back to top
2024. május 26. 22:54

KezdőlapF1A Red Bull csak Verstappen győzelmét féltette Bakuban, vagy tényleg hibáztak?

A Red Bull csak Verstappen győzelmét féltette Bakuban, vagy tényleg hibáztak?

-

Tüzetesebben megvizsgálva az Azeri Nagydíjon történteket, mindjárt nem olyan egyértelmű, hogy Max Verstappen pusztán a balszerencse miatt bukta el a győzelmet.

Az Azeri Nagydíj elején úgy tűnt, hogy a Red Bull Max Verstappen vezérletével arathat sima kettős győzelmet, ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a holland pilóta tempója nem csak sérült autóval rosszabb Sergio Pérezénél, a mexikói ugyanis miután szintén megelőzte Charles Leclerc-t, felzárkózott rá, majd DRS-távolságon belülre került.

Azt azonban már soha nem tudjuk meg, hogy meg tudta volna-e a pályán előzni a csapattársát, hiszen Verstappent a 10. körben kihívták kerékcserére, majd a Nyck de Vries balesete miatt beküldött biztonsági autós fázis kibabrált a hollanddal, aki így visszaesett a harmadik helyre.

Miután az újraindítást követően csak Leclerc-t tudta visszaelőzni, Pérezt pedig hiába üldözte, Verstappen a verseny után elmondta, ki kell vizsgálniuk a döntést, ami a győzelmébe kerülhetett, mert a csapatnak számolnia kellett volna azzal, hogy De Vries miatt beküldik a Safety Cart.

Verstappen rossz döntése hajszolta a győzelmébe kerülő kiállásba a Red Bullt

„Láttam, hogy megállt egy autó, de azt gondoltam, hogy talán csak elfékezte magát. Visszatekintve ez olyasmi, amit meg kell vizsgálni. Világosan látszott, hogy az egyik kereke sérült, és hogy valószínűleg nem fog visszamenni a bokszba, még ha ki is tud tolatni a bukótérből. Ezt meg kell nézni, mert ez rosszat tett a versenyemnek” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a verseny utáni sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy az ilyen szituációkban a kint maradással is lehet időt veszíteni, és tudja, hogy a „csapat mindig a legjobbat akarja, és talán ezúttal csak nem volt szerencsénk.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ezzel szemben viszont nem érezte úgy, hogy meg kell vizsgálniuk a történteket, mert szerinte az adott pillanatban jó döntést hoztak. „A teljesítmény szempontjából ez volt az optimális idő a kiállásra – mondta a Sky Sportsnak. – De Vries nem ment neki a falnak, a motorja járt, és számunkra úgy tűnt, hogy visszatolat és továbbmegy. Már elköteleztük magunkat a kiállás mellett. Persze, visszatekintve mindig mondhatjuk, hogy ezt vagy azt kellett volna, de olykor a dolgok egyszerűen csak nem neked kedvezően alakulnak. Max balszerencséje Checo szerencséje volt.”

Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull Racing, Azeri Nagydíj
Verstappen gratulál Péreznek Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Mi történt valójában?

Bernie Collins, az Aston Martin korábbi stratégiai főnöke az F1.com-on részletesen levezette, hogy miért dönthetett a Red Bull úgy, hogy kihívja Verstappent, miközben a csapatnak szerinte látnia kellett volna, hogy biztonsági autós fázis következhet. „Könnyű azt mondani, hogy Verstappen győzelme a balszerencsén múlt a rossz időben érkező biztonsági autó miatt, de jobban megnézve, ez nem ennyire egyszerű…” – írta.

„Gyakran előfordul, hogy a biztonsági autó egyszerűen rosszkor érkezik egy csapatnak, és semmit nem lehet tenni. Ez már minden pilótával és csapattal megtörtént. Ebben az esetben azonban De Vries már azelőtt megállt, és a sárga zászlót már azelőtt lengették, hogy Verstappennek szóltak, hogy álljon ki. Nem volt elég idő reagálni?” – tette fel a kérdést, amit aztán meg is válaszolt.

„A 10. körben De Vries a hatos kanyarban állt meg, majd 11 másodperccel később dupla sárga zászlót kezdtek el lengetni. Eközben Verstappen a 15-ös kanyarba fordult be. Verstappennek 18 másodperccel ezután mondták, hogy álljon ki kerékcserére, 14 másodperccel azelőtt, hogy elérte azt a vonalat a bokszutca bejáratában, amely után már csak büntetés fejében tudott volna kint maradni.”

„Összességében 32 másodperc telt el a dupla sárga megjelenésétől addig a pontig, ahonnan Verstappennek már lehetetlen lett volna kint maradnia, De Vries GPS-en látszó megállásától számítva pedig ugyanez az idő 43 másodperc.”

„A De Vries autójáról készült külső és fedélzeti kamerás felvételeken is látszott, hogy a bal első kerék nem megfelelő szögben áll. Továbbra is benne volt a pakliban, hogy valahogy visszatér a bokszba, és nem kell beküldeni a biztonsági autót, de eközben szóltak neki a rádión, hogy szálljon ki az autóból.”

Sergio Pérez, Red Bull Racing, Azeri Nagydíj
Péreznek jól jött a Safety Car, de a tempója is jobb volt, mint Verstappené  Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Ezek az információk minden egyes csapatnak élőben elérhetők a bokszfalon és a főhadiszálláson levő irányítóközpontban, úgyhogy véleményem szerint még a pilótával történő kommunikáció késleltetését beleszámítva is volt idő reagálni. És, ha volt idő, akkor a Red Bull miért nem reagált, vagy egyszerűen csak nem látták jól az incidenst?” – tette fel az újabb kérdést az Aston Martin korábbi stratégiai guruja, hozzátéve, hogy még a közismerten keveset hibázó Red Bullnál is becsúszhat, hogy nem tökéletesen mérik fel a helyzetet.

Collins ezután rámutatott, hogy miközben Verstappent a bokszba hívták, a tőle mindössze 0,7 másodpercre autózó Pérezzel azt közölték: „nyitva a biztonsági autós ablakod.”

Ez szerinte lehet véletlen is, de arra is utalhat, hogy a Red Bull tisztában volt vele, hogy a dupla sárga zászlót biztonsági autós fázis válthatja fel, a Péreznek küldött üzenet időzítéséből pedig arra lehet következtetni, hogy a csapat dupla kiállásra is fel volt készülve, azaz egyszerre hívta volna be mindkét autóját (az előnyük birtokában így is megtartották volna az első két helyet).

Verstappen győzelmét akarták védeni?

Ezen a ponton adja magát a kérdés, hogy miért nem vártak egy további kört Verstappennel, megnézve, hogy jön-e a Safety Car, vagy mondták azt mindkét versenyzőnek, hogy csak akkor hajtsanak a bokszba, ha beküldik a biztonsági autót.

Megnézve, hogy az első etapban Pérez gyorsabb volt Verstappennél, és DRS-távolságon belülre lopakodott a gumikkal szenvedő, ezt a rádióban is egyértelműsítő csapattársa mögött, Collins szerint nagyon is fennállt annak a lehetősége, hogy Pérez nyitott hátsó szárnnyal megtámadta volna a célegyenesben a hollandot a 10. kör végén, ha a címvédő nem veszi a szerelői felé az irányt. Azaz, ha a Red Bull egy körrel tovább vár, Verstappen elveszíthette volna a vezetést, amire már csak azért is jó esély mutatkozott, mert a Red Bullnak elképesztően hatékony az állítható hátsó szárnya. Nem véletlenül mondta Pérez a futam után, hogy mindenáron DRS-távolságon kívül kellett tartania a csapattársát ahhoz, hogy nyerjen.

Sergio Pérez, Max Verstappen, Red Bull, Azeri Nagydíj
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Jelenleg tehát az tűnik az egyetlen védhető indoknak Verstappen kiállására, hogy a Red Bull megpróbálta megtartani világbajnoka első helyét. Hiszen, ha nem jön a biztonsági autó, és egy körrel később Pérez is érkezik, a holland az új gumikon egy gyors kivezető körrel alighanem csapattársa előtt maradt volna a kiállások után is, viszont ha kint marad, és Pérez megelőzi, ez nem lett volna lehetséges.

Az persze nagy kérdés, és Collins sem tudott rá válasszal szolgálni, hogy amennyiben Verstappen az élen maradt volna a kiállásuk után, a kemény gumikon lett-e volna akkora tempóelőnye a mexikóinak, hogy ismét DRS-távolságon belülre kerüljön hozzá képest.

Az egyértelmű, hogy kettejük közül Pérez érezte magát jobban az autóban, és Verstappen csak az utolsó 10 körre találta meg azokat a beállításokat, amelyekkel gyorsabbá tudott válni, de ekkorra már az ő szemszögéből nézve késő volt.

Friss