2024. március 29. 00:29

KezdőlapF1Soha meg nem jelent interjúkból derült ki, mikor tudta meg az FIA,...

Soha meg nem jelent interjúkból derült ki, mikor tudta meg az FIA, hogy csalás történt 2008-ban

-

Egy dokumentumfilmhez készült, abba végül soha be nem kerülő interjúkból jól összeilleszthető, hogy az FIA mennyi információval rendelkezett már a 2008-as szezon végén is arról, hogy a Renault istálló csalással nyerte meg az az évi Szingapúri Nagydíjat. Bernie Ecclestone szerint amennyiben már akkor vizsgálat indul, Felipe Massa lett volna a világbajnok Lewis Hamilton helyett, de az FIA egészen 2009 augusztusáig várt azzal, hogy lépjen.

Felipe Massa a minap kijelentette: mindent megtesz azért, hogy megvizsgálja, megszerezheti-e jogi úton a 2008-as, az utolsó futam utolsó kanyarjában elveszített világbajnoki címet, miután Bernie Ecclestone, a sportág korábbi vezére beismerte, hogy ő és Max Mosley, az FIA akkori elnöke is tudott az elcsalt Szingapúri Nagydíjról.

Ecclestone a múlt hónapban az F1-Insidernek ismerte be, hogy utólag már másként cselekedne, és nem hallgatná el a sportág érdekeit szem előtt tartva, hogy Fernando Alonso csalással nyerte meg a 2008-as Szingapúri Nagydíjat. A 92 esztendős üzletember szerint ugyanis, ha már 2008-ban nyilvánosságra kerül az ügy, törölték volna az F1 első villanyfényes futamának eredményét, és Massa lett volna a világbajnok.

Újabb fordulat – Massa a bíróságon szerezné vissza Hamiltontól a 2008-as világbajnoki címet

A Ferrari egykori pilótájának igen csekély, mondhatni nulla az esélye arra, hogy 15 évvel később elperelje Lewis Hamiltontól a végső győzelmet, ám azt meg lehet érteni, hogy egy ilyen vallomás miért tépte fel nála a régi sebeket. Főleg úgy, hogy nemcsak Ecclestone és Mosley tudta az F1 vezető beosztásban levő személyei közül már 2008-ban is, hogy csalás történt, hanem Charlie Whiting, a sportág 2019 márciusában elhunyt legendás versenyigazgatója is.

Sok-sok évvel később Whiting és Mosley is beszélt az esetről a Mosley: It’s Complicated című, 2021-ben megjelent dokumentumfilmben, ám a velük készült interjúkból természetesen nem minden került bele a végleges változatba. Az Autosportnak viszont lehetősége volt látni a teljes interjút, amelyben mindketten megerősítették, hogy az FIA mikor szerzett tudomást az ügyről, és miért nem tett semmit.

Ebből kiderült, hogy Whiting még abban az évben, a 2008-as Brazil Nagydíjon megtudta, hogy ifjabb Piquet szándékosan ment neki a falnak Szingapúrban. „Volt néhány összeesküvés-elmélet a verseny után, de semmi kézzelfogható. De Brazíliában beszéltem idősebb Nelson Piquet-vel, akinek számos éven át voltam a Barabhamnél a szerelője, és jó barátok maradtunk. Eljött az irodámba, beszélgettünk, majd hirtelen becsukta az ajtót, és a lábával kitámasztotta, hogy senki se tudjon bejönni, és elmesélte, mi történt Szingapúrban. Flavio [Briatore] volt a célpontja, a mondandójának lényege pedig, hogy »Flavio miatt a falnak ment a fiam.«”

Szinte azonnal is lelepleződhetett volna az F1 egyik legnagyobb csalása

„Azt mondtam, hogy »hűha, ez elég komoly állítás«. Nem tudom, kinek árulta még el, de azt mondta, »ezt tartsd meg magadnak«, miközben tudnia kellett, hogy el fogom mondani Maxnek.”

Idősebb Piquet a 2009-ben kirobbant vizsgálat során végül elárulta, hogy beszélt Whitinggal. „Brazíliában beszéltem Charlie-val. Azt kérdeztem tőle, hogy »figyelj, mi történhet Nelsonnal, ha felhozom a dolgot?« Féltem, hogy tönkreteszem Nelson karrierjét.”

Whiting természetesen átadta Mosley-nak az információt, az FIA azonban nem indított vizsgálatot, amiről a korábbi ügyvéd Mosley a film készítőinek azt mondta, hogy azért nem tehették meg, mert nem volt szilárd bizonyítékuk arról, hogy Pique-t szándékos balesetre utasították.

„[Piquet beszélgetése Whitinggal] megerősítette, amit már gyanítottam, és amit sokan mások is gyanítottak. De természetesen senkinek nem mondtam semmit, nem volt bizonyíték. Aztán Nelson Jr. [2009 nyarán] kirúgta a csapat, idősebb Nelson pedig eljött hozzám Monacóba és elmesélte a történetet. Nem mondtam neki, hogy már tudtam róla, mindössze annyit feleltem, hogy ez borzasztó” – emlékezett vissza az azóta már szintén elhunyt korábbi FIA-elnök.

Embed from Getty Images

Max Mosley 2008-ban 

Mosley elmesélte, hogy csak ezután utasított ügyvédeket arra, hogy hallgassák ki fiatalabb Piquet-t és kérjenek tőle hivatalos nyilatkozatot a történtekről, ami az FIA-elnök szerint ugyanakkor még mindig nem volt elég a vizsgálathoz.

„Megvolt tőle az aláírt nyilatkozat, de ez természetesen korántsem volt elég, mert tudtam, hogy még ha elő is állok a teljes történettel és fiatalabb Nelson bizonyítékával, azzal védekeznének, hogy »kirúgtuk, amiért rosszindulatúan megpróbál bajba sodorni minket.«

Végül Mosley elmondása alapján az FIA-nak csak a 2009-es Belga Nagydíj után lett elegendő bizonyíték a kezében, miután Spában ügyvédek kikérdezték a Renault képviselőit is. „Belopóztak a paddockba, mert tudtam, hogy senki, még Bernie [Ecclestone] sem tudhatja, hogy ott vannak. Mert, ha Flavio rájön, az egészet leállíthatta volna.”

Alonso tudott róla?

Mosley az interjúkban arra is kitért, hogy mi volt annak a Fernando Alonsónak a szerepe, aki a hivatalos vizsgálat során végig tagadta, hogy Briatore, Pat Symonds technikai igazgató és Piquet bármit is elárult volna nekik arról, hogy mire készülnek.

„Az első ember, akit az ügyvédek Spában kihallgattak, Alonso volt, ő pedig tagadta, hogy bármit is tudna a történtekről. Valószínűleg sokan azt gondolják, hogy Alonso tudta, de érdekes, hogy a főfelügyelő, akinek óriási tapasztalata volt emberek kihallgatásában, azt mondta nekem, hogy meggyőződése, hogy Alonso igazat mond. Úgyhogy ez rendben volt.”

Fernando Alonso, Renault, Felipe Massa, Kimi Räikkönen, Ferrari, Stefano Domenicali, Brazil Nagydíj, 2008
Alonso a Ferrari versenyzőivel a 2008-as Brazil Nagydíj dobogóján  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„De aztán a következő kihallgatott Pat Symonds volt, mert ő volt a beavatott négy ember egyike. És Pat, teljesen őszinte ember, ezért amikor feltették neki a nyilvánvaló kérdést, azt mondta, hogy »erre a kérdésre nem válaszolhatok.« Természetesen abban a pillanatban, hogy kimondta, ez felért egy vallomással. Úgyhogy aztán beidéztük Flaviót a Motorsport Világtanács elé, a többi pedig már történelem, eltiltották őket és a többi” – fejezte be Mosley.

Az FIA tehát biztosra akart menni, és először minden bizonyítékot be szeretett volna gyűjteni ahhoz, hogy megindíthassa a vizsgálatot, ám kissé hosszú időnek tűnik, hogy miután már a 2008-as Brazil Nagydíjon megtudták, hogy mi történt, csak 2009 augusztusának végén kezdtek el embereket kihallgatni az ügyben.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss