A mai napon ünnepli 80. születésnapját Arturo Merzario, aki nem az eredményeivel, hanem Niki Lauda megmentésével írta be magát a történelembe. Évekkel korábban egy másik versenyzőn is segíteni akart, de akkor nem járt sikerrel.
1943. március 11-én, azaz éppen 80 évvel ezelőtt született Arturo Merzario. Az olasz pilóta többek között a Targa Florión és a Spában rendezett 1000 kilométeres futamon is diadalmaskodott, valamint a Le Mans-i 24 órás viadalon második lett, ám a legtöbben mégis F1-es pilótaként emlékeznek rá. Igaz, távolról sem az eredményei miatt.
Merzario a Targa Florión
Merzario 1972-ben debütálhatott a Ferrari színeiben, és bár mindjárt az első versenyén pontot szerzett Brands Hatch-ben, a királykategóriában nem vált különösebben sikeressé. Ezt leszámítva még négyszer végzett az első hat között, és a dobogóra egyszer sem tudott felállni. Az utolsó alkalom az 1974-es Olasz Nagydíjon volt, az azt követő öt évben egyszer sem gyűjtött pontot, sőt, F1-es pályafutása vége felé már a futamon is csak néha vehetett részt, miután elbukott a kvalifikáción.
Pályafutását azonban komoly sérülések nélkül tudta le, ami abban az időszakban sokaknak nem jött össze. Szinte minden évben akadt halálos baleset, előfordult, amikor több is, de Merzario szerint nem ettől tartottak a legjobban. „Ha az ember megkérdez egy autóversenyzőt vagy egy hegymászót, hogy fél-e, mindenki nemmel válaszol, de én igennel felelek – nyilatkozta a születésnapja alkalmából készített interjúban az Italy 24-nak. – Azonban nem a balesettől. Az igazi félelmet a maradandó sérülés lehetősége jelenti. Ha az ember meghal, akkor meghal, de ha tolószékben köt ki…”
Az egyik legnagyobb veszélyt a tűz jelentette abban az időszakban, és ezzel az akkori mezőny tagjai is tisztában voltak, de Merzario elmondása szerint mindenki úgy állt hozzá, hogy ez nem vele, hanem másokkal történik meg. Az olasz versenyzővel nem is történt ilyesmi, de kétszer is közelről átélte, ahogyan pilótatársa a lágok foglyává válik, ő pedig próbál segíteni rajta.
Az első alkalom még nem a Forma-1-ben volt, hanem az 1971-es Buenos Aires-i sportautóversenyen. Merzario honfitársával, Ignazio Giuntival alkotott egy párost, ám amikor csapattársa ült a volán mögött, tragédia történt. Miközben vezette a futamot, belerohant Jean-Pierre Beltoise autójába, akinek kifogyott a benzinje. Merzario a bokszból a helyszínre rohant, de már nem tudta megmenteni Giunti életét. „A katasztrofális szóval illetném – emlékezett vissza a több mint 50 évvel ezelőtti eseményekre. – Az viszont nem igaz, hogy Beltoise volt a hibás. Ignazio annyira Mike Parkesra koncentrált, hogy észre sem vette, hogy nekimegy a Matrának.”
A másik ennél egy sokkal ismertebb, és szerencsére pozitív kimenetelű eset volt. Az 1976-os Német Nagydíjra Merzario visszatért Frank Williams első F1-es csapatához, ám a futamot nem fejezte be. Ennek oka Niki Lauda emlékezetes balesete: az osztrák versenyzőnek összesen négy kollégája segített, közülük az olasz pilóta volt az, aki legutoljára ért oda, így akár ki is kerülhette volna a roncsokat. Nem tette, és előbb kihúzta az akkori címvédőt, majd még időt is nyert neki, amíg a szakszerű ellátás meg nem érkezett.
This is the crash that left Niki Lauda seriously injured at the 1976 German Grand Prix.
The @F1 legend has died at the age of 70 – read more about his life here: https://t.co/dO4vXOQ4E9 pic.twitter.com/ViuTgPgdSz
— Sky News (@SkyNews) May 21, 2019
Lauda balesete
„Még mindig nem értem, hogyan sikerült nekem, egy karcsú fiúnak kihúznom egy hatvan kilós embert, mint egy gyufát – idézte fel a történteket. – Nikinek az volt a szerencséje, hogy a katonaságnál részt vettem egy elsősegély-tanfolyamon, ahol megtanultam az újraélesztést és a szájból szájba lélegeztetést. Esélyt adtam neki, hogy túlélje azt a harminc másodpercet, amíg az orvosi segítség meg nem érkezett.”
Lauda ekkor a Ferrarinál versenyzett, ahonnan Merzario az 1973-as idény végén távozott. Ezt ő maga közölte Enzo Ferrarival, aki finoman szólva sem örült pilótája eligazolásának. „Túl hosszú lenne elmesélni a történetet, de én voltam az, aki nemet mondott a Ferrarinak, nem pedig fordítva – magyarázta. – Ha egy kicsit tovább húzom, az Öreg szívrohamot kapott volna. Azt mondta, én vagyok az első pilóta, aki visszautasította a Ferrarit. Tudtam, hogy nem lesz jövőm azzal a mérnöki csapattal, amelyet Torinóból küldtek.”
Merzarióval együtt a csapat másik versenyzője, Jacky Ickx is eligazolt, és a helyükre jött Lauda, valamint a visszatérő Clay Regazzoni. Merzariónak nem lett igaza, mert a következő négy évben a Ferrari három konstruktőri és két egyéni vb-címet szerzett, és a másik két szezonban is a végéig harcban voltak a bajnokságért. 1977 végén aztán Lauda váratlanul búcsút intett, és a helyére érkezett Gilles Villeneuve. Bár a kanadai versenyzőnek fiával, Jacques-kal ellentétben nem jött össze a végső győzelem, Maranellóban a mai napig legendaként tekintenek rá. Merzario viszont kicsit másképp látja a helyzetet.
„Egyiküket sem – felelte arra a kérdésre, hogy melyik Villeneuve-öt tartja jobbnak. – Gilles-nek volt szerencséje a Ferrarinál versenyezni, és az Öreg elfogadta, hogy egymás után töri össze az autókat, azért, hogy a Ferrari nevet a Gazzettában lássa leírva. Mindenki a határokról beszél, de tudni kell, hogyan kell eljutni a határig anélkül, hogy az ember megóvja a bőrét. Gilles viszont mindig is átlépte, már az elejétől fogva, Fudzsitól kezdve.”
Villeneuve-ék a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb apa-fiú versenyzőpárosa. Persze nem az övék az egyetlen család, amelyből két generáció is eljutott az F1-ig. Hilléknél és Rosbergéknél mindkét tag eljutott a világbajnoki címig, de előfordult, hogy a csemete meg sem közelítette édesapja teljesítményét, és persze olyan is, amikor bőven túlszárnyalta azt.
„Csak egy dolog számít: a tehetség – vélekedett erről a kérdésről Merzario. – Ez minden sportágban így van, a bajnoktól a könyvelőig. A tehetséget pedig nem a vér határozza meg. Sok nagy bajnoknak van [autóversenyző] fia, aki nem csinált semmit. Valakinek viszont sikerült: nézze meg Nico Rosberget, nézze meg Max Verstappent: az apja egy fajankó volt, ő Leonardo da Vinci.”
Merzario Lauda temetésén
Merzario szerencsésen megúszta a Forma-1 egyik legbrutálisabb korszakát, és a mai nappal eljutott a nyolcadik ikszig. Az olasz exversenyző még sokáig szeretne élni, amire a családi hagyományok alapján minden esélye megvan.
„Ez [volt] a nyolcadik szakasz a tízből – utalt a kerek évfordulóra. – A célom a száz év. Az én időmben a pilóták gyakran meghaltak, mert nagyon veszélyes volt, amit csináltak. Ez nem a versenyző hibája volt, hanem a széteső autóké. Én már akkor is azt mondtam, hogy száz évesen és egy naposan fogok meghalni, mint a nagymamám. Apám kilencvenöt évesen halt meg, a bátyja kilencvennyolc évesen, a nővére százhat évesen. A szerencsés vérvonal megvan.”