Felipe Massa Miamiban újra megszólalt azzal kapcsolatban, hogy jogi úton próbálná megszerezni a 2008-as F1-es világbajnoki címet. A brazil pilóta hangsúlyozta, nem csak saját maga miatt terelte ilyen irányba az ügyet.
Körülbelül egy hónapja érkezett a hír, hogy Felipe Massa jogi úton szerezné meg a 2008-as világbajnoki címet Lewis Hamiltontól. A brazil pilóta azok után szánta el magát erre a lépésre, hogy Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezérigazgatója kijelentette, ő, valamint az akkori FIA-elnök, Max Mosley nem sokkal az eset megtörténte után tudott arról, hogy Nelson Piquet Jr szándékosan törte össze az autóját a Szingapúri Nagydíjon. Később arra is fény derült, hogy Charlie Whiting, az F1 akkori versenyigazgatója is tisztában volt a történtekkel. A brit üzletember azt is elárulta, hogy törölni kellett volna azt a versenyt.
Massa a „balesetet” követő biztonsági autós fázis alatt kiállt tankolni, de a cső rajta maradt az autóján, és ezzel nemhogy a győzelmet, de a pontszerzési esélyt is elbukta, miközben Hamilton a harmadik lett. A nyilvánosság azonban csak szűk egy évvel később értesült a történtekről, amikor az FIA szabályzata szerint már régen lezártnak kellett tekinteni az előző kiírást, és fellebbezésnek nem volt helye. Massa azonban most belevágott a lehetetlennek tűnő akcióba. A RacingNews365.com erről kérdezte az F1 nagyköveteként szintén Miamiban tartózkodó 11-szeres F1-es futamgyőztest.
Massa nem viccelt – így áll most Hamilton 2008-as vb-címének elvételi kísérlete
„Amikor Bernie megjegyzése [napvilágot látott], először nagyon meglepődtem ezen a kijelentésen – nyilatkozta. – Mindenki tudja, mi történt a [2008-as szingapúri] futamon, 2009-ben minden kiderült. Aztán azt is hallottuk, hogy Charlie és Max is tudták, szóval nálam ez igazságtalanság a sportág számára. Számomra ez azt mutatja, hogy minden jogi döntés, minden történés helytelen volt abban a helyzetben. Ezért hoztam azt a döntést, hogy jogi szempontból tanulmányozzam mindazt, ami történt.”
Massát sokan kritizálják a lépése miatt, leginkább azért, mert ha még be is következne a csoda, miszerint Hamilton helyett őt hirdetik ki 2008 világbajnokának, azt az örömmámort már soha nem fogja átélni, amiben hazai pályán része lehetett volna. Azt már korábban is hangsúlyozta, hogy nem a anyagi érdekek motiválják, most pedig elmondta, hogy nem is csak saját magáért cselekszik.
„Ezt nem a pénzért csinálom – szögezte le ismét. – Semmi [ilyesmiért] nem csinálom. Nem ez a célom, hanem az igazságért teszem mindezt. Nemcsak magamért, hanem a barátaimért, a hazámért, a családomért, a Ferrariért és a Ferrari-rajongókért, szóval végső soron nagyon sokakért. Az ember azt is tudja, hogy egy országnak mit jelent egy bajnoki cím. Az ország fejlődhet. Most nincsenek brazil versenyzők [az F1-ben], úgyhogy sok [szempont] van.”
Mások azt vetették fel, hogy ha a szingapúri futamot vitatja, akkor a szezon összes igazságtalan eseményét ilyen szemüvegen keresztül kell nézni. Massa azonban nem ért egyet ezzel a véleménnyel, mondván, bizonyos szituációk benne vannak a pakliban, de az ilyesminek nem szabadna előfordulnia. „Ez versenyzés, minden ami rosszul sült el, része a játéknak. Az is, ha gond van a motorral, és az is, ha az ember hibázik – jelentette ki. – Nem nagyon lehet azt mondani, hogy »hibáztam, mert elromlott a motorom«. Ami viszont azon a versenyen történt, az egy másik helyzet.”
Felmerül a kérdés, hogy mikor várhatóak újabb fejlemények az ügyben. Massa erre azt válaszolta, hogy jelenleg nem tud mit mondani, hiszen momentán mindent tanulmányoznak ennek kapcsán. Az F1-es közvélemény mindenesetre kíváncsi a továbbiakra, még akkor is, ha szinte kizárt, hogy bármi is változzon a 2008-as világbajnokság végeredményét illetően.