back to top
2024. június 25. 17:56

KezdőlapF1Ez a kép lehetne 40 éves is, de nem az – így...

Ez a kép lehetne 40 éves is, de nem az – így köröztek tandemben a mérföldkőnek számító autók (videó)

-

A 40 éve történelmi eredményt elérő Brabham BT52-esek gurultak pályára Goodwoodban. A két volán mögött az egyik akkori pilóta, Riccardo Patrese, valamint az alapító fia, David Brabham ült.

Bár az idei Goodwoodi Sebességfesztiválig még közel három hónapot várni kell, pár nappal ezelőtt így is történelmi jelentőségű autók gurultak pályára a legendás helyszínen. Egészen pontosan a Brabham 1983-as kocsijáról, a BT52-esről van szó, amellyel Nelson Piquet mérföldkőnek számító sikert ért el abban a szezonban.

A brazil pilóta volt az első, aki turbómotoros autóval egyéni világbajnoki címet tudott szerezni. Az autót a másfél literes BMW M12/13-as erőforrás hajtotta, amellyel Piquet három győzelmet ért el, és Alin Prostot legyőzve megszerezte pályafutása második elsőségét. A konstruktőri összevetésben csak a harmadik helyen zártak, de ennek abból a szempontból nem volt jelentősége, hogy a Ferrari egy évvel korábban már elérte az első turbómotoros sikert ebben a tekintetben.

 

Goodwood soha nem adott otthont világbajnoki futamnak, csupán az 50-es években fogadta háromszor a mezőnyt a pontversenybe nem számító futamokon. Tesztelés céljából viszont sokan használták a pályát, és állítólag a Brabham BT52-es 1 perc alatti köridőre volt képes. Összehasonlításképpen a hivatalos körrekord 1:09.914, amelyet egy Arrows A11-essel futottak 2020-ban.

Az elöl haladó autó volánja mögött Ricciardo Patrese ült, aki összesen hat futamgyőzelmet aratott, ebből kettőt Brabham színeiben. Ebből az 1982-es Monacói Nagydíjon szerzett sikere volt igazán emlékezetes, egy évvel később pedig Dél-Afrikában tudott nyerni, immáron a Brabham BT52-essel. A 69. születésnapját ezen a héten hétfőn ünneplő olasz versenyző emellett még Hockenheimben tudott dobogóra állni abban az évben, de összességében jóval gyengébben teljesített Piquet-nél, és csak a kilencedik pozícióban zárt a tabellán.

A másik autót a Brabham-istálló alapítójának, Jack Brabhamnek a fia, David vezette. Az 57 éves expilóta 1990-ben és 1994-ben versenyzett a Forma-1-ben, és első évében az akkor már nagyon lejtmenetben lévő Brabhamnél versenyzett. Pontot nem sikerült szereznie, sőt, csupán egyszer, a Francia Nagydíjon ért célba, egészen pontosan a tizenötödik pozícióban.

Brabham nemrég az Adelaide-i Motorsportfesztiválon is autóba ült, akkor egy másik, talán ennél is nagyobb jelentőségű autót vezetett. A BT19-esről van szó, amellyel édesapja megnyerte az 1966-os világbajnokságot. Ezzel a mai napig egyedülálló teljesítményt vitt véghez, hiszen senki más nem volt képes a (részben) saját maga által tervezett, illetve a saját nevét viselő versenygéppel felérni a csúcsra.

Friss