2024. április 20. 12:33

KezdőlapF1Máris veszélybe került a világbajnok F1-es karrierje?

Máris veszélybe került a világbajnok F1-es karrierje?

-

Nyck de Vries teljesítménye eddig egyértelműen a szezon legnagyobb csalódásának tűnik, és hamar elfogyhat a türelem vele szemben. Azonban könnyen lehet, hogy a korábbi eredményei sokakat megtévesztettek.

Ha a szezon előtt feltették volna azt a kérdést, hogy a három közül melyik újonc veri meg a legnagyobb valószínűséggel a csapattársát, akkor alighanem a legtöbben Nyck de Vriest válaszolták volna, aki ugyan tavaly is elindult már egy F1-es futamon, gyakorlatilag újoncnak számít. A holland pilóta pont az Olasz Nagydíjon látott Q2-es szereplésével, valamint kilencedik helyével győzte meg a Red Bullt, hogy a juniorok helyett neki adjanak lehetőséget az AlphaTaurinál.

Ehhez képest az első négy versenyhétvégén látott teljesítménye siralmas. A bakui „szétlövéses” sprintkvalifikációt is ideszámítva ötből ötször kikapott csapattársától, Cunoda Jukitól az időmérőkön. Azerbajdzsánban ráadásul az első kvalifikáción, valamint a futamon is összetörte az autóját, a sprintversenyen pedig nekiment a japán pilótának, akinek a kocsija végzetes módon megsérült.

De Vriesen tehát már most nagy a nyomás, pedig az idény előtt úgy nézett ki, hogy Cunoda helye lehet veszélyben. A 22 esztendős versenyző két évet teljesített Pierre Gasly oldalán, és ebben az időszakban kevesebb mint harmadannyi pontot szerzett, mint az azóta az Alpine-hoz távozó versenyző. Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke akkoriban őt védte meg, most viszont már a holland pilóta szorul ilyen jellegű támogatásra.

De Vries finoman szólva sem kezdett jól

„Ahogyan mindig mondtam, van egy tanulási folyamat, és egy olyan időszak, amikor balesetek vannak – fogalmazott az év végén leköszönő osztrák szakember. – Mert ha a versenyzők nem ütköznek, nem fogják tudni, hol a határ. Ezt a bizalmat meg kell adni nekik, különben nem működik a dolog. Nem volt olyan pilóta, aki ne bukott volna. Emlékszem, hogy Sebastian [Vettel] az első futamokon legtöbbször orrkúp nélkül jött vissza. Ez része a játéknak.”

De Vries teljesítménye kétségtelenül csalódást keltő ahhoz képest, amit a legtöbben vártak tőle. Azonban egy, a WTF1.com-on megjelent cikk többek között azt is boncolgatja, hogy jogosan volt-e ekkora az elvárás vele szemben. A monzai kilencedik helye például első látásra nagyszerű eredménynek tűnik a Williams volánja mögött, ám ha hozzátesszük, hogy kilenc pilótát is hátrasoroltak a rajtrácson erőforráselemek cseréje miatt, akkor már mindjárt más a helyzet.

De Vries más kategóriákban is komoly sikereket ért el, ám ezeket is érdemes kontextusba helyezni. A Formula E 2020–21-es idényében például úgy lett világbajnok, hogy az időmérős formátum hátráltatta azokat a pilótákat, akik jól álltak a bajnokságban, ezzel mesterségesen tették szorosabbá a pontversenyt. A következő kiírásra törölték ezt a rendszert, a holland versenyző pedig ki is kapott Stoffel Vandoorne-tól csapaton belül, akivel 2017-ben és 2018-ban Fernando Alonso valósággal felmosta a padlót.

Ami pedig a 2019-es Forma-2-es bajnoki címét illeti, tény, hogy abban az idényben meggyőző teljesítményt nyújtott, de egy évvel korábban nem sok sót evett meg George Russell, Lando Norris és Alexander Albon mögött. Mindezt úgy, hogy a két brit színekben induló pilóta akkor futotta első teljes szezonját abban a kategóriában, miközben De Vries már a másodiknál tartott.

Ezen a ponton pedig el is érkeztünk egy újabb problémához: a generációjuk legnagyobb tehetségeiként számontartott Russell és Norris egyaránt fiatalon debütált, hasonlóan Max Verstappenhez, Charles Leclerc-hez, esetleg Pierre Gaslyhoz vagy Carlos Sainzhoz. Ennélfogva nekik könnyebben elnézték a hibákat, ráadásul mindegyikük esetében látszott, hogy a tempó megvan. De Vries ezzel szemben 28 éves, így tőle már inkább azt várnák, hogy az F1-es tapasztalatlansága ellenére komplett versenyző legyen. Igaz, Tost ezt másképp látja.

Franz Tost, Alpha Tauri, Szaúd-arábiai Nagydíj
Tost Cunoda után De Vriest is megvédte (Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool)

„Ahogyan mindig mondom, ha egy újonc megérkezik a Forma-1-be, legalább három évre van szüksége, hogy megértse, mi zajlik itt – ismételte meg azt, amit Cunoda esetében is hajtogatott korábban. – Nézzük meg ezt a versenyhétvége-formátumot Bakuban. Van egy szabadedzés, aztán jöhet az időmérő, és a fiatal pilóták, illetve az újoncok számára gondot okoz, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a pályából és a gumikból, ez tényleg nehéz feladat. Ami Nyckkel [a kvalifikáción] történt, az elég egyértelmű volt. Kicsit későn fékezett, mert talán nagyobb tapadásra számított, és akkor elvesztette az autót.”

Hogy De Vries idő előtt távozna az AlphaTauritól, az egyelőre még pletyka szintjén sem merült fel. A jövő évi ülését viszont jogosan féltheti, hiszen a Red Bull juniorok közül ketten is kifejezetten jó teljesítményt nyújtanak idén. Liam Lawson 45 év után az első versenyző lett, aki megnyerte debütáló futamát a japán Super Formulában (vagy annak jogelődjében), míg Ivasza Ajumu mindössze 7 ponttal marad el az F2-es bajnokság első helyétől.

De Vries számára talán adhat némi reményt, hogy az autó teljesítménye kétségtelenül hagy kívánnivalót maga után, olyannyira, hogy Tost korábban oda is szúrt a mérnököknek. Múlt hét óta az is hivatalos, hogy az osztrák szakember helyére a Ferrari jelenlegi versenyigazgatója, Laurent Mekies érkezik, és a csapat vélhetően egy újjáépülési folyamaton megy keresztül. Ez talán adhat némi időt a holland pilótának, de megnyugvást csak a teljesítményjavulás hozhat.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss