back to top
2024. május 06. 21:56

KezdőlapF1Nagyon furcsán viselkedtek a Ferrari szerelői, ez lehet az oka

Nagyon furcsán viselkedtek a Ferrari szerelői, ez lehet az oka

-

A sajtó helyszínen lévő képviselői kiszúrták, hogy a Ferrari szerelői furcsán viselkednek, miközben az autót tolják, mivel a szokásokkal ellentétben nem érnek hozzá a hátsó szárnyhoz. Ennek hátterében a csapat újítása állhat, amellyel korábban sokat szenvedtek.

Bár a hétvége hivatalos része rendszerint csak pénteken kezdődik el egy Forma-1-es eseményen, a csapatok már csütörtökön is foglalatoskodnak az autóval, leginkább a kerékcseréket gyakorolják. Így történt ez most, Melbourne-ben is, ahol a sajtó munkatársai egy furcsa jelenséget figyeltek meg a Ferrari szerelőitől, ami akár aggodalomra is okot adhat a szurkolóknak.

A maranellói csapatnál rengeteget gyakorolták a kerékcseréket a tél folyamán, mivel tavaly ezen a téren si sok problémájuk volt. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Bahreinben és Szaúd-Arábiában is ők hajtották végre a leggyorsabb kiállást, Dzsiddában például 2,1 másodperc alatt végeztek. Bár a kerékcserével most sem volt komoly gond, az azt követő pillanatok gondolkodásra késztették a szakírókat.

A Motorsport.com olasz kiadása ugyanis arról számolt be, hogy miközben a szerelők betolták az autót a garázsba, egyikük sem fogta a hátsó szárnyat. Mindez különös jelenség, hiszen korábban mindig is megtették, ahogyan a többi istállónál most is így zajlott a folyamat. Természetesen mindez nem véletlen, és az érdekes képsorra van egy logikusnak tűnő magyarázat.

Ismét az egy tartópillérrel rendelkező szárnnyal próbálkozik a Ferrari

Ahogyan az megszokott, két ember a hátsó kerekeknél tolta a kocsit, a harmadik viszont elkerülte a hátsó szárnyat, és lejjebb ért hozzá a versenygéphez. Ennek hátterében a Ferrari újítása áll, amellyel korábban sokat küszködtek, hogy megfelelően működésre bírják. Minden jel arra mutat, hogy bár az elemet felszerelték az autóra, nagyon vigyázni kell, hogy abban ne tegyenek kárt.

Ez az elem pedig a Ferrari egy tartópillérrel rendelkező hátsó szárnya. Ezt már a bahreini tesztelés során kipróbálták, ám az egyetlen meglévő darabon tönkrement a DRS-vezérlő, ezért használhatatlanná vált. A Bahreini Nagydíj szabadedzésén pedig a pillér hibásodott meg, ezért a szárnyelemek veszélyesen rugalmassá váltak, az istállónál pedig jobbnak látták kicserélni.

Dzsiddában aztán ebből a szempontból problémamentesen lezajlott a hétvége, most viszont úgy tűnik, hogy igyekeznek elkerülni, hogy a szárnyra ellentétes irányú erőt fejtsenek ki, mint amilyen a pályán, mozgás közben éri, vagyis a jelek szerint könnyen elromolhat. A csapatok ezen a területen is igyekeznek súlyt csökkenteni, és könnyen lehet, hogy ahogyan tavaly a Red Bull, úgy idén a Ferrari lőtt túl a célon.

Friss