2024. április 18. 09:33

KezdőlapF1Hiába mondta a csapata, hogy ne tegye, Verstappen kegyetlenül kitolt Pérezzel a...

Hiába mondta a csapata, hogy ne tegye, Verstappen kegyetlenül kitolt Pérezzel a dzsiddai futam végén

-

Hiába nem tudta utolérni Sergio Pérezt a Szaúd-arábiai Nagydíj végén, Max Verstappen azért gondoskodott róla, hogy ne legyen felhőtlen csapattársa öröme.

Még ha kívülről igencsak egyértelmű is, hogy Sergio Péreznek egy szezonon keresztül nem sok esélye lesz felvenni a versenyt Max Verstappennel, az F1-es pilóták természetesen nem így működnek, és nem is vághatnak neki az idénynek azzal a hozzáállással, hogy úgyis vereséget szenvednek. Így aztán Sergio Pérez is azzal a tudattal versenyez, hogy a világbajnoki címet célozza meg, amihez nyilvánvalóan a hollandot is le kell győznie.

Miközben hiába járunk mindössze a szezon második versenye után, erőteljesen kezd körvonalazódni, hogy a Red Bullt nem nagyon lehet majd megszorongatni az idén, ami idővel Pérez-Verstappen háziversennyé változtathatja a vb-címért folyó harcot. A mexikói pedig pontosan tisztában van vele, hogy 100%-ig ki kell használnia az olyan alkalmakat, mint a dzsiddai, amikor csapattársát valamilyen probléma hátráltatja.

A Red Bull megállíthatatlan volt Szaúd-Arábiában, Alonso utólagos büntetéssel bukta el a dobogót

Ezúttal azonban csak 99%-ig jött ez össze neki, hiába volt övé ugyanis a leggyorsabb kör az utolsó körig, Verstappen a csapat közvetett utasítása ellenére feltűrte az ingujját, és elvette Péreztől az extra pontot. A mexikói a levezető körében meg is kérdezte, hogy az övé lett-e a leggyorsabb kör, majd amikor mérnöke közölte vele, hogy az utolsó körben elcsenték tőle, kényszeredett nevetés kíséretében csak annyit mondott: „nagyszerű.”

Hogy piszkálta a csőrét az elvesztett pont (aminek a megtartásával életében először most ő vezetné a pontversenyt, és nem Verstappen), azt a pódiumceremónia előtt, a pihenőszobában is láthattuk, hiszen megkérdezte a székben ülő csapattársát, hogy „A tiéd lett a leggyorsabb kör a végén?”.

„Az utolsó körben, igen” – felelte Verstappen.

„Nem mondták, hogy tartsd a tempót?” – kérdezett vissza Pérez.

„A 33,0-t, de igen. De aztán megkérdeztem, hogy mi a leggyorsabb kör, és azt hiszem, csak egy tizeddel volt jobb, mint amilyen köröket futottunk” – jött a válasz, majd tovább már nem tudtak diskurálni a témáról, mert szóltak nekik, hogy induljanak el a dobogóra.

A párbeszéd a pihenőszobában:

Pérezen érezhető volt, hogy nem igazán tetszik neki, amit Verstappen csinált, de leginkább a saját csapatát, és valamennyire magát hibáztathatja. A Red Bull ugyanis valóban arra kérte a versenyzőit, hogy 1:33,0-s köröket autózzanak, Verstappen azonban nem hallgatott erre, és ezután is 1:32-es időket futott. A közvetítésbe is bejátszották Pérez értetlenkedését, amikor rákérdezett, hogy ha Verstappen utolsó köre 1:32,6 volt, akkor neki miért kellene 1:33-akat mennie.

Ekkor közölték vele, hogy szabadon nyomhatja, ami után ő is rákapcsolt. Amikor azonban Verstappen látta, hogy nem fogja tudni utolérni a csapattársát, inkább visszavett, így az utolsó körökre Pérez is csökkentett a tempón, gondolván, hogy szépen bekocognak a célba.

Igen ám, de az 50 körös futam 46. körében Verstappen rákérdezett a rádióban, hogy „Mi a leggyorsabb kör?”, mire jött Gianpiero Lambiase egyértelmű válasza: „Jelenleg nem aggódunk emiatt.” Magyarán: tartsd a tempót, és ne menj rá a leggyorsabb körre.

A holland azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és azonnal rávágta: „De én igen!”

A Red Bullnál vélhetően itt egy kisebb tanácskozás következett, majd fél körrel később a mérnök végül mégiscsak elárulta, hogy 1:32.1 a mérce.

Verstappen azonban nem lépett oda egyből, hiszen a 46. kört is beleértve a következő körei így alakultak: 33,1; 33,2; 33,6; 33,8. Az utolsó körben viszont jött a hajrá, és repesztett egy 1:31,9-et, amivel két tizeddel megdöntötte Pérez leggyorsabb körét úgy, hogy a mexikói már ne tudjon válaszolni rá.

Max Verstappen, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj
Verstappen nem hagyta, hogy másé legyen a leggyorsabb kör Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

Pérez ráadásul a 48. körben, azaz két körrel azután, hogy a Red Bull számára nyilvánvalóvá vált, hogy Verstappen rá fog menni a leggyorsabb körre, rákérdezett a mérnökénél, hogy mi a leggyorsabb kör, mire ez a válasz érkezett: „Tiéd a leggyorsabb kör, 32,1.”

Persze a csapat részéről is érhető, hogy el akarták kerülni, hogy a kettős győzelmet kockára téve Pérez is elkezdje a leggyorsabb kört hajszolni, de az is nyilvánvaló, hogy nem akarták rendre utasítani Verstappent, és inkább hagyták neki, hogy kitoljon a csapattársával, aki semmit sem tudott a kétszeres világbajnok tevéről, és abban a tudatban körözött, hogy a holland 1:33-as időket autózik (ezt a fülére is mondták azelőtt.)

Nem túl valószínű, hogy pont ez az egyetlen pont fog kettejük között dönteni az év végén, de Pérez számára mindenképpen intő jel azzal kapcsolatban, hogy még ha egyforma autót is kapnak, a Red Bullnál azért nem feltétlenül egyenlőek a feltételek.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss