back to top
2024. május 09. 04:15

KezdőlapF1Volt főnöke újra belerúgott Mick Schumacherbe, szinte megalázta egy balesete miatt

Volt főnöke újra belerúgott Mick Schumacherbe, szinte megalázta egy balesete miatt

-

Günther Steiner már-már megalázó szavakkal írta le Mick Schumacher egyik balesetét az új könyvében. A Haas csapatfőnöke elmondta, nem akar másképp viselkedni csak azért, mert kamera van a közelben.

Mick Schumachernek tavaly év végén távoznia kellett a Haas csapatától, helyére pedig Nico Hülkenberget szerződtették. A válás egyik oka, hogy a német versenyző jó néhány balesetet szenvedett. Ezek közül a legemlékezetesebb a szaúd-arábiai időmérőn, illetve a monacói futamon történt, hiszen mindkét városi pályán totálkárosra törte az autóját.

Volt főnöke azonban egy másik balesete kapcsán rúgott bele ismét. Günther Steiner ’Survive to Drive’, azaz ’Túlélés a vezetéshez’ című könyve április 20-án jelenik meg, de néhány külföldi újságíró már elolvashatta. Ebből kiderül, hogy az olasz szakember mennyire kifakadt, amikor Schumacher a Japán Nagydíj első szabadedzésén már a bokszba bevezető körén felúszott a vízen, és a 7-8-as kanyarkombinációban összetörte az autót, több mint félmillió dolláros kárt okozva ezzel a Haasnak.

„Ez a kib*szott bevezető körön történt. A bevezető körön! – idézi a PlanetF1 az erre vonatkozó részletet. – Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki másnak nem sikerült leírnia az autót, miközben visszahajtott a bokszba. Öt perc után elveszítünk egy autót, és most egy másikat kell építenünk. Nem lehet olyan pilótám, akivel kapcsolatban nem vagyok meggyőződve, hogy egy lassú tempójú körön biztonsággal körbe tud vinni egy autót. Ez egyszerűen nevetséges. Hány embert tudnánk alkalmazni 700 000 dollárból? Most pedig meg kell találnom azt a pénzt.”

Bár Schumacher teljesítménye kétségtelenül hagyott kívánnivalót maga után sokan Steinert kritizálták, mondván, nem kezelte jól a most 24 éves pilótát. Közülük a leghangosabb Ralf Schumacher, Mick nagybátyja volt, aki szezon közben is rendre élesen bírálta a csapatfőnököt, de a szakítás óta is többször megszólalt. Legutóbb egy, utólag törölt Instagram-bejegyzésben gúnyolódott az 58 éves szakember „száraz és ráncos” bőrén.

Mick Schumachernek aligha tett jót, hogy Steiner néha nyilvánosan kritizálta, de tény, hogy akkori főnöke ezzel nem hazudtolta meg önmagát. A Haas F1-es csapatának első embere azért vált sokak számára népszerűvé, mások szemében pedig kevésbé kedvelt figurává, mert őszintén kimondja, amit gondol. Ez leginkább a Netflix ’Drive To Survive’ (’Hajsza a túlélésért’) című dokumentumsorozatából látszik, de hangsúlyozta, hogy ilyenkor sem a kameráknak játszik.

„Nem akarom magamat nézni, mert ha az ember nézi magát, kritikussá válik a tetteit illetően – fogalmazott a The Timesnak. – Én viszont nem vagyok színész. Az én munkám az, hogy csapatfőnök legyek, szóval ezt kell tennem. Ha az ember nézi, akkor akkor befolyásolják őt. Ha látja a kamerát, másképp viselkedik. Aztán furcsává válik, én pedig nem akarok furcsa lenni. Nem akarok félni a kamerától.”

Friss