkol (a riválisokat kivéve, természetesen), hogy ne utóbbi legyen a helyzet. Hiszen kérdés, hogy egy újabb felejthető év után a monacói pilótában mikor fogalmazódik meg, hogy ideje lenne más csapat után néznie, ahol talán előbb nyerhet világbajnoki címet.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss